3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2010. augusztus 24.

Hivatalos! Visszatér a Soundgarden

Copyright:

„Telephantasm” címmel új albumot dob piacra szeptember 28-án a Soundgarden. Az album az eddigi 5 lemezük válogatott slágereit tartalmazza először duplalemezes, majd DVD-s változatban.

A világ egyik legsikeresebb alternatív rockzenekara 2010-ig több mint 20 millió eladott lemezzel büszkélkedhet, - ebből csak az Egyesült Államokban sikerült 8 milliót eladniuk, - és mindezt úgy, hogy a Chris Cornell vezette négyes 13 évig(!) nem adott ki új albumot. Mint arról biztosan mindenki hallott, folyamatosan terítéken volt egy reunion ötlete, de eddig a tagok mindig megmásították a kiadott információkat az együttes jövőjét illetően, most azonban a mérleg nyelve mégis a folytatás felé dőlt.

A szeptember végén nemzetközileg megjelenő lemezen többek között ott lesz a Grammy nyertes „Black Hole Sun” és a „Spoonman” is, s emellett a csapat egy új számmal is megörvendezteti az alternatív rock rajongóit. A „Black Rain” a „Badmotorfinger” korongjuk időszakából való, de akkor nem került ki a nyilvánosság elé, azonban az elmúlt héten a Billboard Alternative slágerlistáján a #24, a UK rock kategóriában pedig a #2 helyen végzett!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 9.

Linkin Park: Koncertalbum és mozifilm

Kettős megjelenéssel koronázza meg a visszatérő korszakát a kétszeres Grammy-díjas Linkin Park: a zenekar egyszerre jelentet meg egy nagyszabású koncertalbumot és egy mozifilmet. Az ’UNSHATTER (Live in São Paulo) című koncertlemezt mától elérhetik a hallgatók, míg a hozzá kapcsolódó „LINKIN PARK: UNSHATTER” című dokumentum- és koncertfilm szeptember 30 óta megy, limitált ideig elérhető a hazai mozikban. Tovább

2026. október 7.

Madonna és Charli xcx közös ügye

Az idei év legnagyobb popzenei crossoverét láthatjuk, hiszen a pop királynője, Madonna és a brit klubkultúrát uraló Charli xcx közös dallal jelentkezett. A „Danceteria Afterhours” a nyáron megjelent ’CONFESSIONS II’ album egyik legnépszerűbb darabjának teljesen újragondolt, kifejezetten az éjszakai klubokra írt változata. Tovább

2026. szeptember 18.

Miley Cyrus visszatér

Miley Cyrus új zenei korszak küszöbén áll: az énekesnő 2026. szeptember 18-án Bass Persuades című, tizedik stúdióalbumával tér vissza új kiadója, az Atlantic Records gondozásában. Tovább

2026. szeptember 11.

Érkezik James Blunt nyolcadik stúdióalbuma, márciusban pedig Budapesten is fellép

A több mint 20 millió eladott albummal és öt Grammy-jelöléssel büszkélkedő zenész a 2023-as, kritikusok által is elismert Who We Used To Be című lemeze után bejelentette nyolcadik stúdióalbumát, amely az Airplane Mode címet viseli. Azonban az elmúlt időszak sem maradt reflektorfény nélkül: 2024-ben ünnepelte a bemutatkozó kiadványa, a Back To Bedlam megjelenésének 20. évfordulóját, amely olyan világslágereket adott a popkultúrának, mint a High a You’re Beautiful és a Goodbye My Lover. A készülő korongot a bulisabb Tastes Like Summer után most a mélyen személyes Weight Of It All vezeti fel. Tovább

2026. augusztus 2.

Megjelent Charli xcx új albuma

A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky