3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2010. augusztus 24.

Magyar Dal Napja a Zöld Pardonban

Copyright:

Immáron harmadik éve rendezik meg a Magyar Dal Napját, melynek egyik kiemelt helyszíne idén is a Zöld Pardon. Szeptember 12-én, vasárnap tíz, közel egyórás élőkoncerten vehetünk részt a hazai zenei szcéna legjobbjait hallgatva. A nap folyamán számos stílus képviselteti magát, többek között színpadra lép Sub Bass Monster, a Pál Utcai Fiúk, a 30Y, az Irie Maffia, a Vad Fruttik, Péterfy Bori & Love Band és még Bródy János is. A ZP Klubszínpad is tartogat meglepetést: a roma Karaván Família nevű zenekar lép fel, vendégül látva a Nagyszínpad művészeit. Ezen kívül egy nagy közös fináléra is számíthatunk zárásként.

A Magyar Dal Napját a nagy sikerre való tekintettel idén ismét megrendezik Budapest mellett több vidéki helyszínen is, Egerre fókuszálva. A programsorozat egyik legnagyobb helyszíne a budapesti Zöld Pardon, amely a Szerzői Színpadnak ad otthont, ezzel is támogatva a magyar dal ügyét.

A koncertek Sub Bass Monster vezényletével már délután 2 órától kezdődnek, s este 10 óráig tartanak. A Nagyszínpad koncertjei közötti szünetekben a Klubszínpadon a Karaván Família a Nagyszínpadon fellépő zenekarok tagjait látja vendégül, invitálva őket egy közös zenélésre. Kowalsky (Kowalsky Meg A Vega), KRSA (P.A.S.O.), Papp Szabi (Supernem), Csongor Bálint és Tilk Máté (Subscribe), Tanka Balázs (Turbo) és Czutor Zoli a Belmondoból már biztosan dalra fakad a Karaván Famíliával, hogy egy saját számukat közösen feldolgozva igazi cigányzene kerekedjen belőle. Továbbá ezen a napon lépnek fel a Klubszínpadon szakmai zsűri előtt a Zöld Fül tehetségkutató program döntősei, hogy végre eldőljön, melyik zenekar a 2010-es Zöld Fül nyertese.

A Magyar Dal Napja zöld pardonos koncertsorozatát a Nagyszínpadon a Karaván Família és az aznapi fő fellépők különleges közös produkciója zárja, igazi finálé, egyszeri és megismételhetetlen meglepetéssel. A koncertek után pedig hajnalig tartó buli várja a „magyar dal-rajongóit” két tánctéren, a legjobb magyar „bulihimnuszokkal” az elmúlt négy évtizedből. A rendezvény a Szerzők Egyesület védnökségével jön létre.

A Zöld Pardon – Szerzők Nagyszínpad programja a Magyar Dal Napján:
14:00 Sub Bass Monster
14:50 Pál Utcai Fiúk
15:45 Jamie Winchester
16:30 Belmondo
17:20 Vad Fruttik
18:20 Irie Maffia
19:20 30Y
20:00 Bródy János
20:45 Péterfy Bori & Love Band
21:30 Karaván Família és vendégei / FINÁLÉ

Zöld Pardon Klubszínpad

14:30-tól folyamatosan: Zöld Fül Tehetségkutató döntő, Karaván Família és vendégei

A belépő a Zöld Pardonba a Magyar Dal Napján 800 forint, a befolyt összeg egy részét a szervezők felajánlják a Magyar Dal Napja non-profit szervezetnek, ezzel is támogatva a magyar dal ügyét.

Helyszín: Zöld Pardon
1117 Budapest, Goldmann György tér, déli oldal

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Seguir

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Seguir

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Seguir

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Seguir

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky