3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2010. június 21.

Veréb-fesztivál idén nyáron is

Copyright:

Veréb-fesztivál, méghozzá az ötödik. A kisebb jubileumon a szervezők színvonalas és egyben változatos programokkal várják a fesztiválozókat július 29-től a csornai kempingbe. A háromnapos fesztivál fellépői között már olyan nevekkel találkozhatunk, mint a Subscribe, a Road vagy az Insane. Színpadra lépnek olyan bandák is, amelyek alapjaiban meghatározzák a rendezvény zenei stílusát, ilyen például a Prosectura, a Rózsaszín Pittbull vagy akár a SKA-Pécs.

A szervezők az év elején versenyt indítottak a fesztivál honlapján, ahol a magyarországi amatőr zenekarok versenghettek egymással. A kezdő zenekarok feltörekvését támogatva a tíz legtöbb szavazatot szerző banda bekerült a fesztivál programjába.

Manapság egy fesztiválon azonban nem elég egy jó zenei programot összeállítani. A koncertmentes időszakokban különböző napközbeni programokkal szórakoztatják a nagyérdeműt. Délelőttönként filmvetítéssel, csocsóval és ifjúsági tájékoztatókkal várják az érdeklődőket. A kora délutáni órákban érdemes a különböző versenyeken részt venni, hiszen sörkupon a nyeremény. Ezen kívül lesz a már hagyománnyá vált veréb és verébkirálynő választás illetve veréb „verés” is. A koncertek után pedig egészen hajnalig tart majd az Insomnia buli.

Mondhatni, hogy a fesztivál hírhedt alacsony árairól. Ez az idei évben is tapasztalható, hiszen a napi jegy 1500 Ft-ba a három napos bérlet pedig mindössze 3000 Ft-ba kerül majd. Fontos hozzáfűzni, hogy a jegyárak tartalmazzák a sátorozás díját is.
Figyelem! Jegyek kizárólag a helyszínen kaphatóak.

További információk a Veréb-fesztivál hivatalos honlapján.

Az V.Veréb-fesztivál programja:

07.29    Csütörtök

15:00 – 15:40    Esdear
16:00 – 16:40    Merde!
17:00 – 17:40    Zárójelentés
18:00  - 18:40    Vészkijárat
19:00 – 19:40    My Sweet Shadow
20:00 – 20:40    Insane
21:00 – 21:50    Bőgőmasina
22:10 – 23:00    Testi Egyveleg
23:20 – 00:10    Prosectura
00:20 – 01:00    Szeszkor
01:20 – 02:00    The Three Teadies

07.30    Péntek

14:00 – 14:40    Doghitters
15:00 – 15:40    Direkt!?
16:00 – 16:40    Ted’s Village
17:00 – 17:40    Don’t  Say A Word
18:00 – 18:40    Liberal Youth
19:00 – 19:40    Social Free Face
20:00 – 20:40    Semmi Komoly
21:00 – 21:50    Végállomás
22:10 – 23:00    Rózsaszín Pitbull
23:20 – 00:10    Ska-Pécs
00:20 – 01:00    Happy 8 Friend’s
01:20 – 02:00    Radical Crush

07.31    Szombat

14:00 – 14:40    Embatheria
15:00 – 15:40    El Pollo Loco
16:00 – 16:40    Abiocore
17:00 – 17:40    Surf De Ska
18:00 – 18:40    Aktuális
19:00 – 19:40    Macskanadrág
20:30 – 22:00    Road
22:30 – 00:00    Subscribe
00:20 – 01:00    Greedy Fly
01:20 – 02:00    Carana Padma

A programváltozás jogát a szervezők fenntartják!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. trvať

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. trvať

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. trvať

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. trvať

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky