3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2010. június 8.

Adakozásra buzdítanak a művészek

Copyright:

A Duna Televízió a helyzet súlyosságára való tekintettel meghosszabbítja a június 4-én megkezdett gyűjtést: egész héten, minden műsora alatt a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére kéri nézőit. Cselényi László, a Duna Televízió elnöke elmondta: a befolyt összeget a nagy nyilvánosság előtt közvetlenül az érintett, legrászorultabb települések kapják meg, így a nézők biztosak lehetnek abban, hogy minden fillér a megfelelő helyre kerül. Hétfő estig 80 millió forintot ajánlott fel a világ magyarsága. Az akciót olyan művészek is támogatják, mint Tamás Gábor, Keresztes Ildikó, Bangó Margit, a Kormorán együttes, a 100 Tagú Cigányzenekar vagy Mága Zoltán.

Nyolcvan millió forintot ajánlott fel a világ magyarsága az anyaországi árvízkárosultak számára a Duna Televízió által, Összefogás Napok címmel meghirdetett akcióban hétfő este hét óráig.

Cselényi László, a Duna Televízió elnöke bejelentette: a június 4-én megkezdett gyűjtést a helyzet súlyosságára való tekintettel meghosszabbítja, a Nemzet Televíziója egész héten, minden műsora alatt az árvízkárosultak megsegítésére gyűjt. Cselényi László hozzátette: a befolyt összeget a nagy nyilvánosság előtt közvetlenül az érintett, legrászorultabb települések kapják meg, így a nézők biztosak lehetnek abban, hogy minden fillér a megfelelő helyre kerül.

Nézőink mellett ismert művészek is a kezdeményezés mellé álltak: hétfői Kívánságkosár című műsorunkban több felajánlást is regisztrálhattunk tőlük. A művészek közül sokan elmondták, mennyire örülnek annak, hogy a Nemzet Televíziója nem először buzdít összefogásra és szervez jótékonysági akciót.

Mága Zoltán hegedűművész már régóta ismert segítőkészségéről, most is rögtön a kezdeményezés mellé állt.

Nagyvonalú összeggel, 100 ezer forinttal támogatja a rászorulókat a 100 tagú Cigányzenekar; Tamás Gábor is adakozott és Stockholmból buzdítja jótékonyságra rajongóit. „Ez itt az összefogás ideje. Nem az a lényeg, hogy ki mennyivel segít, hanem hogy mindenki ezt tegye!”- mondta az énekes. 

Bangó Margit énekesnő mindig szívesen nézi a Kívánságkosarat, ma különösen fontosnak tartja a műsor üzeneteit, mondanivalóját, ahogyan ezt a gyűjtést is. Mint mondta, elkeseredve látta a szomorú képeket, mélységesen együtt tud érezni azokkal, akik most ilyen kilátástalan helyzetbe kerültek, hiszen a hetvenes években az ő házukat is elvitte az árvíz. A Bangó család nevében a legközelebbi koncertjük bevételét ajánlotta fel a rászorulóknak, és külön megköszönte a Duna Televízió segítségét.

A Kormorán együttes az elsők között reagált a Nemzet Televíziója felhívására: Koltay Gergely elmondta, a székelyföldi árvízkárosultak javára már szerveztek sikeres gyűjtést – most a hazai sorstársak számára szeretnék felajánlani a 13-ai koncertjük teljes bevételét.

Bár Kikinek személyesen érintettsége szerencsére nincs, közelről látta, ahogy a házakat elöntötte a víz. Az Első Emelet együttes és a maga nevében is szeretne hozzájárulni a károsultak megsegítéséhez: egyrészt anyagilag, másrészt pedig egy koncertsorozat szervezésével. Többek között Keresztes Ildikó, Illényi Katica és Gáspár Laci is adakozott, mindannyian hangsúlyozták: milyen fontos most az összefogás.

A Kívánságkosár adását megtekinthetik a alábbi címen a Duna Televízió videótárában.

Adományozási lehetőségek:

Ha segíteni szeretne, hívja az alábbi normál tarifás telefonszámokat:
+36 1 489-18-88
+36 30 7060 888
vagy írjon az arviz@dunatv.hu e-mail címre. Az e-mailben kérjük, írja meg nevét, lakhelyét és a felajánlott összeget.

A Duna Televízió munkatársai minden nap 6:00-tól 23:00 óráig fogadják a nézők telefonos felajánlásait.

A felajánlott összeget természetesen közvetlenül is átutalhatja az erre a célra megnyitott – elkülönített – számlaszámokra.

A Duna Televízió Zrt. MKB Bank Zrt.-nél vezetett elkülönített számláira közvetlenül utalhat:

 „Duna Tv az árvízkárosultakért”

Utalás belföldről/forintban: 10300002-20383170-49020078

Utalás külföldről/devizában: IBAN: HU37 1030 0002 2038 3170 4882 0019

SWIFT (BIC) kód: MKKB HU HB

A Duna Televízió hétfőn a romániai OTP Bankban számlaszámot nyitott.

A számlaszám a következő: RO08 OTPV 2200 0035 9531 RO01

Nézőink figyelmét felhívjuk arra, hogy az "RO" Romániát jelzi!

A számlaszámokra befolyt adományok végösszegéről - a banki átfutási időt is figyelembe véve - folyamatosan tájékoztatják nézőket.

További információk a Dunatext 500. oldalán és a Duna TV oldalán.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky