3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2010. június 4.

A Gundel Művészeti Díj díjazottjai

Copyright:

Könnyűzene kategóriában a Jambalaya lett a Gundel Művészeti Díj idei díjazottja. A „magyar Oscar”-ként emlegetett díjat igen nagy megtiszteltetésnek tartja a zenekar. (2009-ben Ferenczi György és a Rackajam, 2008-ban a Ludditák, 2007-ben a Quimby vehette át ezt az elismerést.) A csapat szerint nagyon sokat számít a művészek életében, ha időközönként megköszönik és elismerik munkájukat.

A Jambalaya tagokat más formációkban is fellelhetjük (Hobo, Ghymes, PUF, 30Y, A kutya vacsorája, stb.), de ez a zenekar a közös igazi szerelemgyerekük. A Jambalaya zenekart – a virtuóz zongorajátékával ismertté vált énekes, zongorista frontember és zeneszerző – Nemes Zoltán alapította. A zenekar születése óta (2005) túl van már három európai turnén (köztük a legrangosabb és legnagyobb fesztiválok részvételén), három lemez - megjelenésen, (2006 – „I Just Wanted To Say”; 2008 – „Wonder What Can Happen”, 2009 – „Végállomás, vagy utazás”). A 2008-ban kiadott CD+DVD album egy Mardi Gras show-val egybekötött koncert felvétele. Ezeken kívül külföldi fesztivál hivatalos dala lett egy Jambalaya szám, két videoklip készült: „Végállomás, vagy utazás” és „Mindenhol”.. (Ez utóbbi Tóth Verával készült duett klipje.) Szóval nem tétlenkedik a csapat sosem, idén ősszel már a „Benzinkút” című pörgős dalukhoz készítik harmadik videoklipjüket. 2010. május 31.-én átvették a magyar Oscar-nak számító Gundel Művészeti Díjat könnyűzenei kategóriában. A jövőre nézve pedig kacsingatnak ismét a színházas, show-val egybekötött nagykoncertek világa felé….

Tagok:
- Nemes Zoltán billentyű – ének
- Jász András: szaxofon, fuvola
- Szűcs Krisztián „Qka”: trombita, szárnykürt
- Mezőfi István „Fifi”: dobok
- Varga Laca „Laca”: basszusgitár

Pár szó a műfajról:
A New Orleans-i zene az egykori gyarmati területen élő afrikaiak, európaiak és latin-amerikaiak sehol máshol nem található kulturális keveredésének eredménye. A jambalaya egyébiránt a New Orleans környékiek étele, összetevőinek száma végtelen. Ugyanez jellemző a – napjainkban már önálló műfajnak számító – New Orleans-i zenére: az alapanyagok – azaz a jazz, a blues és a funky – összetevőit olyan arányban használhatjuk, hogy az eredményül kapható változatok száma végtelen. A formáció névválasztása is ezt tükrözi. Tehát ezerforrású, vibráló, rengeteg zenei kalandozást magában rejtő muzsika - a Jambalaya zenéje ennek a tradíciónak a 21. századi újragondolása, a zenekar hangszerelésében a New Orleans-i autentikus stílus visszaadása az elsődleges szempont.

- Nemes Zoltán billentyű – ének (Korábban: Mama Killed a Chicken, Paid Holiday, Spo-Dee-O-Dee, Hiperkarma,  A Kutya Vacsorája, Silence, Honky Tonk Trains, Largo Cammino, Dalok A Konyhából, Memphis Gumbo, Mississippi Grave Diggers. Jelenleg: Hobo, Jambalaya.) Olyan világszínvonalú művészekkel dolgozott együtt, mint: Mrs. Lousiana Mojo King (US), Ian Siegal (UK), Ripoff Raskolnikov (AU), Monthy Waters (D)…Egy színpadon állhatott olyan hírességekkel, mint: Terry Evans (US), Larry Garner US),Shemekia Copland(US), ) Sharrie Williams (US), Pat Appleton (D), Big Daddy Wilson (D), Muddy Waters Junior (US), Robert Plant (US)…stb.)
- Jász András: szaxofon, fuvola (Korábban: Paid Holiday, Granny Had a Goose, Deep Fried. Jelenleg: Jász András Quartett, Tóth Vera zenekara, Freak, Tiszavirág, Ghymes, Jambalaya) A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-szaxofon szakán végzett briliáns szólista.
- Szűcs Krisztián „Qka”: trombita, szárnykürt (Korábban: Aurora, Granny Had a Goose, Deep Fried, Tóth Vera zenekara. Jelenleg: 30Y, Pál Utcai Fiúk, Jambalaya) Németország nemzetközi különdíjasa 2000-ben, majd a Berlini Ifjúsági Világzenekar tagja, trombitatanár, méltán elismert kamaraművész.
- Mezőfi István „Fifi”: dobok (Palermo Boogie Gang, Muddy Shoes, Átmeneti Kabát, Jambalaya). A külföldről érkező művészek gyakori kísérőjeként a blues mellett számos zenei műfaj szívesen látott session zenésze.
- Varga Laca „Laca”: basszusgitár (Korábban: Spoo-dee-o-dee, Hiperkarm. Jelenleg:, Frenk, A kutya Vacsorája, Pál Utcai Fiúk, Jambalaya.) A hazai és külföldi zenei megmozdulások rendszeres résztvevője, egyéni játékstílusa miatt igen keresett zenész.]
- Tiszteletbeli tag: Kollmann Gábor alt-szaxofon (KADA, Blahó Attila Quartett, Pege Quartett, Budapest Jazz Orchestra, Jambalaya) A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett, nemzetközileg elismert művész. Több alkalommal játszott Németországban: a hannoveri világkiállításon, Nürnbergben a Jazz Studión, valamint Münchenben a helyi Magyar Intézet meghívásából.
- Tiszteletbeli tag: Mohai Tamás gitár (RABB, Muckshow, Háború, Boom Boom, Kft, Almási Enikő zenekara, stb., Jambalaya).

A Gundel Művészeti Díj díjazottai 2010-ben:

Film- Tv rendező:        Mészáros Márta - Utolsó jelentés Annáról

Irodalom:            Darvasi László - Virágzabálók

Szobrász:            Madarassy István

Festőművész:            Urbán György

Színházi rendező:        Zsámbéki Gábor (Mesél a bécsi erdő)

Színész:            Stohl András - Úri muri (Csörgheő Csuli)

Színésznő:            Pap Vera - Augusztus Oklahomában (Violet Weston)

Tánc:                Román Sándor

Musical-operett:        Egyházi Géza - Egri Csillagok (Török Bálint)

Komolyzene:            Medveczky Ádám

Könnyűzene:            Jambalaya

Operaénekes:            Bátori Éva - Rózsalovag (tábornagyné)

Művészeti menedzser:        Kárászy Szilvia - Kárászy Szalon

"Sztár-lett":            Pokorny Lia – Beugró

Életmű díjasok:            Barta Mária színésznő, Berczelly István operaénekes, Makk Károly filmrendező, forgatókönyvíró, színész

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky