3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2010. május 6.

Sztárdömping a VIVA Cometen

Copyright:

Idén június 17-én 10. alkalommal adják át a VIVA Comet - díjátadón a zöld-narancssárga gömböket a legjobb zenei teljesítményért. A hazai könnyűzenei élet krémje gyűlt össze, hogy újságírók előtt, sajtótájékoztató keretében kiderüljön, a különféle kategóriákban kik azok, akik megmérkőzhetnek a VIVA Comet 2010 gömbért.

A Magneoton művészei a következőképp szerepeltek:

Legjobb új előadó:

ADRI

A 22 éves énekesnő az elmúlt pár hónapban komoly ismertségre és rajongótáborra tett szert.  A gyönyörű kecskeméti lány érdemeit jól mutatja, hogy újoncként szállt ugyan ringbe a Szinglik éjszakája című mozi főcímdaláért, a film készítői mégis őt kérték fel a dal eléneklésére.  Adri ezzel a slágerrel az első helyig jutott a VIVA Chart Showban, valamint az utóbbi idők egyik legkedveltebb rádiós dalává tette a nótát.

Legjobb női előadó:

NOÉMI VIRÁG

Noémi Virág korábban a Neo Tones zenekar frontembere volt, szólóelőadóként pedig tavaly februárban robbant be a hazai popzenei életbe.  Azóta megjelent debütáló albuma Mindennapok címmel, elkészített három videoklipet, túl  van számos fellépésen, a világhírű Anastacia budapesti koncertjének előzenekaraként is bizonyított, valamint aktív rajongói klubot tart fenn.  Öt éves kora óta muzsikál, a zene a mindene. A közönség szívét saját szerzeményeivel, kristálytiszta hangjával és lehengerlő személyiségével hódította meg.

Legjobb férfi előadó:

ÁKOS

Ákos a nyolcvanas évek óta aktív részese a hazai könnyűzenének.  A Bonanza Banzai kirobbanó sikerei után 1993-ban beindult szólókarrierje. Tizennégyszer jutalmazták Mahasz-díjjal, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, és eddig négy VIVA Comet gömböt nyert Számos arany- és platinalemez tulajdonosa, és méltán állíthatjuk, hogy egy élő legenda.

KIRÁLY VIKTOR

2008-ban megnyerte a Megasztárt.  Viktor azóta is aktív részese a hazai
könnyűzenének: 2009. július 27-én a Simply Red előtt énekelt a világhírű zenekar budapesti koncertjén, és napra pontosan egy hónappal később megjelent első szólóalbuma.  Király Linda öccse eddig három önálló klipet készített: első volt a Forgószél, a második a Ha arra indulsz, a harmadik pedig ennek angol nyelvű változata, a Have I Told You.

Legjobb együttes:

ANTI FITNESS CLUB

Az Anti Fitness Club 2002-ben alakult, de a nagyközönség igazán 2007 őszén ismerhette meg őket, amikor megjelent első videóklipjük, a "Még vár ránk ez a Föld!", melyet "rongyosra játszott" a VIVA. Azóta - 2 nagylemezzel, 4 klippel (sőt, napok kérdése, hogy megjelenjen az ötödik!), és rengeteg közönség- és szakmai díjjal később  -  újabb elismerést kapott a zenekar: idén nyáron, a siófoki Coke Club színpadán ők lesznek az egyik előadó, akik Ákos dalaiba "belekontárkodhatnak".

IDIOTSIDE

Az IdiotSide egy rockzenét játszó együttes, amely 2004-ben alakult.
Kezdetben a Hooligans, a Republic és a Disco Express előzenekaraként koncerteztek, 2008-ban pedig ők hozták hangulatba a közönséget Lola első nagykoncertje előtt.  Idén tavasszal készítették el harmadik videóklipjüket az Álarc című dalukhoz, ami jelenleg is nagy kedvenc a VIVA nézőinek körében.  A zenekar debütálló albuma egyébként a héten, azaz május 7-én jelenik meg.

UNIQUE

A Kovacsics Ádám, Ferbár Zsolt és Völgyesi Gabriella alkotta Unique 1999-ben alakult, különleges elektronikus hangzásukkal pedig azóta is üde színfoltnak számítanak a hazai könnyűzenében.  Eddig öt nagylemezük jelent meg, és rengeteg rádiós slágert tudhatnak a magukénak.  Zsolti szövegei, Ádám szerzeményei, valamint Gabi hangja, szépsége és személyisége egyaránt elengedhetetlen sikerükhöz.

Legjobb videoklip:

NOÉMI VIRÁG - MELLETTED ÉBREDEK

Az énekesnő ezt a dalát egy valós szerelmi csalódás kapcsán írta.
Személyes kedvence Mindennapok című albumáról, ezért fontos volt számára, hogy klip is készüljön a számhoz.  2009 őszén Dömök Gábor rendezővel együtt álmodták meg a koncepciót, és Noémi Virág egy teljesen új, nőies oldaláról mutatkozott be a videoban.

ZSÉDA - AJTÓK MÖGÖTT

Zséda Magyarország egyik legsikeresebb énekesnője, aki elkötelezett híve a nőket érő erőszak elleni küzdelemnek.  Zséda erre hívja fel a figyelmet az Ajtók mögött című dalában is, melynek videoklipje gyönyörű és szívszorító.

A VIVA COMET 2010 szavazás telefonszáma: 06 91 331031

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky