3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2010. április 20.

Táncosok az éjszakában

Copyright:

Már kilencedik éve rendezik meg az L1 Kortárs Táncfesztivált - teret és helyet adva a magyar és külföldi alkotóknak, sokszor a társművészeteket is vendégül látva. Egy olyan fesztiválra invitálják a nézőket, ahol az L1-tagok (Berger Gyula, Ladjánszki Márta) által válogatott tánc-színházi előadásokkal találkozhatunk majd. Idén mindezt május 6-10-én két helyszínen is megnézhetjük.

„Hordozzuk mindazt, amit eddig kitaláltunk, kifejlesztettünk. Mégis ez most más lesz! Élőbb fesztivált szeretnénk, fiatalokkal és idősebbekkel egyaránt, s ahol most az L1-tagok által meghívott kül- és belföldi előadók, alkotók kerülnek reflektorfénybe!
Mi figyelünk egymásra!”

MÚLT
A MU Színház - ismerve az L1 Független Táncművészek Társulása tagjainak munkáit és közös tevékenységüket - 2002-ben kérte fel először a társulást, hogy 10 napos táncfesztivált szervezzenek, ahol együtt megjelenve prezentálni tudják előző évi darabjaikat és új bemutatóval is jelentkezzenek a fesztivál keretén belül.
Az első alkalom olyan jól sikerült, hogy folytatták ezt a hagyományt. Fesztiválukat az NKA – Táncművészeti Kollégiuma és a társszervezetek, a meghívottakat támogató intézmények támogatták, amit az Egyesület természetesen nagy örömmel és lelkesedéssel fogadott.

JELEN
Szoros kötelék az L1-be tartozni és közös ügyük, hogy jövőre is sikerüljön jelen lenniük.
Legnagyobb újításuk 2009-ben, hogy nem csak L1-tagok munkáit vonultatták fel, hanem mindazokét, akik közös vagy egyéni, kül- vagy belföldi fellépéseik során partnereik voltak, akiket láttak élőben és szeretnék, ha az itthoni nézők is megismerhetnének. Akad közöttük, aki az L1 ösztöndíjasa (rezidense), előadásait náluk készítette részben vagy egészében, vagy aki előadásával, gondolataival annyira közel álló a társuláséhoz, hogy feltétlenül teret szeretnének neki adni.
2010-ben egy Európai Unió-s együttműködés keretében a Development of New Art (DNA) égisze alatt szervezik meg a fesztivált, s partnerországaikból invitálták a programjuk résztvevőit! Partnerországok: Csehország, Dánia, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia.

Jelenlegi L1-tagok:
Berger Gyula és a Zéró Balett
Ladjánszki Márta
Szabó Réka és a Tünet Együttes

L1-rezidens program résztvevői:
Naiara Mendioroz (E) - 2006
Pierre Nadaud (F/CZ) - 2006
Haraszti Adrienn (H) - 2006
Zenon Dance Company (USA) - 2007
Melanie Hosteint (Fr) - 2008
Góbi Rita (H) - 2008-2009-es évad
Lakat Andrea (H) - 2009
Műhely Alapítvány - Ismeretlen kutatása programban együttműködés - 2009-től

Egykori L1-tagok:
Mészöly Andrea - L1-tag: 1998-2008
Gál Eszter és a Company ST – L1-tag: 2001-2006
Cie. 2in1 (Michaela Pein és Hargitay Ákos) – L1-tag: 1998-2006

Program:
2010. május 6. megnyitó - BAKELIT M.A.C. 19:30
Via Negativa-Bojan Jablanovec (Szlovénia) nemzetközi együttműködésben létrejött előadás ősbemutatója, CASABLANCA THERAPY címmel
Rob Longstaff (Ausztrália/Berlin)- megnyitó koncert és fogadás

2010. május 7. - BAKELIT M.A.C. 19:30
Ladjánszki Márta (Magyarország) “Emily&AlicE”
Spitfire Company (Cseh Köztársaság) “The world of condemned”

2010. május 8. - BAKELIT M.A.C. 19:30
Szente Bori (Magyarország/Berlin) “Akár az igazi felnőttek”
Sara Gebran (Dánia) - lecture
Rosana Hribar_Gregor Lustek (Szlovénia) “duet012”

2010. május 9. - GÖDÖR SPICC SZÍNPAD 19:00
Dominika Knapik (Lengyelország) “How do you like me?”
Hodworks (Magyarország) “Supra Hits”

2010. május 10. - GÖDÖR SPICC SZÍNPAD - záró nap 20:30
Towarzystwo Gimnastyczne (Lengyelország) “Nothing”
Kókai János és Varga Zsolt (Magyarország) - koncert és záró fogadás a meghívott vendégeknek

Egységes jegyár: 1.000 Ft / alkalom (érkezés szerinti helyfoglalás)

L1 KORTÁRS TÁNCFESZTIVÁL 2010
Development of New Art (DNA) együttműködésében
május 6-10.
Bakelit Multi Art Center és Gödör Spicc Színpad

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. szeptember 15.

A 40 éves The Mission visszatér Budapestre

Az egyik legnagyobb hatású posztpunk és goth rock zenekar, a The Mission 2027. május 9-én visszatér Budapestre, hogy katartikus dalaikkal ismét egyesítsék hazai rajongóikat egy varázslatos este erejéig a Dürer Kertben. Ráadásul a zenekar 10 év kihagyás után jövőre új lemezt is ígér, így a klasszikusok mellett várhatóan már a friss lemez szövegeit is énekelhetjük. Tovább

2026. szeptember 13.

Mari Froes Brazília dallamaival érkezik a Budapest Parkba

Mari Froes szerzeményei érzékenyen ötvözik az MPB, a bossa nova, a szamba és a jazz világát, létrehozva egy káprázatos és mély érzéseket megpendítő zenei világot. A bájos énekesnőt egy duplakoncert erejéig már megismerhette a magyar közönség, most pedig a Budapest Parkba tér vissza, hogy elhozza legújabb albumát és brazil ritmusait 2027. szeptember 10-én. Tovább

2026. szeptember 9.

Harmadik X: jubileumot ünnepel a Placebo

Harmincadik évfordulóját ünnepli a brit Placebo, ennek apropóján tíz év után ismét Budapesten koncerteznek: 2026. november 13-án a Budapest Arénában lépnek fel. Jubileumi turnéjukon első két albumuk, a Placebo és a Without You I’m Nothing dalai kerülnek terítékre. Tovább

2026. augusztus 4.

A Depeche Mode dobosa visszatér Magyarországra

A tavalyi, teltházas MVM Dome-koncert után Christian Eigner, a Depeche Mode legendás dobosa ismét igent mondott a 101 Hang felkérésére. A világhírű zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar produkcióval. Tovább

2026. július 31.

LOOK MUM NO COMPUTER először Magyarországon

LOOK MUM NO COMPUTER olyan, mint egy őrült feltaláló, csak a találmányai nem rakétaként, hanem elsősorban elektromos hangszerekként öltenek testet. Épített már szintetizátoros kerékpárt és Furby orgonát is, de a technikai bravúrok mellett zseniálisan manőverezik a hangok birodalmában is, koncertjei rendre teltházasok, számos előadóval dolgozott már producerként és társszerzőként is. Legutóbb az Eurovízión feltűnt dalával, az Eins, Zwei, Drei-jal futott nagyot, 2027. február 19-én pedig először hallhatjuk Magyarországon is bravúros fellépését a Turbina Kulturális Központban. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky