3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Hazai

2010. március 3.

A Republic köztársasága

Copyright:

A Republic együttes húsz évvel ezelőtt, már a megalakulásakor stílust teremtett. Zenéjük az első taktustól felismerhető, markáns, összetéveszthetetlenül egyedi, Cipő verseivel a hazai dalszövegírást egy másik régióba emelte.

Az idén születésnapját ünneplő Republic vadonatúj – sorrendben a 25. - lemeze, a Köztársaság úgy építkezik a saját hagyományaikból, hogy mellette – mint minden eddigi lemezükkel – gazdagabbá tették eddigi életművüket.

A Köztársaság című album 14 dala nagyon Republic. Minden értéket felvonultat, amely a zenekart a két évtized alatt jellemezte. A csapat zenei olvasztótégelyében asszimilálta a beat, a rock, a punk, a ska és a népzene stíulsjegyeit oly módon, hogy közben az eredeti zenei elképzelések kristálytisztán megmaradtak. A Köztársaság című albumon a Republic lírai vonala is folytatódik, az a gyengéden simogató és elgondolkodtató hangulat, amit annyian szeretünk, akiknek magyar az anyanyelve.

Korszerűen, frissen szól az új lemez. Aki könnyed kikapcsolódásra vágyik, szinte azonnal dúdolhatja a zenekarral a könnyen megjegyezhető dallamokat, aki több időt szentel az album alapos megismerésére, felfedezheti azokat a hangszerelésbeli finomságokat és mesteri hangszeres játékot, amit a rafinált Republic-zenészek: Bódi László, Boros Csaba, Nagy László Attila, Patai Tamás és Tóth Zoltán a lemezre rejtettek. Cipő szövegei is többrétegűek: első hallásra is komoly a mondanivaló, de az igazi üzenetük mélyen elgondolkodtató, szívmelengető vagy éppen szívfacsaró.

A Republic alkotóközössége igazi zenekari műhely: minden tag szerepet vállalt az új lemez dalainak megírásában zenével, szöveggel, sőt, hárman az énekükkel is hozzájárultak a  sajátos Republic-atmoszféra megteremtéséhez.

Külön figyelmet érdemel a jubileumi lemez gyönyörű borítója, amely ezúttal is Karvázy György alkotása, aki a húsz év legtöbb Republic albumának képi szerzője, a zenekar megszületésétől tervezi a lemezborítókat, a „hőskortól”, amikor még csak az olló és a ragasztó voltak a technikai segítőtársai, hiszen akkoriban nem állt rendelkezésre az a számítástechnikai és grafikai háttér, mint napjainkban. A Köztársaság című lemez borítójának sajátos jelbeszédét Karvázy György a zenekar tagjainak ötlethalmazából álmodta  és valósította meg a tőle megszokott magas, művészi színvonalon.

A Republic együttes a 20. születésnapját egy hatalmas koncerttel ünnepli a Papp László Budapest Sportaréna színpadán március 15-én.

A Budapest Sportaréna ünneplő közönsége az új lemez mellett elsőként veheti kézbe Zoltán Jánosnak az Alexandra gondozásában a koncert napjára megjelenő „Republic 20” című riport és dokumentum kötetét,  amely mintegy 500 oldalon, képekkel is gazdagon illusztrálva enged bepillantást a zenekar két évtizedébe.

A Köztársaság című album dalai: Levelem!!!, Ez most a válasz, Egy kicsit, még velem, Nekem Tíz tiszta víz, Te edd meg a lekvárt!, Száz arany kesztyű, Hol a gyufám?, Hová fut és hová szalad, Képlet, Szemében a csillagok, Szép arcú jövő, Minden árnyék, Emberlekű földeken, Ezer tél

„Az elmúlt 20 évben minden megtörtént velünk, amit szerettünk volna, amire vágytunk, néha több is…
Sok minden, ami fáj, de már jobb, hogy megtörtént.
Minden kellett ahhoz, hogy most itt legyünk és azok legyünk, akik vagyunk.
Erről szólnak a dalok.

Köszönünk mindent, a szeretetet, a jót és a rosszat is.
Álmodunk és élünk tovább.”

(Bódi László – Cipő)

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. More

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. More

2025. augusztus 28.

Szekeres András: A kedvenc 10 - Előrendelhető az album!

A kedvenc 10 címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze eddigi életművéből, és régi barátja, alkotótársa Tempfli Erik segítségével közösen egy több évtizedet átölelő válogatáslemezt állított össze. More

2025. augusztus 25.

Megjelent DESH és Young Fly új slágere az OHMAMMA!

A DESH és Young Fly duó ismét igazi nyári slágerrel jelentkezik: itt az OHMAMMA! Hallgassátok és nézzétek meg a hozzá készült igazi nyári videóklipet is! More

2025. augusztus 24.

Ilyen lesz Dzsúdló Mekis menüje

A McDonald’s a hírességek kedvenc Mekis rendeléseit felsorakoztató kampányának legújabb hazai fejezetében Dzsúdló, azaz Juhász Marci áll a reflektorfényben. A Borsod megyei kisfaluból induló, mára a Z-generáció egyik legnépszerűbb előadójává vált zenész nem csupán a zenei toplistákon, de a hazai koncertéletben is meghatározó szereplő. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky