3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Külföldi

2010. március 1. | -gabriella-

Élet Jimmy halála után

Copyright:

Jimmy “The Rev” Sullivan, az Avenged Sevenfold dobosa, tavaly decemberben hunyt el. Akkor az együttes tagjai, több nyilatkozatot is tettek, hogy nem csak a csapatuk egyik tagját vesztették el, hanem egy nagyon jó barátot is, és egyben egy testvért. Viszont, az élet nem állt meg, és a készülő új albumukon, nem kisebb nevet kértek fel dobosnak, mint Mike Portnoy-t a Dream Theater egyik tagját!

Ezzel az esettel kapcsolatban, Mike Portnoy a nemrég a következő nyilatkozatot tette:

„Normál körülmények között is boldogan elvállaltam volna, ezt a hihetetlenül megtisztelő feladatot, mert azt gondolom, hogy Avenged Sevenfold egy fantasztikus banda. Ez utána a tragédia után viszont, azt kell, hogy mondjam, hogy nagy megtiszteltetés, hogy engem választottak ki arra, hogy velük játszhassak, és nem kellett sokat gondolkodni, hogy igent mondjak a felkérésre.

Ezek a fiúk egy nagy család, és nagyon megható, és fantasztikus kaland velük együtt dolgozni, az után, hogy nemrégiben vesztették el az egyik testvérüket. Tárt karokkal vártak, és rettenetesen izgatott vagyok, a lemez felvétele miatt.

Próbálok Jimmy emlékéhez hű maradni, és a lehető legjobban játszani azokat a dalokat, amiket még ő írt, és még ő szeretett volna előadni.

Azt szeretném bebizonyítani a rajongóknak, hogy én nem The Rev helyébe szeretnék lépni, hanem pusztán a hiányát pótolni.”

-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 26.

Steve Angello remixelte a Basement Jaxx gigaslágerét

A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. Seguir

2026. április 24.

Asztrofizikai üzenet rockba kódolva: itt a Muse nagybejelentése

A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. Seguir

2026. április 23.

Madonna visszatért a táncparkettre

Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. Seguir

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Seguir

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky