3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Hazai

2010. január 19.

Noémi Virág és Zola egymásra talált

Copyright:

Na persze csak a zene világában, hiszen mind a ketten boldog párkapcsolatban élnek szívük választottjával. A közös zenélések viszont annyira összekovácsolták a fiatalokat, hogy már egy közös dalt is rögzítettek.

Az elmúlt egy évben számos forgatáson találkozott Noémi Virág és Zola. Egy ilyen alkalommal a VIVA műsorvezetője abban a megtiszteltetésben részesült, hogy még megjelenés előtt kezébe vehette az énekesnő debütáló lemezét. Az ajándékba kapott Mindennapok azonnal megtetszett neki, és onnantól fogva mindig szívesen látta műsoraiban Noémi Virágot.

Hamarosan fény derült rá, hogy mind a ketten nagyon szeretik az amerikai soft rockot, mint például a Goo Goo Dolls vagy a Matchbox Twenty.  Az énekesnő és a műsorvezető játszottak már együtt a VIVA műsoraiban, résztvettek egy utcazenélésen, amelyen még a decemberi Teleton akcióra gyűjtöttek, valamint együtt zenéltek Noémi Virág decemberi rajongói találkozóján is. Így érthető, hogy a fiatalok egyre jobban összebarátkoztak.

Később Noémi Virág előállt azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha szüleiknek egy közös ajándékot adnának karácsonyra. Azaz egy stúdióban felvennének közösen egy dalt, amit karácsonyra amolyan saját készítésű ajándékként adnának át szüleiknek. Az énekesnőtől az ilyen meglepetések nem állnak távol, hiszen két éve karácsonyra két barátjával, Balanyi Szilárddal és Bársony Bálinttal készített már hasonló ajándékot, akkor a Jégszív és a Legyen ünnep című dalokat vették fel a fiatal művésznő szüleinek.

Idén a választás egy amerikai előadó, Mario dalára esett, a címe Let Me Love You. Arról, hogy hogyan is sikerült a felvétel, Noémi Virágot kérdeztük:

– Szeretem, ha egy szám teljesen másképp csendül fel, mint az eredeti verzió.  Örültem, hogy Zola elvállalta a gitározást ebben a dalban. A hangja is nagyon tetszik, de ezúttal ő csak hangszeren játszott, és én énekeltem. A szüleim a legnagyobb kritikusaim, hiszen mind a ketten igazán jól értenek a zenéhez, és megmondják őszintén a véleményüket.  Szerencsére ez a produkció most elnyerte a tetszésüket, így én nagyon boldog voltam.  Élveztük Zolával a közös felvételt, és tervezzük a folytatást is. – árulta el mosolyogva.

Mivel Noémi Virág még decemberben megígérte a rajongóinak, hogy karácsony után meg fogja nekik is mutatni ezt a dalt, ezért most felkerült az internetre, és bárki meghallgathatja az énekesnő és a VIVA műsorvezetőjének első közös stúdió felvételét.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Comentario
peter34 2010. jan.. 26.  08:46 1
ÚRISTEN! Mennyire rossz ez a nóta és ez a rettenetes nőszemély milyen rosszul beszélni angol, és az a háttérben aki zümmög az alig hallható gitár mellett az lenne a műsorvezető? Noa! MENEKÜLJ! - legutóbb az Anastacia koncerten hallottam ezt a Noémi Virág Édi-bédi-t, és durván röhögésbe fordult a produkciója, nem is folytatom mert...
   

2026. február 12.

Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala

Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. Seguir

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Seguir

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Seguir

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Seguir

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky