3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Hazai

2010. január 15.

Magyar Dal Fővárosa - pályázat

Copyright:

A Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. pályázatot ír ki a "Magyar Dal Fővárosa" cím elnyerésére, amely címet idéntől évente más-más vidéki város használhat. A Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. 2010-től minden évben szeretné odaítélni egy vidéki városnak „A Magyar Dal Fővárosa” címet.

A MAGYAR DAL FŐVÁROSA
Pályázati felhívás
 
A pályázaton – Budapest, és a fővárosi kerületeket kivéve – valamennyi magyarországi város helyi önkormányzata, a helyi önkormányzat intézménye, vidéki városban működő társadalmi szervezet, illetve vállalkozás vagy más jogi személy részt vehet, amennyiben eleget tesz az alábbi feltételeknek:
 
- Szándékában áll 2010. szeptember 12-én különleges, izgalmas, egyedülálló programmal ünnepelni a Magyar Dal Napját
- Biztosítani tudja a „Magyar Dal Fővárosa” programhoz szükséges helyszíneket, valamint az esemény pénzügyi hátterét (természetesen az ott működő vállalkozások, társadalmi szervezetek, valamint a helyi, illetve megyei önkormányzat bevonásával)
- A cím elnyerése esetén vállalja a program politikamentes megszervezését és - a Magyar Dal Napja szellemiségéhez méltó - lebonyolítását

A pályázat menete:

1. A pályázó projekt-tervet készít, amelyben ismerteti a tervezett műsorral és annak lebonyolításával kapcsolatos elképzeléseit, valamint csatolja a rendezvény helyszíneinek műszaki leírását (befogadóképesség, fény- és hangtechnika, megközelíthetőség… stb.), a tervezett fellépők névsorát, és a tervezett - pontos számadatokkal alátámasztott - költségvetést.

2. A projekt-tervet – a megvalósításra tett szándéknyilatkozattal együtt – 2 írásos példányban kell eljuttatni a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. címére (1068 Budapest, Városligeti fasor 38.), valamint e-mailen is meg kell küldeni a szabo.edit@magyardalnapja.hu címre.

Beadási határidő: 2010. március 1.

3. A pályázatban meg kell jelölni a pályázó önkormányzat által kijelölt kapcsolattartó személy nevét, telefonszámát és e-mail címét.

4. A beérkezett pályázatokat a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. által felkért tekintélyes művészekből, szakértőkből álló bírálóbizottság értékeli, a megvalósíthatóságot és a projekt megalapozottságát egyaránt mérlegelve. A pályázat elbírálása során előnyt jelent, ha maga a települési önkormányzat vagy annak intézménye (gazdasági társasága) pályáz, illetve, ha a pályázó rendelkezik a települési önkormányzat megvalósítást célzó szándéknyilatkozatával. A pályázat elbírálása során ugyancsak előnyt jelent, ha a pályázatot az önkormányzat (ideértve a megyei önkormányzatot, illetve az önkormányzati intézményeket is) valamint a civil társadalom – igazoltan – széleskörű támogatásával, egyetértésével nyújtják be.

5. Eredményhirdetés: 2009. március 10. Az eredményt a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. a rendezvény hivatalos honlapján (www.magyardalnapja.hu), illetve a sajtó útján hirdeti ki.

„A Magyar Dal Fővárosa” cím nyertesével a Magyar Dal Napja Nonprofit Kft. az eredményhirdetést követő legkésőbb 15 napon belül együttműködési megállapodást köt, amelyben vállalja az egyeztetést a programsorozat többi helyszínével, együttműködést vállal a tervezett műsor megvalósítására, és a vállalja a rendelkezésére álló eszközökkel elérhető legszélesebb körű sajtónyilvánosságot.
 
A Magyar Dal Napja Kft. fenntartja a jogot a pályázat eredménytelenné nyilvánítására. Ha az együttműködési megállapodás megkötésére nem kerül sor az eredményhirdetést követő 15 napon belül, a Magyar Dal Napja Kft. a bíráló bizottság által második, illetve annak eredménytelensége esetén a harmadik helyre sorolt önkormányzattal köti meg az együttműködési megállapodást.
 
A „Magyar Dal Fővárosa” cím kiemelkedő promóciós lehetőségeket rejt a győztes város számára, hiszen a cím elnyerésétől az esemény lebonyolítását követő időszakig, azaz legalább hat hónapon keresztül folyamatos médiafigyelem irányul a térségre, melynek köszönhetően az egész ország figyelemmel kísérheti, hogyan alakul az ünnepi műsor a magyar dal fővárosában, ki mit tesz, ki hogyan segít a produkció létrejöttében.
 
A cím az évszámmal kiegészítve örökre a városé marad, újbóli elnyeréséért, s ezzel a kiemelt program rendezési jogáért azonban újra pályázni kell!

Részletek ITT!

Forrás: dalok.hu

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Seguir

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Seguir

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Seguir

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Seguir

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky