3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. december 10.

New York Voices a Millenáris Teátrumban

Copyright:

A huszadik születésnapjukat ünneplő Grammy-díjas énekegyüttes, a New York Voices a nagy elődök nyomát követi. Lambertét, Hendricks and Rossét vagy a Manhattan Transferét. A legjobbaktól tanultak és mindezt új formába öntötték. Mindannyian elsősorban a jazz szerelmesei voltak, de  gyakran a brazil, a R&B, a klasszikus és popzene elemei is egyre sűrűbben megjelentek az általuk előadott művekben.

Az énekegyüttest Darmon Meader, Peter Eldridge, Kim Nazarian, Caprice Fox és Sara Krieger alapították 1987-ben. Két évvel később már aláírták az első lemezszerződésüket és megjelent debütáló albumuk New York Voices címmel. Már ezzel óriási sikert arattak, és nemzetközi szinten is elnyerték a jazz világ elismerését, így öt év alatt még további négy CD látott napvilágot tőlük. Ebben az időszakban személyi változások is történtek a zenekarban. Sara Krieger visszavonult, és miután a többiek meghallgattak az Egyesült Államok minden részéről érkező mintegy hatvan énekest, rátaláltak Lauren Kinhanra. A hangja először a harmadik, What's Inside című albumon csendül fel. Nem sokkal ezután Caprice Fox is elhagyta a csapatot, így lett quartett a zenekarból, amelyen akkor és most sem akartak változtatni.

Saját produkcióikon kívül több más előadó albumán és élő koncerteken is közreműködtek, amely további szakmai és közönségsikert hozott a számukra. Hallhatjuk őket többek között a Grammy-díjas Count Basie Orchestra CD-jén, a Latin Grammy-díj nyertesével, a Brazilian Dreams-szel, egy kortárs klasszikussal, a The Ancient Towerrel vagy Don Sebesky I Remember Bill című albumán. Emellett felléptek számos vilghírű jazz zenésszel is, Ray Brownnal, Bobby McFerrinnel, Nancy Wilsonnal, George Bensonnal, Jon Hendricks-szel, Annie Ross-szal, a the Boston Pops-szal és Paquito D'Riverával is.

1997-ben különleges zenei utazást tettek, amikor Paul Simonnal léptek fel. Sokfajta stílust „felhasználtak”, hogy ezzel is hozzájáruljanak az énekes-dalszerző egyébként is színes zenei palettájához.

Nyolc évvel ezelőtt megjelent Sing, Sing, Sing című albumuk, amelyen egy big band élményével akarták megakadályozni a rajongóikat. Darmon vállalta magára az ének és big band hangzás tökéletesítését, de mellette felkérték a tehetségeket gondozó producert,  Elliot Scheinert, hogy többek között a  Manhattan Transferrel, Steely Dannel és Fleetwood Mac-kel szerzett tapasztalatával segítsen kialakítani a stúdióban a tökéletes hangzást, amelyhez még hozzájárultak Micheal Abene és Rob Mounsey hangszerelési ötletei is. 

Az elmúlt években a the Boston Pops kérte fel őket, hogy új színt vigyenek a nevükkel fémjelzett előadásokba. Ekkorra már kialakítottak egy olyan Big Band hangzást, amellyel már nem csak a The Boston Pops-szal, hanem más neves zenekarokkal is turnéztak az Egyesült Államokban. Ezzel párhuzamosan volt egy másik repertoárjuk, amely az úgynevezett Baby Boom korszak slágereit idézte fel, így a Beatles, Joni Mitchell, Stevie Wonder, the Mammas and the Papas és a the Carpenters ismert dalait.


2005-ben összeállítottak egy látványos karácsonyi műsort a the Boston Pops-szal, akikkel újra körbejárták az USA államait.  Két évvel később megjelentették A Day Like This című albumukat, amelyen visszatértek a kezdetekhez. A brazil hatáson kívül hallhatunk Big Band hangszerelést csakúgy, mint a swinget. Ezen már nemcsak feldolgozások voltak, hanem a zenekar tagjainak saját szerzeményei is.

Élő koncertjeikről ódákat zengnek a kritikák, kiemelve elegáns, káprázatos stílusukat. A Time Out Chicago újságírója szerint már önmagában a látványuk felemelő, amit csak még jobban fokoz a hangjuk és a zenéjük. Sok más helyszín mellett felléptek már a Carnegie Hallban, a Lincoln Centerben, a The Kennedy Centerben, a híres The Blue Note klubban Japánban és New Yorkban, a The Austria Opera House-ban, és a The Zurich Opera House-ban. A jazz fesztiválokról sem maradhattak el, így a  North Sea Jazz Fesztiválnak ugyanúgy elengedhetetlen sztárjai, mint a Montreal Jazz Fesztiválnak vagy a New Orleans Jazz és a Blues Heritage Fesztiválnak. A tehetségek sorsát is  szívükön viselik, hiszen rendszeresen tartanak workshop-okat, órákat adnak vendégelőadóként középiskolákban és zene szakos főiskolásoknak. A New York Voices tagjai külön és részt vesznek számos produkciók fellépésein, felvételein tanácsadóként, szerzőként és előadóként egyaránt.

NEW YORK VOICES
SWINGING CHRISTMAS TOUR

2009. DECEMBER 16.
MILLENÁRIS TEÁTRUM

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky