2009. december 1.
A Virrasztók zenekar magja tulajdonképpen trió. Tomusin, a Halottkísérő gitáron és Szkrobek, a Halottlátó basszusgitáron már vagy tíz éve játszanak együtt, Scrofa, a Halottidéző több, mint húsz éve énekel különböző formációkban. A közös munka kevesebb, mint két éve kezdődött, a hangzást felturbózandó Szkrobek az elektronika, a programok felé, Scrofa az autentikus népi hangszerhez, a tekerőhöz fordult. Hozzájuk csatlakoznak a Siratók, akik nélkül nincs virrasztás. Közülük Bogárdi Alíz szintén rutinos zenész, népi hegedűsként sok éve játszik már különféle zenekarokban, számos stílusban alkotva maradandót.
Salamon Beáta, a hazai folk-szcéna egyik kiemelkedő prímása szintén vagy két évtizede nyűvi a vonót. A többgenerációs felállásban két fiatal is helyet kapott: Papp Orsolya, aki énekével a népies vonalat szövi a virrasztók fátylába, és Mester Bálint, aki a doboknál az alapot tömöríti. Nekik inkább ígéretes jövőjük van, mintsem komoly múljuk.
A Virrasztók tulajdonképpen koncept-zenekar, amely a magyar népzene alapjain, a dark-goth-industrial metal formanyelvén fogalmaz meg érzéseket, gondolatokat a halál témakörében. A koncepció a virrasztás néphagyományán alapszik. A folklórban a virrasztás az otthon ravatalozott halott éjszakai őrzése a temetésig, általában egy vagy két éjszakán át. Oka a halott tisztelete, a megemlékezés, de a társas összejövetelek egyik alkalma is. Az egész ország területén általános szokás volt. Általában a rokonok, komák, ismerősök, szomszédok mentek virrasztani, de bárki mehetett, meghívás nélkül.
A virrasztók a halott körül énekelnek, beszélgetnek, mesemondással töltik az időt. A virrasztást egy vagy több olyan férfi vagy nő vezeti, aki erre a feladatra specializálódott. A hivatásos virrasztók saját énekgyűjteménnyel rendelkeznek, melyből a halotthoz, a halálesethez leginkább illő darabokat válogatják össze. Középkori énekektől, históriás énekeken, népdalokon át, népies műdalelemeket tartalmazó kántorcsinálmányig minden található a virrasztóénekek között.
Amikor meggyújtottuk a virrasztás gyertyáit, összeraktuk a magunk gyűjteményét. Ez lett első lemezünk anyaga, és ezt hallhatja a közönség a nyilvános virrasztások – koncertek – alkalmával.
Nekünk is vannak históriás énekekből, népdalokból, műdalokból építkező kompozícióink. De mindegyik komoly változtatásokon esik át, ahogy egy-egy szituációt, élethelyzetet, vagy éppen halálesetet körüljárjunk. A Halottlátó körülnéz, és észreveszi a bolygó lelkeket. A Halottidéző megidézi történetüket, médiumként közvetíti szavaikat, a Halottkísérő átkíséri őket spirituális létük újabb stációjába. És miközben megidézünk egy lelket, megemlékezünk egy elhunytról, vagy gyászolunk egy hátramaradottal, a hangulatból, a témából új zenei ötletek, szövegek nőnek ki, dalok, zenei sorok találnak egymásra, fonódnak össze, vagy éppen csupaszodnak pőrére. A megszólalásban nagyon fontos szerepe van a népi hegedűnek, érdekes színfoltként bukkan fel itt-ott a tekerő, de ami igazán meghatározó a folk-vonulatban, az a népies női ének, ami legtöbbször eredeti motívumokat hoz, és állít szembe a modernebb megszólalású, karcosabb, metalosabb férfi énektémákkal. Egy dalon belül is van, hogy többször nyúlunk közös népdalkincsünkhöz. Szerencsére a magyar népzene igen gazdag, érzelmes, gyakran szomorú, keserű, tehát van honnan meríteni. Aztán a munka során hol a dallam alakul át, hol a verssorok cserélődnek ki, hol mindkettő. És legtöbbször nem is tudja a befogadó, hogy archaikus, vagy modern népdalt hall.
Mérföldkövei a működésünknek kiadványaink: A 2008 nyarán megjelentetett öt számot tartalmazó demó EP, és a 2009 nyarára elkészült, és a Hammer Music gondozásában napvilágot látott „Az emlékezés órája” című debüt-album. A kereken 60 perces anyag 11 dalt ölel fel, amelyek végső formájukat a Bakery Stúdióban kapták meg.
Költői, sötét anyagnak készült, érzelmes, néhol zaklatott, másutt lemondóan kiürült, de végtelenül őszinte. Azt szerettük volna, ha általa a hallgató találkozik az elmúlás gondolatával és az elhagyatás magányával, és megbékél a változtathatatlannal.
Igyekszünk élőben is pontosan tolmácsolni a lemezanyagot, megfejelve az „itt és most” élményével, pillanatnyi plusz hangulatokkal, a ”szeánsz” összekötő erejével. A jelmez, az arcfestés, a számok között elhangzó dal- és verstöredékek, szövegek egy kicsit a színház felé tolják az előadást, és a közönség reakcióiból világos: mint egy jó színházban, a katarzis itt sem marad el.
Mindössze két éve tértünk rá erre az útra. És kinyílt előttünk egy sötét, borongós, de tiszta világ. Bizonyára nem vagyunk egyedül azzal a gondolattal, hogy a halál nem radíroz ki bennünket a világból teljesen. Mint a születés, állomása csak a halál a szellemi életünknek, és bár jelen földi létünknek végpontját jelenti, a következő időszak kezdőpontja is egyben. Nevezzük más létsíknak, dimenziónak, bárminek, a lelkeknek valahol lenniük kell, és ha valami miatt a kijelölt utat nem találják, ha elvarratlan, elvágatlan szálak a földi élethez kötik őket, szükségük lehet olyan segítőkre, akik eloldják ezeket a szálakat, és útjukra bocsátják a távozókat. És nem szabad elfelejteni sohasem azt, hogy a halál mindannyiunk közös sorsa, érdemes idejében megbékélni vele, hogy mikor eljön az idő, és elodázhatatlanul menni kell, tudjunk méltósággal átlépni a határon. A Virrasztók ennek a méltóságnak a megőrzésében segítenek.