3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2009. szeptember 24.

Újabb csúcsokat dönt a Beatles

Copyright:

2009. szeptember 9-i megjelenésük óta a Beatles újramaszterelt albumai eladási csúcsokat döntenek meg világszerte, hiszen az első öt napon Észak-Amerikában, Nagy-Britanniában és Japánban több mint 2,25 millió példányt kelt el. A Beatles időtlen népszerűségét és a zene világában betöltött egyedülálló státuszát jellemzi, hogy a digitálisan felújított albumok 2009. szeptember 9-i megjelenésük óta világszerte több rekordot is megdöntöttek. Az észak-amerikai, japán és brit elsődleges piacokon a felújított kiadásból a megjelenést követő első öt napon több mint 2,25 millió példányt adtak el, melyek között egyaránt volt egyedi album és a több CD-t tartalmazó, kétféle – mono és sztereó – díszdobozos gyűjtemény is (és ez a szám a nem hagyományos, és így a listákat készítők által figyelembe nem vett kiskereskedelmi egységek forgalmát nem tartalmazza).

A Beatles eredeti, brit stúdióalbumainak digitális felújításán külön mérnökcsoport dolgozott az Abbey Road stúdióban négy teljes éven keresztül, hogy az eredeti analóg felvételek hitelesen és a maguk teljességében szólalhassanak meg – így sikerült az eredeti megjelenés óta legkiemelkedőbb hanghűséget biztosítani.

A XX. század legnépszerűbb zenekarának számító Beatles-ért a XXI. század zenehallgatói is rajonganak, amit a jelenleg tapasztalható, páratlan világsikerük bizonyít:

• USA:  A megjelenést követő első öt nap során több mint egymillió példányt adtak el a különféle Beatles albumok felújított változataiból, az egyes albumok és a díszdobozos gyűjtemények számos Billboard slágerlistán kiválóan szerepeltek. 

• Az Egyesült Államokban újonnan megjelenő, mai és életműalbumokat népszerűségi sorrendbe állító „Billboard Comprehensive Albums” listán a Beatles az azonos előadótól legtöbb egy időben a listán szereplő album kategóriában új rekordot állított fel 18 albummal, amelyből 5 az első tízben, 9 pedig az első húszban volt.

• A „Pop Catalog” listán a Beatles egy másik első helyezést is elért az azonos előadótól egy időben a legtöbb első 50-ben szereplő album kategóriában (16 db): ezzel az 1995 decemberében saját maga által beállított 12-albumos rekordját döntötte meg. A lista első tíz helyezéséből a Beatles kilencet szerzett meg, mind a tizennégy felújított CD az első húszban végzett, élen az először 40 éve, 1969-ben kijött „Abbey Road”-dal a második helyen pedig a „Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band”-del.

• A Billboard Top 200 Albums listán a Beatles díszdobozos sztereó sorozat a 15., míg a „The Beatles in Mono” limitált példányszámú kiadvány a 40. helyen nyitott.

• Nagy-Britannia:  A múlt heti listán a Beatles 4 albuma szerepelt az első tízben, 7 az első negyvenben, 16 pedig az első hetvenötben, amiben benne vannak a sztereó és mono díszdobozos kiadványok, valamint a 2000-ben megjelent „Beatles 1” válogatás. A UK Official Charts Company szerint ez a legtöbb egy időben listázott album kategóriában új csúcs beállítását jelentette. Az eheti brit listán a Beatles-nek 13 albuma szerepel az első hetvenötben. Múlt héten további 84.000 CD-t adtak el, ezzel a felújított változatokból 11 nap alatt összesen már több mint 354.000 darab fogyott, teljes eladásuk ebben az évtizedben pedig Nagy-Britanniában 6.755.000-re nőtt.

• Japán: Mind a 14 felújított album és a díszdobozos kiadványok az első huszonötben nyitottak a nemzetközi listán, ebből 7 az első tízben. Legjobban a második helyet elérő díszdobozos sztereó gyűjtemény szerepelt, a díszdobozos mono kiadvány a harmadik, az „Abbey Road” a negyedik a „Let It Be” a hatodik helyen állt. Az összes albumot és díszdobozos gyűjteményt figyelembe véve a japán közönség az első három napon több mint 840.000 albumot vásárolt.

• Kanada: A gyűjteményes kiadványok között a Beatles 15-tel képviselteti magát – az első 11 az övék. A díszdobozos sztereó gyűjtemény az aktuális albumok között negyedik helyen nyitott, ami díszdobozos gyűjteménytől az eddigi legjobb eredmény Kanadában mióta a Nielsen SoundScan az értékesítések felmérését végzi. Az összes album tekintetében az eladott összdarabszám csak kevéssel maradt el a 160.000-től.

• Franciaország: Mind a 14 felújított album és a díszdobozos gyűjtemények felkerültek az albumlistára, az első tízbe pedig három is befutott – köztük az „Abbey Road” szerepelt a legjobban negyedik helyezéssel –, ami az egy héten belüli legtöbb eredeti stúdióalbum kategóriájában a francia listán új rekordot jelent.

• Olaszország: A Beatles az aktuális listán 17 albummal képviselteti magát: mind a 14 felújított album, a két díszdobozos gyűjtemény, valamint a „Beatles 1” válogatás is ott szerepel. Ez az egy időben listázott albumok kategóriájában új csúcsnak minősül.

• Belgium: Az aktuális listán 17 albuma szerepel: a 14 felújított album, a két díszdobozos gyűjtemény és a „Beatles 1” válogatás – ezzel az Ultrapop szerint a belga listán legtöbb egy időben szereplő album kategóriájában a Beatles új rekordot állított be.

• Svédország: A Beatles-nek egyszerre 16 albuma található meg az első hatvanban, a sort a hatodik helyen álló „Abbey Road” vezeti. Egy svéd zeneipari szervezet, az IFPI megerősítette, hogy ez a svéd listák történetében új csúcsnak számít.

• Argentína: A tíz listavezető közül hét a Beatles felújított albumai közül való: közöttük élen a „Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band” áll második helyezésével, az „Abbey Road” követi a harmadik, majd a „The Beatles” (The White Album) a negyedik helyen. Mind a 14 felújított album az első húszban van, a díszdobozos gyűjtemények a lista 73. és 74. helyén állnak.

• Spanyolország: 13 Beatles album, valamint mindkét díszdobozos gyűjtemény listás helyezéssel nyitott, ami azonos előadótól rekordnak számít. A díszdobozos gyűjtemények összesített eladásai a negyedik helyet biztosították be számukra.
 
• Lengyelország: Mind a 14 felújított album és a két díszdobozos gyűjtemény az aktuális 100-as listán nyitott, közöttük az „Abbey Road” áll a legjobb, a hatodik helyen. A lengyel listán ez egyidejű helyezések kategóriájában ez új csúcsot jelent.

• Svájc: 14 Beatles album – köztük a díszdobozos sztereó gyűjtemény – megjelenésekor azonnal felkerült a legfrissebb listára: a legtöbb egy időben listázott album kategóriában itt is új rekord született.

• Dánia: A legutóbbi listán 15 felújított album, valamint a „Beatles 1” válogatás szerepel, 4 közülük az első húszban.

• Ausztrália: Az aktuális listán a Beatles 14 albummal van jelen, köztük a „Beatles 1” válogatással.

• Németország: A díszdobozos sztereó és mono gyűjtemények összesített eladásaik révén – az egyes eladott díszdobozos gyűjteményeket egy egységnek véve – a legújabb listán a harmadik legnépszerűbb kiadványnak minősülnek.

• Ausztria: Az aktuális 75-ös listán 12 felújított album, illetve a díszdobozos sztereó gyűjtemény található meg.

• Portugália: A felújított albumok a 30-as listán 11 helyet foglalnak el, ebből 3 az első tízbe is bekerült.

• Norvégia: A díszdobozos sztereó and mono gyűjtemények összesítve a harmadik helyen nyitottak, az első százba rajtuk kívül még 12 album került be.

• Kolumbia: Az aktuális tízes lista felét a Beatles felújított albumai uralják.

• Korea: Az értékesítés első hetében a Beatles a koreai Hottracks albumlistáján az első 17 helyből 16-ot szerzett meg.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
Nemi 2009. okt.. 9.  10:07 1
Boldog szülinapot John! :)
   

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

2024. február 5.

A Cocteau Twins újra kiadta utolsó két lemezét

Újra kiadta utolsó két albumát punk gyökerekből sarjadó, majd a dream pop műfaj úttörőjévé váló skót Cocteau Twins. Apró érdekesség velük kapcsolatban, hogy az énekesnőjükről, Elisabeth Fraserről ősszel elneveztek egy aszteroidát... Az 1979 és 1997 között aktív csapat az 1993-as "Four-Calendar Café" és az 1996-os "Milk & Kisses" című kiadványaikat frissítette fel, ezúttal a 4AD kiadó gondozásában. A lépés különlegessége, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a két lemez most először lesz kapható vinylen is. Tovább

2023. október 2.

A The National meglepetésalbummal jelentkezik

A The National egy meglepetéslemezzel örvendezteti meg rajongóit: a banda múlt pénteken a Cincinattiben tartott Homecoming Festival nevű eseményén jelentette be a 12 dalos album mai érkezését. A "Laugh Track" az áprilisban kiadott "First Two Pages of Frankenstein" című korong kísérője, szerzeményei nagyrészt ugyanabban az időszakban születtek. Tovább

2023. október 2.

Megérkezett az új Ed Sheeran

A korábbihoz hasonlóan az ’Autumn Variations’ lemezt is a Grammy-díjas The National indie-zenekar tagja, Aaron Dessner produceri közreműködésével hozták tető alá, akit közös barátjukon, Taylor Swiften keresztül ismert meg Ed Sheeran. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky