3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
SZIN 2009

2009. augusztus 24. | Egres

Rockabilly a SZIN-en is - Mystery Gang

Copyright:

Ha rockabilly, ha jungle vagy garázs, akkor Mystery Gang. A Rockabilly Trio 1998-ban alakult. Az ‘50-es évek közepének, végének garage, jungle és rockabilly zenéjét játsszák. Sok-sok hazai és külföldi koncert van a fiúk háta mögött és rengeteg tapasztalat. Most a SZIN-en a SZOTE Klub Sátorban mutatják meg augusztus 29-én szombaton, milyen fából faragták őket.

Játszottak a nagy öregekkel egy színpadon és együtt is, figyelték a kortársakat – mert ez a műfaj a mai napig él és alkot – lesték a figurákat, tanulmányozták az ‘50-es éveket, figyelték a korabeli filmeket, televíziós műsorokat.  Persze lemezek terén is alkottak rendesen: Egy Japánban kiadott kislemez után Hot'n Wild Rockabilly Cuts című első albumuk 2001-ben jelent meg, ezt követte 2003-ban a Dig That Rock!, majd 2006-ban a Jungle Fever, mindhárom külföldi kiadó gondozásában. Stílusuk egyre inkább színesedik, a rockabilly és a rock and roll mellé bejött még a garage és jungle hatás is.

Könnyűzenei munkásságuk mellett filmzenéket is írtak az amerikai Townies és a Till Attila által rendezett Pánik című filmekhez. A zenekar filmszerepet kapott Goda Krisztina Csak szex és más semmi című vígjátékában is. Az énekes-gitáros Egri Péter pedig Brenner szerepét alakítja Fonyó Gergely Made in Hungaria című filmjében. A lényeg, hogy a MG az elmúlt évek során egy olyan műfajt bírt behozni és erővel megtölteni, melyről azt gondoltuk korábban, hogy örökre ott ragad a recsegő bakeliteken.

Én a MG. minden koncertjén táncra perdülök a több 100 emberrel együtt, mert annyira ritmusosan és energikusan adják a talpalávalót, hogy csak  jókedvvel távozhatunk egy bulijuk után.

Mystery Gang: SZOTE Klub Sátor augusztus 29., szombat 20:15

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2009. szeptember 1.

Képek! Az utolsó nap a SZIN-en

A péntektől meggyötörten, egy RE-korsó kávéval, bevetettem magam a  sajtóbuszba, hogy cikket írjak, amikor derült-égből a villámcsapásként, bejelentették, minden 2órával előbb kezdődik és mindennek vége lesz, hajnali 2-kor. Egyszerre hördült fel sok ember, hogy  mi? az nem lehet, pont utolsó nap, amikor mindenki összeszedi megmaradt erejét és pénzét és hatalmasat bulizik reggelig??? Ezután, késő délután megérkezett a vihar és az eső, ami a széllel együtt tökéletesen elintézte, hogy mindenki, aki a SZIN környékén járt, kellőképp szarul nézzen ki másnapra. Tovább

2009. augusztus 31.

Én vagyok a tahó! Galéria!

Én vagyok a tahó! - köszöntötte a mókás kedvű biztonsági őröket a Malacka és a Tahó frontembere, miután azok jót derültek a zenekar nevén. Vidám hangulatban indult tehát az idei SZIN csütörtökön, az első nappal. További apró, és nagyobbacska élményekkel folytatódott, melegvizes zuhanyzóval, sátor alá kiválóan alkalmas szénarakással, és a legzseniálisabb reggelivel, a forró sajtos csodával. Tovább

2009. augusztus 31.

Orosz punk, magyar hip-hop – Russkaja, Belga

A SZIN-t gyorsan ellepte a por. Hömpölygő embertömeg ténfergett, egész nap, felfedezve, a számukra még ismeretlen terepet, kocsmákat, színpadokat. Estére az I Love SZINpad előtt, rengeteg ember várt lelkesen, Lovasira és bandájára. Kis csúszással a Kispál bele is csapott a húrokba. Tovább

2009. augusztus 31.

Képek! Egyetlen lelkes csaj - SZIN

Roma zenétől a ska-ig egészen a balkéni népzenén át, mindenben volt részünk a SZIN-en. A Pepsi Nagyszínpadnál, este 8-tól, hatalmas embertömeg várta a Beshodrom koncertjét. A zenekar '99- óta kényesztet minket különböző kelet-európai és balkáni kultúrákból kiemelt népzenei elemek tudatos ötvözetével. Egyértelmű volt, hogy kavarni fogják a port, hiszen mindenkit megtáncoltat ez a zene. A ritmusos balkáni, kelet-európai zenekar, olyan hangulatot hozott, mintha egy vérbeli lagzin lennénk. Sörpadokon, az asztalokon, de ameddig a szem ellát, ment a csürdöngölés. Tovább

2009. augusztus 30.

Tankcsapda meg az Erős Pista

Mozgalmasra sikeredett a Tankcsapda bulija Szegeden. Negyed kilenckor, kiváncsiságom vitt a Fészek Klub-hoz, ahol a magyar Erős Pista nevű banda lépett föl. A Red Hot Chilli tribute zenekaral még nem találkoztam. Kíváncsiságom vitt rá,hogyan tudják a srácok a chilli számait játszani. Bár a nevük alapján fenntartásaim voltak... Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky