3431 zenekar 12462 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
EFOTT 2009

2009. július 21.

Vihar és pálinka Baján – Amber Smith

Copyright:

A zenekarok az EFOTT-on, című történet, most következő beszámolóját Bátor Bence, az Amber Smith tagja követte el. Úgy tűnik, a szombati napon a vihar több együttest is megérintett, így őket sem kerülhette el, viszont saját értékelésük szerint jó koncertet adtak. Nézzük...

A rossz idő a hétvégén minket is elért. Már az induláskor  olyan szélvihar kerekedett, hogy a buszt rekord sebességgel  kellett bepakolnunk, nehogy ránk szakadjon az ég.

Elindultunk és azonnal óriási vihar kerekedett Budapesten. Menet közben felhívtuk az EFOTT kontaktunkat, aki elmondta, hogy lent csak kisebb zivatar volt, semmi para, jó idő van. Ahogy megérkeztünk bajára velünk együtt az eső is, de szerencsére  közel sem akkora, mint, ami a fővárosban volt.

Épp a "The Kolin" zenekar fejezte be a műsorát, de a rossz idő miatt még nem mertünk kimozdulni a buszból. Ahogy mérséklődött az eső elmentünk egy jót enni... prágai grill kolbász hot-dog kifliben.. :)

A "Jacked" zenekar után kezdtünk mi 21:00-kor a PORT.hu sátorban, ahol abszolút megfelelő színpad és profi körülmények fogadtak.

Azt gondolom, zenei szempontból nagyon jó koncertet nyomtunk, sőt igyekeztünk minden "Amber Smith"-es energiát belevinni, egy kicsit úgy éreztük mintha a közönség aznap este valahogy  nem úgy vette a lapot, mint máskor... máshol.

Ez természetesen senkinek nem hibája.

Véleményem szerint alapvetően új arcoknak, szűz füleknek játszhattunk, ami mindig a lehető legnehezebb. olyankor a zenekarnak mindent be kell vetnie a siker érdekében. De hallottam olyan visszhangokat is, amely szerint nagyon energikus és jó koncert volt, egyszerűen az emberek voltak már elfáradva, így az utolsó napon.... ez is lehet.

A koncert után lébecolás jobbra-balra.. más koncertekbe való betekintgetés.. barátkozás.. egy kis mézes-meggyes pálinka. ;)

Mindenestre nagyon elégedettek voltunk, jól éreztük magunkat.

Reggel 05:30-ra sikerült is hazaérni.. ez ilyenkor szinte már szokásos.

Köszönjük a meghívást!

Amber Smith

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2009. július 23.

EFOTT - Csak szabadon!

És még mindig EFOTT! Bár már pár napja ugyan vége van ennek a fesztiválnak is. azért nézzük meg mik voltak a pro és kontra dolgok, ha már 1976 óta ez a legnagyobb hallgatói buli. Tovább

2009. július 22.

Látogatói rekord a bajai EFOTT-on

64 ezren szórakoztak a Petőfi-szigeten megrendezett hallgatói fesztiválon. Az EFOTT népszerűsége töretlen, az utóbbi három évben Debrecenben, Dunaújvárosban és idén Baján is látogatottsági csúcsot döntött a fesztivál. Tovább

2009. július 20.

Lehetőség egy kis pettingre... – The Kolin

Az EFOTT és a zenekarok című sorozatunk második részében a The Kolin énekesétől, Linczényi Márkótól tudhatjátok meg, hogy nekik milyen volt az idei fesztivál. Brassói, Jacked, és egy régi álom beteljesülése ez! Szép, szubjektív. Parancsoljatok... Tovább

2009. július 19.

Efott-on voltunk! – Vad Fruttik

Az, hogy milyen egy zenekar szemével az EFOTT, most majd biztos mindjárt kiderül mindenki számára. A csütörtöki napról, a Vad Fruttik énekese, Likó Marcell írt nekünk. Grátiszként azt is megtudhatjuk, hogy hogyan jutnak el Bajára, mit hallgatnak a kocsiban, hogy a szarvas miért hülye állat, és hogy a Cool Head Klan gitárosa szexi. Vagy mégsem? Tovább

2009. július 17.

Tánc, tánc, tánc az EFOTT-on

Az EFOTT második napján a tánc talán még nagyobb hangsúlyt kapott, mint eddig - a fesztiválozók csütörtökön is fáradhatatlanul és csak szabadon buliztak... Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky