2009. július 20.
Az EFOTT és a zenekarok című sorozatunk második részében a The Kolin énekesétől, Linczényi Márkótól tudhatjátok meg, hogy nekik milyen volt az idei fesztivál. Brassói, Jacked, és egy régi álom beteljesülése ez! Szép, szubjektív. Parancsoljatok...
Tornádótól megtépázott pusztára érkeztünk Pizza szelet bár és Hungarian food: lángos feliratú bódék közé. Bíztunk abban, hogy a tanácstalan esőzés pont akkor tart majd, amíg pakolunk, és a koncert után kezd újra bele, hogy jó üres legyen a sátor, amíg játszunk. Szerencsére ez sikerült is.
Elegánsan elszámoltunk, ettünk egy tál zöldséges pulykatálnak hívott brassói aprópecsenyét, röhögtünk a PEN sátorban magát égető gitárhírón ("a következő szám elég nehéz lesz".."hú, ez nehéz volt, sikerülhetett volna jobban is"), aztán fájó fejjel és hassal mentünk röhögni a Depresszión, előtte a Jackednek ordibáltuk a backstage-ből, hogy "Búúúzik!".
A Tankcsapdát folyamatos libabőrrel néztük a nagyszínpad backstage-ből, tizenhárom éves korom óta erre vágytam. Később tétován kóboroltunk a világ legszarabb fej vicces diszkószámokat játszó DJ-MC-jének, a fuxosoknak játszó tahó minimál DJ-jének és a Tesco Disco bácsik sátra között, útközben alvó emberek fejére pakoltunk szemeteket, korsó söröket és egy széket (!), keresvén a lehetőséget egy kis pettingre.
Hajnalban vámpíroszkár sűrű fogú hitlerfésűjét kerestük, hogy Ferigeri csúnyaságát ki tudjuk fésülni a velünk utazó tini lány hajából. Ma nagyon későn keltünk...
Linczényi Márkó