3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2009. július 20.

Botrány a Balaton Music Wave fesztiválon

Copyright: horvathakos.hu

Horváth Ákos hivatalos közleménye: Zenekarommal karöltve szeretnénk elnézést kérni mindazoktól, akik hétvégén várták a koncertünket a Balaton Music Wave fesztiválon szombat este Zánkán. Azért döntöttünk úgy, hogy nem lépünk fel a rendezvényen, mert a fesztivál szervezői előre közölték, nem tudják teljesíteni a szerződésben foglaltakat – azaz nem tudják kifizetni a zenekar gázsiját a koncertet követő két órában, sőt még az útiköltségünket sem tudják fedezni. Bár kaptunk ígéretet arra, hogy később átutalással rendezik a tartozást, de erre ezek után semmilyen garanciánk nem volt.

Nagyon sokat próbáltunk erre az eseményre, sőt az új dobosom éjjel és nappal tanulta a dalokat, hogy igazán minőségi produkciót tudjunk nyújtani a közönségnek. Időben megérkeztünk a helyszínre,  és sokat gondolkodtunk, hogy lejátsszuk-e a koncertet, de csupán elvi okokból végül úgy döntöttünk,  hogy nem megyünk fel a színpadra. Elsősorban azért, hogy a jövőben – amennyire csak lehet – szeretnénk magunkat és más előadókat is megkímélni attól, hogy hozzá nem értő, tisztességtelen, megfelelő anyagi fedezettel nem rendelkező szervezők semmibe véve a zenészeket úgy gondolják, hogy ha egy zenekar odamegy a helyszínre, úgyis lejátssza a bulit, még ha egy fillért sem kap. Természetesen nem óriási összegről van szó, sokkal inkább annak a tiszteletnek a hiányáról, amelyet az ilyen ”vállalkozók” tanúsítanak a zenészek iránt. Tisztában vagyok azzal, hogy ezzel – önhibánkon kívül - a rajongóknak is csalódást okoztunk, de ígérem, hogy még sok további koncerten kárpótoljuk őket!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
wenk 2009. júl.. 20.  22:11 1
Gratulálok a kezdeményezéshez! Nem sokan tették volna ezt meg a helyetekben, szerintem példaértékű...üdw: WENK zenekar
   

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Tovább

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Tovább

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky