3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2009. július 15.

George Benson a sokarcú

Copyright:

Benson sokféle egyszerre. Néha keményvonalas dzsesszista, néha érzelmes soul-énekes, néha pedig popsztár. Persze lehet, hogy ez a zsenik keresztje. Július 22-én a Papp László Sportarénában azonban mindenkinek szerencséje lehet, hiszen legnagyobb slágereit fogja előadni a művész – negyvenöt év alatt bőven írt eleget.

Kezdetnek ott az 1976-os Breezin’, mely után hamar világossá vált, hogy dzsesszt is lehet úgy játszani, hogy ne csak a vájtfülüek mondják: hmmm, ez finom volt:

Még ugyanebben az évben a The Masquerade című száma volt az, mely egyszerre lett a Billboard pop-, r&b- és dzsesszlistájának első helyezettje, ráadásul itt már énektudását is megcsillantotta:

Ha már a vokális számoknál tartunk, akkor a Here Comes the Sun dallamaira is elmorzsoltak már a rajongók egy-két könnycseppet:

Ekkor Benson még csak karcolta a szupersztárstátuszt, de az On Broadway és a Give Me the Night már be is léptette őt a hallhatatlanok közé
On Broadway:

Give Me the Night:

Hamar olyan társaságban találta magát, melynek tagja volt már akkor Carlos Santana, Paul McCartney, John McLaughlin és Al Jarreau, akivel már a hazai közönség is láthatta együtt játszani.

Az ígéretek szerint július 22-i koncertje jól tervezett és szervezett kalandtúra lesz, ahol egyszerre válik majd érezhetővé, miért tartják a világ egyik legjobb zenészének, a mai napig erőműként dolgozó hatvanhat éves gitárost.

Újra bizonyítja, hogy nagyon megérdemelte, hogy az egyik legnagyobb gitárgyártó cég művészei közé vette és piacra dobta a George Benson Signature dzsesszgitár modelljét.

George Benson
European Tour 2009
2009. július 22.
Papp László Budapest Sportaréna

Jegyárak:
Ülő: 7500, 9900, 12 500, 15 000, 19 000 Ft

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. október 31.

Oliver Sim fülbemászó elektropop újdonsága

Megjelent Oliver Sim, az újra aktív The xx bársonyos hangú énekes-basszerosának legújabb szólóanyaga, a "Telephone Games". A kecses elektropop vallomás az "Obsession" című tracket követi, és mindkét dal producere Bullion (Carly Rae Jepsen, Ben Howard, Nilüfer Yanya) volt. Továbbá mindkettő felvételhez a neves fotóművész és filmrendező, Sharna Osborne készített stílusos videóklipeket, melyek akárcsak a szerzemények, egyszerre játékosak, sikkesek és pimaszok. Tovább

2025. október 30.

Pszichedelikus klubforradalom: megjelent a Tame Impala új lemeze

Megjelent Kevin Parker koncerteken zenekarrá dúsuló zenei projektje, a Tame Impala ötödik nagylemeze, a "Deadbeat". A korongot a "Loser", az "End of Summer" és a Spotify Globális Top100-ban megjelenése óta szereplő "Dracula" című dalok vezették fel, melyek villámgyorsan betörtek a Billboard Hot 100 és alternatív zenei listáira, az eddigi legsikeresebb Tame Impala daldebütálásokat eredményezve. Tovább

2025. október 15.

IFPI: az Európai Unió a zeneipar növekedésének motorja

A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) - amelynek hazai képviselője a MAHASZ - megjelentette Music in the EU (Zene az EU-ban) című regionális jelentése második felvonását. Tovább

2025. október 14.

Egy tuareg esküvő forgatagába teleportál az Mdou Moctar újdonsága

Az afrikai gitárzene úttörő kvartettjének számító, és korábban a hazai Bánkitó fesztiválon is fellépő Mdou Moctar vadonatúj session videóval jelentkezett: a "Live at Smokey's Wedding, Agadez" című 14 perces kisfilm egy barátjuk tradicionális tuareg esküvői ünnepségébe enged betekintést, ahol ők voltak a díszvendégek. Az autentikus lagzis produkciót mindössze egy Zoom diktafon és egy iPhone segítségével örökítették meg utókornak. Ez az utolsó a 2023-ban, Nigerben rögzített anyagaik közül. Tovább

2025. szeptember 20.

A Big Thief misztikus videóklippel ünnepli új lemezét

Szeptember elején megjelent a Big Thief nevű amerikai indie folk banda hatodik albuma, a "Double Infinity", melynek elvarázsolt és gondolatébresztő "Words" című dalához egy különleges hangulatú videóklipet is forgattak. Ez nagy dolognak számít a zenekar háza táján, hiszen a 2017-es "Mythological Beauty" kisfilmje óta nem készítettek klasszikus klipet, melyben hangszer nélkül láthatóak lennének. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky