2009. július 6. | Joss Beaumont
A VOLT-fesztivál utolsó napja egyértelműen Marilyn Manson jegyében telt. Májusban jelent meg legújabb, The High End of Low című albuma, de nem csak az új dalok prezentálásra volt kíváncsi az a hatalmas tömeg, aki megannyi fekete kis Marilyn Mansonként ellepte Sopront, és azon belül is a Lővér kempinget, azaz a VOLT-fesztivált.
Az ijesztő világsztár, aki semmihez sem ért. Ez lehetne a mottója az utolsó VOLT-napnak.
Amikor napközben a VOLT-fesztivál helyszíne, a Lővér kemping felé mentünk az utolsó nap varázsa szépen, lassan beleette magát a közhangulatba. Ez annyit tett, hogy amennyire csak lehet, mindenki kezdte kilőni az utolsó tárakat. Az úton rendesen sok részeg járkált, de annál is több kis Marilyn Manson, ami, ha figyelembe vesszük, hogy milyen ijesztő az a csávó, akit utánozni akartak, hát el lehet képzelni hogyan is festettek az imitátorok.
De ezzel, mint ahogy az egész fesztivállal, semmi baj sem volt. Olyan békésen, kellemesen telt el az utolsó nap is, mint ahogy a többi, de természetesen sokkal többen voltak, mint eddig bármikor. Persze, mert mindenki arra gondolt, majd most megnézi a show-k show-ját, a sötétség hercegét, magát a legijesztőbb média általi kreálmányt – Győzike és Christiano Ronaldo után – Marilyn Mansont.
Mint ahogy már említettem, rengeteg jó koncertet láthattunk, amelyek közül az Art Brutot, valamint a Nagyszínpados Quimby előadást emelném ki. Bár, a Quimby némi technikai gebasszal kezdődött – majd folytatódott. Olykor az énekhang mászott el, majd egy éktelen zúgás jelezte, hogy a VOLT-on sem gépek dolgoznak, azaz képesek hibázni. De közben meg ez senkit sem zavart, mert ennek dacára jó koncert volt. Kiss Tibi, aztán kitért arra, hogy kicsit durva, hogy első sorokban csupa feketébe öltözött ember csápol, ami tulajdonképpen nem baj, de még kicsit tartsanak ki, mert nekik még dolguk van a színpadon, mielőtt megérkezne a patás.
Aztán egyszercsak eljött a patás is. Néhány percet ugyan késett, de nyilván ez is része volt a show-nak. Minden nagyon fekete volt és kurvanagy tömeg gyűlt össze. Mindenki a koromfekete lepellel takart színpadot bámulta, amikor egyszercsak zúgás, recsegés, meg furcsa hangok, aztán gitár. Elérkezett a legendás Marilyn Manson ideje!
Aztán ahogy egyre csak teltek a percek, semmi más nem jött le a színpadról, mint Manson tulajdonképpeni ordibálása, meg a mérhetetlen mennyiségű köpet, amit a festet, furcsa fazon száját hagyta el. Az is kiderült, hogy a csávónak nagyon jó zenészei vannak, meg az is, hogy az embereket kurvára nem érdekli, hiszen az a hatalmas tömeg, ami várta őt, szépen lassan oszlani kezdett a hátsó régiókban. Hát igen!
Azért az üvöltözés sem minden.
Ja, és ha valaki azt gondolná az ürgéről, hogy „zenész” létére, zenélni is tud, az feltétlenül, mihamarabb oszlassa el ezt a tévhitet, ugyanis nem tud. Ezt bizonyította az a jelenet, amikor valamiért gitárt kért a nyakába, majd megpróbálta azt pengetni. Nos, kijelenthetjük, hogy kár volt. Marilyn Manson még a ritmust sem tudta eltalálni. Jó gyorsan abba is hagyta ezt a baromságot, és folytatta a kiabálást. Az egyik ismerősöm azt mondta, hogy ez egy egészen jó rockzenekar lenne, ha az énekes tudna énekelni. Amúgy ez célba talált.
Nem ez számít a VOLT-fesztivál záróakkordjának, hiszen egy rakás koncertet rendeztek még a reggeli órákig, de számomra egy kis Bor Sziget számított a legjobb szórakozásnak, ahol remek borok és kaják, valamint elképesztően jó hangulat uralkodott, néhány roma zenész interpretálásának köszönhetően. Itt is mindenki táncolt, mint ahogy az összes ember, a VOLT-fesztiválon.
Joss Beaumont