3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2009. június 29.

Subscribe a nagyszínpadokon

Copyright:

Újabb jelentős külföldi megmérettetés előtt a Subscribe. Július 17-én a romániai Sibiu város főterén lép fel a zenekar az Opeth és a Nightwish társaságában. Itthon pedig természetesen az összes jelentős fesztivál nagyszínpadain főműsoridőben lesznek majd láthatóak.

Érdekesség, hogy augusztus 11-én a Sziget 0. napján a Nagyszínpadon is felbukkannak a rasszizmus ellen szervezett program keretein belül, amire egy 15 perces műsorral készülnek, 13-án pedig egy teljes értékű fellépésük lesz 19:00 órától a Rock színpadon.

Jó hír még, hogy hamarosan elkészül az új merch, melyben már az új csaj- és fiúpóló kollekciókat találjátok.

A zenekar énekeséhez, Bálinthoz kapcsolódó hír, hogy Kettőnégy netes metalműsorával egész nyáron aktívan részt vesznek majd a történésekben. A legtöbb fesztiválon a kisebb színpadoknál késő délután részt vehettek a "Kettőnégy Bolondériázás" programban, amit a rastaman vezényel le kollégájával. Itt különböző vicces, metallal és mulatással kapcsolatos vetélkedők során értékes sör és egyéb nyereményekben részesülhettek. Legutóbb a Bravo díjátadón jártak, ahol ismét sikerült felbolygatniuk az állóvizet.

Blogjukat is érdemes figyelni, hiszen folyamatosan tájékoztatnak benneteket a műsorral kapcsolatos történésekről. Árgus szemekkel csekkoljátok hagyományos készülékeitek képernyőin a Duna TV "Est neked" epizódjait is, mert itt szintén fel-fel bukkan majd a két műsorvezető, ha metálszagot érez.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. Weiter

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. Weiter

2025. szeptember 19.

Járai Márk és Bereményi Géza dalát a gyerekhangok teszik varázslatossá

Megjelent Járai Márk szólódala, a Réteken, amelyben egyszerre találkozik a magyar dalszövegírás ikonja, Bereményi Géza, a Superar gyermekkórus és a Halott Pénzből ismert énekes érzékeny előadásmódja. A dal zeneszerzésében Felcser Máté (Punnany Massif) is közreműködött. Weiter

2025. szeptember 18.

Megjelent Azahriah és Young Fly legújabb dala

Azahriah és Young Fly új dallal és különleges videóklippel jelentkeznek. Azahriah egy hónappal tripla teltházas MVM Dome koncertje előtt meglepetéssel készült a hallgatóknak – ez a Young Fly-jal közös „vemzavr!”. Weiter

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky