3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2009. június 8.

Hangfoglaló Hétfő: Kaposvár vezet

Copyright:

Számos sulizenekar és rengeteg iskolai kórus indult a Hangfoglaló Hétfő játékán. A diákoknak május 25-én, egy időben kellett előadniuk a Zene nélkül mit érek én című dalt, hogy eséllyel pályázhassanak a 1 millió forintos díjra. A produkciókra történő szavazás a hétvégén félidejéhez érkezett, jelenleg 5713 szavazattal vezet a kaposvári iskolákból összeállított 600 fős kórus. A jelentkezők között egy kakukktojás is van: bár gyermekeknek hirdették meg a szervezők a versenyt, egy nyíregyházi hölgykoszorú is nevezett.

Félidejéhez érkezett a hétvégén a Hangfoglaló Hétfő játék. Mint ismert, május 25-re, hétfőre egy különleges akciót hirdetett a Hangszeresek Országos Szövetsége (Hanosz) valamint a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége (MZMSz). Arra kérték az általános és középiskolásokat, hogy aznap legalább négy fős csoportokban adják elő a Zene nélkül mit érek én című dalt. A dalt rögzítsék videókamerával, a felvételt rakják fel netre, és küldjék el a szervezőknek a linkjét. A legjobb ötről a közönség szavazással dönt, az első helyről pedig Andrásik Remo főtitkár (Hanosz),  Ásztai Csabáné elnökhelyettes (MZMSz), Lukács László zenész (a Tankcsapda frontembere) és Benkő László zenész (az Omega tagja). A játékra 55 kitűnő produkció érkezett, szavazni június 12-én éjfélig lehet. A nyertesről másnap dönt a zsűri, nevét június 15-én, hétfőn hirdetik ki. A nyertes hangszereket és hangtechnikai berendezéseket kap igénye szerint 1 millió forint értékben.

A versenyre számos iskolai rockzenekar, és annál több kórus jelentkezett. Jelenleg 5713 szavazattal egy kaposvári iskolákból összeállított 600 fős kórus vezet. A grandiózus előadásukhoz hozzájárult a városi fúvószenekar. Második a Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola 4696, míg harmadik a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma 4368 vokssal.

- Profi munkákat kaptunk. - nyilatkozta Andrásik Remo, a Hanosz főtitkára – Van közöttük egy olyan produkció is, amit versenyen kívül raktunk fel a www.hangfoglalasonline.hu oldalra. Mivel nem iskolások az előadók, nem indulhattak a nyereményért, de példaértékű a hozzáállásuk. A dalt ugyanis Nyíregyházáról egy hölgykoszorú adja elő. Azt vettük észre, hogy a Hangfoglaló Hétfő már nem egy ének-zenei verseny, hanem egy társadalmi megmozdulás. Törökszentmiklóson például a helyi újságban adtak fel hirdetést, hogy szavazatokat gyűjtsenek az ottani gimnáziumnak.

A győztes a hangszereken kívül fellépési lehetőséget is kap az október 2-től 4-ig tartó Vodafone Hangfoglalás 2009 rendezvényen.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky