3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2009. április 29.

Énekelj, zenélj 1 millióért!

Copyright:

1 millió forint értékben nyerhet hangszert minden általános és középiskolás gyermek, aki részt vesz a Hangfoglaló Hétfő elnevezésű ének-zenei versenyen május 25-én. Lényege, hogy a jelentkező iskolás csoport előadja aznap délelőtt a Zene nélkül mit érek én című dalt, képben és hangban rögzíti, és feltölti a netre. A videókra szavazni lehet, a győztes pedig ízlése, igénye szerint kap hangszereket, hangtechnikai berendezéseket.

A Zene nélkül mit érek én előadására buzdít a programot szervező Hangszeresek Országos Szövetsége (Hanosz) valamint a Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége (MZMSz). A játék lényege, hogy május 25-én, hétfőn 11 órai kezdettel minél több általános és középiskolás énekelje, vagy játssza el a dalt. Az előadásról felvételt kell készíteni, a youtube-ra tenni, és a linkjét elküldeni a szervezőknek a hanosz@chello.hu e-mail címre. A videók felkerülnek a Hangfoglalás oldalra, melyen szavazni lehet a produkciókra. Az első öt legtöbb voksot gyűjtő produkció közül a zsűri, vagyis a Hanosz  és az MZMSz egy-egy vezetője, valamint Lukács László, a Tankcsapda frontembere és Benkő László, az Omega tagja dönti el, melyik a legjobb. A győztes 1 millió forint értékben kap igénye és ízlése szerint hangszert, illetve hangtechnikai felszerelést.

A Hangfoglaló Hétfő nevű ének-zenei verseny miértjéről Andrásik Remo, a Hanosz főtitkára osztott meg néhány gondolatot:

- Sok szempontból szükséges ma Magyarországon népszerűsíteni a zene, a zenélés gondolatát. A zenetanulás hat a gyermekek és ifjúkorúak személyiségfejlődésre, valamint az oktatás egyéb területeire. Számos magyar és nemzetközi kutatás igazolja, hogy a zenét tanuló, az aktívan zenélő diákok más tárgyak tanulása során is az átlagosnál jobb eredményeket érnek el. A mai középiskolás korú diákok nagyjából 10 százaléka tanul vagy játszik valamilyen hangszeren. Ez az arány lényegesen alacsonyabb az európai átlagnál, de az is elmarad az Egyesült Államokbeli 50 százalékos aránytól.– mondta Andrásik Remo főtitkár.

A versenyre bármely magyarországi, vagy határon túli magyar általános és középiskola, annak osztálya, zenekara, vagy egyszerűen csak diákokból alakult csoport jelentkezhet. Feltétel, hogy hangszeres előadás esetén minimum 4, énekes előadásnál minimum 12 fő adhat be nevezést. Egy diák csak egy produkcióban szerepelhet. S. Nagy István és Máté Péter művének szövegét, jellegzetes dallamát megváltoztatni nem lehet. A nevezés díjtalan, és a május 25-én, 11 órától kezdődő felvétel beküldésével történik. A határidő május 31., 24 óra, szavazni innentől lehet június 12-ig. Az eredményhirdetés június 15-én lesz.

A győztes a hangszereken kívül fellépési lehetőséget is kap az október 2-től 4-ig tartó Vodafone Hangfoglalás 2009 rendezvényen.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky