3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2009. április 18.

Nicola Conte és Harcsa Veronika együtt

Copyright:

Május első három napján a neves olasz zenésszel, Nicola Contéval lép fel Budapesten Harcsa Veronika. A Take Five jazzklubban hallható koncerteken Nicola műsorát, köztük pár vadonatúj dalt játszik majd a Veronikával kiegészült, egyébként olasz tagokból álló zenekar.

Sorsszerű volt, hogy a mai nu-jazz szcéna eme központi figurája előbb vagy utóbb találkozni fog a műfaj határainkon túl is egyre nagyobb nevet szerző ifjú sztárjával, Harcsa Veronikával. A két művész útjai végül a tavalyi Balaton Sound Fesztiválon keresztezték egymást, ahol egymás utáni idősávban léptek fel, és bár Nicolát sürgette a repülőgép-indulás, gyakorlatilag úgy kellett elrángatni a színpad mellől Veronika az Erik Sumo Banddel adott koncertje alatt. Utolsó erejével egy névjegyet nyomott a színpadmester kezébe, hogy adja át Veronikának.

Néhány hónappal és tucatnyi emaillel később immáron együtt álltak Rómában a Micca Klub színpadán, azóta pedig számos koncertet adtak Európa legjobb jazzklubjaiban Leuventől Bécsig, a nyár során pedig végigjárják Európa összes fontos fesztiválját, köztük a legendás Pori Jazz Fesztivált is. A budapesti bemutatkozás sem várat sokáig magára: rövid szervezés után a háromestés koncertnek a Take Five ad otthont. A koncertekre érdemes mielőbb jegyet venni - a Harcsa Veronika Quartet júniusi, első önálló, a Művészetek Palotájában rendezendő estjére a koncert előtt hetvenkét nappal fogyott el az utolsó jegy.

Nicola Conte olasz gitáros a nu-jazz mozgalom meghatározó alakja, aki zenészként, producerként és DJ-ként egyaránt a legjazzesebb tánczene, illetve a legtáncosabb jazz létrehozásán dolgozik. Közel egy évtizedig aktív tagja volt szülővárosa, Bari legismertebb fiatal művészkollektívájának, mielőtt kilépett a nemzetközi porondra a kilencvenes évek végén. Azóta is a színtér vezéralakjai közé számít: saját felvételei, remixei világszerte milliónyi válogatáson kapnak helyet (pl. a The Kings Of Jazz című, Gilles Peterson és a Jazzanova által összeszedett áttekintésen), sőt, azon kiváltságosok egyike, akinek a patinás Blue Note kiadónál jelenhetett meg albuma.

A zenekar tagjai: Nicola Conte (gitár), Harcsa Veronika (ének), Pietro Lussu (zongora), Pietro Ciancaglini (nagybőgő), Daniele Scampicco (szaxofon), Fabrizio Bosso (trombita, szárnykürt), Lorenzo Tucci (dob).

Nicola Conte Jazz Combo feat. Harcsa Veronika
Május 1;2;3. (péntek, szombat, vasárnap)
Kezdés: 21.00
TAKE FIVE
Budapest VI., Paulay Ede u. 2. (a Vista utazási iroda pincéjében) 

Háttérinformáció:
Harcsa Veronika és zenekara eddig három lemezt adott ki, a legutóbbi Red Baggage címűt tavaly novemberben mutatták be. A zenekar bemutatkozó (Speak Low), valamint második, You Don’t Know It’s You című albuma Japánban is sikeres volt, utóbbit élőben is megismertethették a japán közönséggel 2008 tavaszán. Mindkét album megjelenésekor rögtön a legnagyobb japán lemezbolthálózat, a Tower Records vokális jazz eladási listájának élére ugrott. A 26 éves hölgyre több külföldi zenekar is felfigyelt, Nicola Contén kívül Németországban legutóbb a Thomas Siffling Trio-val vendégeskedett.

Az énekesnő több rangos elismerést is kapott a közelmúltban: a február 11-én átadott Magyar Hanglemezkiadók Fonogram Díjai közül Veronika kapta az Év hazai jazz albumáért járó díjat második lemezéért. A 40. Magyar Filmszemlén pedig a Legjobb eredeti filmzenének járó díjat kapta az énekesnő és Márkos Albert, az egyébként fődíjas, Utolsó idők című filmért.

Harcsa Veronika dalainak zenéjét és szövegét egyaránt maga írja, és a filmeken túl színdarabokban is dolgozik: a budapesti Centrál Színház A velencei kalmár előadásához írt zenét.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky