3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2009. április 17.

Koncert, kiállítás és országjárás – Kowalsky Meg A Vega

Copyright:

Nyíregyházán lép fel a Kowalsky Meg A Vega zenekar április 22-én, szerdán.  Az Esélyegyenlőségi Világnap alkalmából a város főterén, a Kossuth téren adnak ingyenes koncertet. A formáció énekese festményeit is magával viszi, amit a Nyíregyházi Főiskolán láthat majd először a közönség.

A négylemezes együttes a Mindenki Napja elnevezésű rendezvényen koncertezik a nyíregyházi Kossuth téren április 22-én, délután fél 5-kor. Előttük a Next Day nevű formáció lép színpadra, akik Kowalsky szülővárosából, Komádiból érkeznek és a májusi, Petőfi Csarnokbeli koncerten is a zenekar előtt muzsikálhatnak.

Tavaly az Év Koncertje a Wigwamban címmel (Arany Nyíl-díjjal) kitüntetett Kowalsky Meg A Vega négy albumot tudhat a háta mögött, következő kislemezük, egy jubileumi DVD kíséretében ősszel jelenik meg. A két új dalra persze nem kell még fél évet várniuk a rajongóknak, a premier a május 15-i, Petőfi Csarnokban tartandó koncertjen lesz, ahová egy érdekes kiállítást is terveznek. Ezeket a képeket már a nyíregyházi koncert alkalmával is megcsodálhatja a közönség a város főiskoláján.

Nyíregyházán először(!) a Kowalsky festmények

Kowalskyt nemcsak az elgondolkodtató dalszövegeiről ismerhetik a zenebarátok, a frontembernek már két könyve jelent meg, és festeni is szeret. Az énekes festék és vászon iránti vonzalma még a Black Out időkre vezethető vissza. A kilencvenes évek elején kezdett olajjal dolgozni, mint mondja, akkor még csak kikapcsolódásként.

- Az első kiállítást az Esőnap (Black Out) lemez idején, 1996-ban rendeztük. Azóta is folyamatosan festek, és amikor a Vega indult, akkor az A38-as állóhajon is nyílt egy tárlat, amit akkor egy koncerttel kötöttünk össze. Nyíregyháza lesz az első állomása egy olyan önálló kiállítás-sorozatnak, ami a munkásságommal foglalkozik. – mondta Kowalsky.

Persze ez a tárlat is össze lesz kötve a zenével, aminek az a magyarázata, hogy Kowa elsősorban énekesnek tartja magát attól függetlenül, hogy szívesen kalandozik mind a festészet, mind pedig az írás világában. Nyíregyháza lesz az első állomása annak a hatállomásos kiállítás-sorozatnak, amelyet tavasszal még -más városok mellett- Szolnokra, Kazincbarcikára és Budapestre is elvisznek. Kowalsky húsz képet válogatott ki az elmúlt félév munkásságból, a festmények jelentős része egy japán természettudós, Masaru Emoto tudományos bizonyításához kapcsolódik, miszerint a víz képes az információkat fölvenni, tárolni és továbbadni.

- Ezzel a témával, a víz kristályszerkezetével többet is szeretnék még foglakozni, és remélem, hogy egy-két éven belül lehet egy olyan kiállítás-sorozatom, ahová már ötven-hatvan képet is el tudok vinni. Olyan festményekre gondolok persze, amik csak erről a témáról szólnak. – mesélte jövőbeni terveit Kowalsky.

A képek az ősz folyamán továbbvándorolnak majd, olyan városokban állítják ki, ahová tavasszal nem jutottak el. Debrecenben is ekkor láthatja majd a közönség, ami azért is fontos, mert a zenekar ebben az évben –ellentétben a tavalyi évvel- csak itt tartja évzáró nagykoncertjét. Budapesten előreláthatólag ez év novemberéig mindössze kétszer lépnek fel, a májusi Petőfi Csarnokos buli után csak augusztusban, a Sziget-fesztiválon koncertezik majd a Vega.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky