3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Külföldi

2009. március 2. | Ritka

Szenzációs tervek a Black Eyed Peas-től

Copyright:

4 év hallgatást követően a Black Eyed Peas visszatér. Az elmúlt időkben inkább szólókarrierjükkel törődő tagok ismét összeállítottak egy közös BEP albumot.

A Where is the Love előadóitól mostanában sokat azt kérdezték Where is the new Album? Már december választ kaptunk kérdéseinkre, miszerint a 2005-ben megjelent Monkey Business után itt az új lemez: The E.N.D.(The Energy Never Dies).

Az album június 8-án jelenik meg a korábbi márciusi tervvel szemben, de már május 18-án megismerkedhetünk a lemez Boom Boom Pow című első kislemezével, majd világkörüli turnéra indul idén a BEP. Egyelőre nem ismertek még az állomások, így azt sem tudjuk, érintik-e ismét Magyarországot, mint ahogyan tették azt 2007-ben a Black Blue & You World Tour keretében.

A Black Eyed Peas tehát folytatja 2003, azaz Fergie csatlakozása óta történő sikerszériáját, melyet az Elephunk és a Monkey Business albumaikkal elkezdtek és már több, mint 17 millió eladott lemezt és megannyi díjat eredményezett nekik – köztük Grammy Díjat is. A Where is The Love üzenete megalapozta számukra a világsikert, melyet a Shut Up, Hey Mama, Let’s Get It Started, Don’t Phunk With My Heart, Don’t Lie, My Humps, Pump is és a Mas Que Nada kislemezek még jobban alátámasztottak, így Will.I.Am, Apl.De.Ap, Taboo és Fergie bizakodóan várhatja az új lemez sikereit.

Ritka

Forrás: music-news.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Kontynuować

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Kontynuować

2026. március 15.

Az Arctic Monkeys, a Pulp és Damon Albarn is szerepel a War Child jótékonysági lemezén

War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. Kontynuować

2026. március 12.

Márciusban jelenik meg Flea lemeze

A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. Kontynuować

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky