3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2009. február 9. | -gabriella-

Csoda Budapesten

Copyright:

Szabó Simon, Papírrepülők című filmje, egy egyszerű koncepció szerint működik: „Mindenki hajtogatja a magáét”. A 40. Magyar Filmszemlén több díjat is kiérdemlő alkotás nem csak képileg és történetileg emelkedett ki a filmek közül, de olyan zenei betétekkel látták el, hogy azt a mai tízen -, huszonéves korosztály is rögtön a szívébe zárja. Nem csoda, hiszen maga a rendező is dolgozott/dolgozik DJ-ként.

A történet viszonylag egyszerű: 7 fiatal, más és más szubkultúrából, más problémákkal szerepel, egy olyan képet festve a mai Budapestről, és a mai fiatalságról, ami nagyjából azt lehet mondani, hogy helytálló. A színészek amatőrök, ami néhol elég zavaró lehet, viszont mindez olyan zenei aláfestéssel van tálalva, hogyha nyitott vagy az elektronikus zenére, akkor mindenképpen látnod kell.

Szabó Simon többször is elmondta, hogy eredeti koncepciójuk szerint nem, vagy csak minimális zene lett volna alárakva, azzal persze nem számolhattak előre, hogy ez lesz a film egyik húzóereje. És nem csak azért, mert a történetek között is van szó djkről, breakesekről, illetve hangszereket szállító srácokról, hanem mert olyan atmoszférát tud teremteni a zene által, ami viszi előre a történéseket.

Ezek után nem meglepő, hogy a film zenéje nem klasszikus felállásban készült, mert a számok már régen meg voltak, csak a képek alá pakolgatták, és jé, tökéletes összhangot alkottak egymással. Az alkotó elmondása szerint: „Sokszor nem is kellett hozzányúlni a számokhoz, mert egyszerűen takkra kijöttek.”

És, hogy kiknek is köszönhető mindez? A film elég impozáns névsorát vonultatja fel az underground djknek:

Ozon/Memo Rec, Norm/Class-A, Weekandbass, Psure/Hypnosis, 9b0, Bal/Bladerunnaz, Sickboy/Weekandbass, SKC/Commercial Suicid

Tehát mindenképpen érdemes ellátogatni a mozikba, ha akarsz végre egy jó magyar filmet látni, amiben a zene olyan, mintha egy igazi, régi weekendbass-es buliban lennél! És ez nem egy béna tinifilm! Még egy érdekesség: a filmben feltűnik, Speak is, alias Deák Tamás az önjelölt rapper!

40. Magyar Filmszemlén nyert díjai:

Simó Sándor elsőfilmes díj, megosztva: Szajki Péter: Intim fejlövés és Szabó Simon: Papírrepülők
Játékfilmes produceri díj: Csáky Attila

Diák-zsűri díja:
Legjobb első film különdíja
Legjobb filmzene

-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky