3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2009. január 20. | Joss Beaumont

Madonna eredeti erotikus fotói +18-as képek

Copyright:

Madonna 50 éves lett, és nincs mit hírré tenni vele kapcsolatban, mint a válását, vallási hova tartozását, Obama iránt érzett szeretetét ill. Bush ellen érzett gyűlöletét, vagy, hogy a fiatalkori erotikus képeit, most árulja egy aukciósház.

Mikor Madonna New Yorkba került, szegény volt, mint a templom egere. Olyankor az ember sok mindent meg tesz, hogy pénzhez jusson, a Dunkin Donuts felszolgálói állásán keresztül, akár egy erotikus fotózásig. Bizony! Na persze manapság, már mindenki tudja, hogy a pop nagyasszonya, részt vett ilyen fotózáson. Sőt! Azóta is terjengnek róla ilyen-olyan felvételek a neten, de most szembesülhetünk csak velük isten igazából.

Az 1979-ben készült felvételeket, egy bizonyos Lee Friedlander fotógráfusnak köszönhetjük, az akkor még csak 21 éves Madonnáról (született Madonna Louise Veronica Ciccone). Az akkor még nagyon szegény lány, még csak a tánc felé volt elhivatott, de néhány éven belül minden megváltozott. 1982-ben kiadott lemezt, azóta 250 millió példányban adták el. Azóta ő minden idők legsikeresebb és leggazdagabb énekesnője – a Forbes magazin kb. 350 dollárra becsülte a vagyonát.

A fotókat most, a Christie’s Aukciósház adja közkincsé, 10-15 ezer dollár kikiáltási árért darabonként (ez kb. 2-2 és fél millió forintnak felel meg). A 79-es fotósorozat nagyon természetesen, akkori divatnak megfelelően mutatja be Madonnát, erős erotikával fűszerezve, nagy nyíltsággal. A képgalériánkat csak 18 éven felülieknek ajánljuk!

Joss Beaumont

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
karl boro 2009. jan.. 21.  13:46 2
sztem 79-ben mindenkinek ekkora volt...nem volt vmi divatos ez a szőrtelen dolog...
   
naftaz 2009. jan.. 21.  12:09 1
Mekkora prémje volt:)
   

2026. október 9.

Linkin Park: Koncertalbum és mozifilm

Kettős megjelenéssel koronázza meg a visszatérő korszakát a kétszeres Grammy-díjas Linkin Park: a zenekar egyszerre jelentet meg egy nagyszabású koncertalbumot és egy mozifilmet. Az ’UNSHATTER (Live in São Paulo) című koncertlemezt mától elérhetik a hallgatók, míg a hozzá kapcsolódó „LINKIN PARK: UNSHATTER” című dokumentum- és koncertfilm szeptember 30 óta megy, limitált ideig elérhető a hazai mozikban. Tovább

2026. október 7.

Madonna és Charli xcx közös ügye

Az idei év legnagyobb popzenei crossoverét láthatjuk, hiszen a pop királynője, Madonna és a brit klubkultúrát uraló Charli xcx közös dallal jelentkezett. A „Danceteria Afterhours” a nyáron megjelent ’CONFESSIONS II’ album egyik legnépszerűbb darabjának teljesen újragondolt, kifejezetten az éjszakai klubokra írt változata. Tovább

2026. szeptember 18.

Miley Cyrus visszatér

Miley Cyrus új zenei korszak küszöbén áll: az énekesnő 2026. szeptember 18-án Bass Persuades című, tizedik stúdióalbumával tér vissza új kiadója, az Atlantic Records gondozásában. Tovább

2026. szeptember 11.

Érkezik James Blunt nyolcadik stúdióalbuma, márciusban pedig Budapesten is fellép

A több mint 20 millió eladott albummal és öt Grammy-jelöléssel büszkélkedő zenész a 2023-as, kritikusok által is elismert Who We Used To Be című lemeze után bejelentette nyolcadik stúdióalbumát, amely az Airplane Mode címet viseli. Azonban az elmúlt időszak sem maradt reflektorfény nélkül: 2024-ben ünnepelte a bemutatkozó kiadványa, a Back To Bedlam megjelenésének 20. évfordulóját, amely olyan világslágereket adott a popkultúrának, mint a High a You’re Beautiful és a Goodbye My Lover. A készülő korongot a bulisabb Tastes Like Summer után most a mélyen személyes Weight Of It All vezeti fel. Tovább

2026. augusztus 2.

Megjelent Charli xcx új albuma

A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky