3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Külföldi

2009. január 7. | SZTR

A mazsolás süti miatt jöttek össze...

Copyright:

Amióta a  Blur bejelentette, hogy júliusban újra színpadra áll, méghozzá az eredeti felállással, csak találgatni lehetett, mi is vezetett ehhez a fene nagy kibéküléshez.

Mert ugye, mint ismert, Graham Coxon dalszerző-gitáros és a zenekar útjai a legutolsó, Think Tank című Blur-album készítése közben, 2003-ban elváltak.

Azóta jegelődik a Blur, és minden tag saját kis “bogaraival” (passziójával) foglalkozhat: Damon Albarn nyugodtan beleborulhatott az afrikai majd a kínai zenei életbe, ami lássuk be elég furán hat a britpop egyik kultikus alakjától. Született is a keze alatt egy Africa Express nevű produkció, és egy kínai opera. No komment...

De a többiek sem sokkal különbek: Alex James basszeros egy farmra költözött, ahol sajtkészítéssel foglalkozik, és mellesleg egy afrikai mezőgazdaság-fejlesztési programban is részt vett. Dave Rowntree dobos pedig saját komputer-animációs cége megalapítás után gondolt egyet, és politikusnak állt: a Brit Munkáspárt képviselőjelöltje lett. Szintén no komment...

Graham Coxon pedig punkos lelkivilágát élhette ki szólólemezein. (Happiness in Magazine, Love Travels at Illegal Speed)

Tehát mindenki elvolt a maga kis világával. Mi hozta újra össze őket? Ahogy Albarn egy múlt heti rádióinterjúban elmesélte: a mazsolás süti!

Történt, hogy egy Africa Express koncert előtt Damon és Graham összefutottak és vettek egy-egy mazsolás sütit, és beültek egy kapualjba elmajszolni azt. Addig-addig majszolgatták a sütiket, míg rájöttek, ők tulajdonképpen ezer éves haverok, és bár az utóbbi 10-12 évben “érzelmileg eltávolodtak” egymástól, de mégiscsak jó visszatérni a gyökerekhez!

- “Csak ránéztünk egymásra, és azt mondtuk: ami volt, elmúlt. A köztünk lévő furcsa érzésnek vége. Nem kéne újra együtt játszani?... Igazából sosem oszlott fel a zenekar, csak jóideig nem beszéltünk egymással…. Számomra ez most azt jelenti, hogy visszakaptam egy régi barátomat. Ahogy ott ültünk a kapualjban, mindketten megértettük, hogy sosem fogunk szabadulni a ténytől, hogy egykor a Blur tagjai voltunk, és jobb ha optimistán tekintünk erre a dologra, mintha tovább hordoznánk ezt a rohadt nehéz terhet.”

Akár teher, akár nem, az biztos, hogy a rajongók alig várják a nagy visszatérést!

A júliusra meghirdetett Hyde Park-beli koncertre a jegyek 2 perc (!) alatt elfogytak, így már egy második koncertdátumot is bejelentettek.

És a verebek már Glastonbury-ről is csiripelnek. Meglátjuk! Addig is egyetek mazsolás sütit, hátha tényleg megold pár dolgot!

SZTR

Forrás: vblurpage.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 9.

Linkin Park: Koncertalbum és mozifilm

Kettős megjelenéssel koronázza meg a visszatérő korszakát a kétszeres Grammy-díjas Linkin Park: a zenekar egyszerre jelentet meg egy nagyszabású koncertalbumot és egy mozifilmet. Az ’UNSHATTER (Live in São Paulo) című koncertlemezt mától elérhetik a hallgatók, míg a hozzá kapcsolódó „LINKIN PARK: UNSHATTER” című dokumentum- és koncertfilm szeptember 30 óta megy, limitált ideig elérhető a hazai mozikban. Kontynuować

2026. október 7.

Madonna és Charli xcx közös ügye

Az idei év legnagyobb popzenei crossoverét láthatjuk, hiszen a pop királynője, Madonna és a brit klubkultúrát uraló Charli xcx közös dallal jelentkezett. A „Danceteria Afterhours” a nyáron megjelent ’CONFESSIONS II’ album egyik legnépszerűbb darabjának teljesen újragondolt, kifejezetten az éjszakai klubokra írt változata. Kontynuować

2026. szeptember 18.

Miley Cyrus visszatér

Miley Cyrus új zenei korszak küszöbén áll: az énekesnő 2026. szeptember 18-án Bass Persuades című, tizedik stúdióalbumával tér vissza új kiadója, az Atlantic Records gondozásában. Kontynuować

2026. szeptember 11.

Érkezik James Blunt nyolcadik stúdióalbuma, márciusban pedig Budapesten is fellép

A több mint 20 millió eladott albummal és öt Grammy-jelöléssel büszkélkedő zenész a 2023-as, kritikusok által is elismert Who We Used To Be című lemeze után bejelentette nyolcadik stúdióalbumát, amely az Airplane Mode címet viseli. Azonban az elmúlt időszak sem maradt reflektorfény nélkül: 2024-ben ünnepelte a bemutatkozó kiadványa, a Back To Bedlam megjelenésének 20. évfordulóját, amely olyan világslágereket adott a popkultúrának, mint a High a You’re Beautiful és a Goodbye My Lover. A készülő korongot a bulisabb Tastes Like Summer után most a mélyen személyes Weight Of It All vezeti fel. Kontynuować

2026. augusztus 2.

Megjelent Charli xcx új albuma

A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky