3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. december 12. | Ritka

Gyermeket vár a megasztár?

Copyright:

Mariah Carey-ről az utóbbi időben több hír is szárnyra kelt, miszerint várandós. Az énekesnő mindeddig sejtelmes választ adott a kérdésekre, ezúttal azonban törölte jövő évi turnéját, ami már több, mint gyanús...

A ’90-es évek egyik legnépszerűbb énekesnője, Mariah Carey már sokat megélt karrierje során. Dolgozott Whitney Houston, P. Diddy, Missy Elliot, Usher, Snoop Dogg, Jay Z, Busta Rymes vagy éppen Kanye West társaságában, de volt, mikor fizikai és mentális összeomlásáról szóltak a hírek. Kapott pozitív és negatív kritikát is egy-egy albuma, megdöntött megannyi csúcsot, de kritizálták díva viselkedése miatt. Volt fent is és lent is, de ami a magánéletét illeti, az sem épp hullámvölgyektől mentes életút. A Tommy Mottolával, egykori kiadójával kötött házassága zátonyra futott már 1996-ban (bár hivatalosan csak ’98-ban mondták ki válásukat), azóta pedig randizott boldog-boldogtalannal, ha volt épp kivel. De a 38 éves énekesnő – úgy tűnik – most révbe ért. E=MC² című 11. stúdióalbumának piacra dobása után néhány héttel, 2008 áprilisában frigyre lépett Nick Cannon színész-rapperrel a Bahamákon, s most úgy hírlik, a gólya is bekopogtat a sztárpárhoz.

Mariah Carey ugyanis törölte 2009-es turnéját, és ezzel olajat öntött a tűzre, ami a gyermekáldás körül eddig is égett. Egy forrás szerint telefonon értesítették a ruhatervezőket és táncosokat szerdán, hogy lefújták a koncertsorozatot. Állítólag ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy az énekesnő áldott állapotban van. Ám egyesek látni vélték a hétvégén a sztárt egy Los Angeles-i nőgyógyásztól távozóban széles mosollyal az arcán, ultrahangos felvételt szorongatva kezében. De amint a 27 éves férj és a 38 éves feleség násza is titkosan zajlott, úgy nem lepődnénk meg, ha ezt is véka alá rejtenék. Nemrégiben még Mariah tagadta a baba körüli pletykákat, de hozzátette, hogy már idejét érzi a családalapításnak, hiszen ahogy fogalmazott – Meggondoltam magam az anyasággal kapcsolatban, hiszen a nagy Ő-vel vagyok. Úgy gondolom, jó szülők lennénk.

Így tehát nem kizárt, hogy a ’90-ben debütáló amerikai pop- és R&B-énekesnő, aki leginkább a Without You, a When You Believe, a Heartbreaker, az I Know What You Want, a We Belong Together és a Touch My Body című dalaival aratott nagyot Magyarországon, hamarosan gyermekének énekli az All I Want for Christmas Is You című dalát.

Ritka

Forrás: music-news.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 29.

A szabad szerelmet ünnepli Romy

A The xx-ből is ismerős londoni dance-pop csillag, Romy új dallal jelentkezett: megjelent a "Love Who You Love". A track egyfajta szimbolikus zárófejezetként szolgál 2023-as "Mid Air" című merész debütáló szólóalbumához, amely a queer szerelem és az önfelfedezés intimitását tárta fel. Ez a felvétel egy igaz szerelemprojekt, melyet Romy 2020 óta formált, a produceri munkálatokat pedig BloodPop és Jamie xx oldalán végezte. A felszabadultság fontosságát hirdető szerzeményhez egy videóklip is készült, amelyet az énekes-dalszerző alkotó- és élettársa, Vic Lentaigne rendezett. Tovább

2025. október 31.

Oliver Sim fülbemászó elektropop újdonsága

Megjelent Oliver Sim, az újra aktív The xx bársonyos hangú énekes-basszerosának legújabb szólóanyaga, a "Telephone Games". A kecses elektropop vallomás az "Obsession" című tracket követi, és mindkét dal producere Bullion (Carly Rae Jepsen, Ben Howard, Nilüfer Yanya) volt. Továbbá mindkettő felvételhez a neves fotóművész és filmrendező, Sharna Osborne készített stílusos videóklipeket, melyek akárcsak a szerzemények, egyszerre játékosak, sikkesek és pimaszok. Tovább

2025. október 30.

Pszichedelikus klubforradalom: megjelent a Tame Impala új lemeze

Megjelent Kevin Parker koncerteken zenekarrá dúsuló zenei projektje, a Tame Impala ötödik nagylemeze, a "Deadbeat". A korongot a "Loser", az "End of Summer" és a Spotify Globális Top100-ban megjelenése óta szereplő "Dracula" című dalok vezették fel, melyek villámgyorsan betörtek a Billboard Hot 100 és alternatív zenei listáira, az eddigi legsikeresebb Tame Impala daldebütálásokat eredményezve. Tovább

2025. október 15.

IFPI: az Európai Unió a zeneipar növekedésének motorja

A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) - amelynek hazai képviselője a MAHASZ - megjelentette Music in the EU (Zene az EU-ban) című regionális jelentése második felvonását. Tovább

2025. október 14.

Egy tuareg esküvő forgatagába teleportál az Mdou Moctar újdonsága

Az afrikai gitárzene úttörő kvartettjének számító, és korábban a hazai Bánkitó fesztiválon is fellépő Mdou Moctar vadonatúj session videóval jelentkezett: a "Live at Smokey's Wedding, Agadez" című 14 perces kisfilm egy barátjuk tradicionális tuareg esküvői ünnepségébe enged betekintést, ahol ők voltak a díszvendégek. Az autentikus lagzis produkciót mindössze egy Zoom diktafon és egy iPhone segítségével örökítették meg utókornak. Ez az utolsó a 2023-ban, Nigerben rögzített anyagaik közül. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky