3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2008. december 7.

A legjobb magyar klipek - az országútról

Copyright:

Road Movie-ból van sok, de olyan videóklipből, amit ebben a stílusban készítettek már jóval kevesebb. Most összegyűjtöttünk pár meghatározó magyar számot, aminek a vizuális anyaga ebbe a tematikába illeszkedik. De melyek ezek?

Elsőként vegyünk elő egy örök klasszikust, ami a Neo-tól az Aiiaiiiyo-t. Ez a szám azért különbözik, mert nem feltétlenül van meg benne, a kocsiban utazós, tájnézegető feeling, viszont azáltal, hogy egy mikrokörnyezetet mutat be, vagy legalábbis a nagyvárosi létet egy teljesen más perspektívából, az ember úgy érezheti, hogy mégiscsak eljutott A pontból B pontba. A rendező Herkó Attila, az év pedig 2002.

Az Animal Cannibals, Öt közös betű című klipje, nagyon hasonlít a Neo-hoz. A szám maga a Mindent lehet trilógia első albumán szerepelt, és az Anima Sound Systemmel közösen követték el. A videóklip ugyan azt a szubjektív képet mutatja, mint az Aiiaiiiyo, de itt nem a budapesti életérzésbe láthatunk betekintést, hanem egy keleti ország felgyorsított életébe, egy szimpla hétköznapba. Az évszám ugyan úgy 2002.

Ha nyár, akkor fesztivál, és mi lenne más, ha nem a Sziget. Erről készített videóklipet a The Carbonfools, melynek a The Line címet adták. A videó melankolikus, csak úgy, mint a szám, de ettől függetlenül, valahogy sikerül visszaadnia a Sziget hangulatát, azt hogy milyen rá várni. Természetesen sokat segít rajta, hogy fekete – fehérben fényképezték, mert ezen keresztül sokkal dramatikusabb hatást tudnak elérni.

A következő videó, már a klasszikus road movie elemeket szolgálja, ráadásul ez sem Magyarországon játszódik. Ez nem más, mit a Goulasch Exotica-tól a Betyárvizit című klip. Ez nem csak egy utazást mutat be, hanem egyben a turné klip is, sok vizuális elemmel megfűszerezve, mégis egyszerű. Képileg a szépiától kezdve a gyorsításig mindennel élnek, ettől kicsit olyan érzésünk van, mintha mi is a csapat tagjai lennénk. Valószínű ez volt a céljuk.

A Tankcsapda "Nem kell semmi" című számának videója azon kívül, hogy igaz történeten alapszik, és természetesen egy kevésbé hosszú utazást mesél el, egy teljesen lineáris sztorit követ. Itt nem a hangulat a lényeg már, inkább a történet elmesélése, teljesen profin megoldva. A képi igényesség is erről árulkodik. A zenekarnak nem ez az egyetlen ilyen videója, mert az Azt mondom, állj, az Örökké tart, az Adjon az ég egy része is hasonló elgondoláson alapszik, tehát mondhatjuk, hogy ők az ilyen videókban már rutinosnak számítanak.

Yonderboi: Road Movie című számához valójában túl sokat nem kell hozzávenni. Ebből a felsorolásból valószínű ő az etalon, és ha ilyen videóklipet keresünk magyarok közül először rá gondolhatunk. Minden elemet megvalósít a stílusból, jól ki is tudja használni. Ilyennek kell lennie egy road movie-nak.

-gabriella-

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

2024. november 6.

Rapsztárparádé 6363 új trekkjében

Ha rosszabb lennék nálad, még akkor is jobb lennék - 6363 igazi, dalba csomagolt rap-parádéval robban!
6363 idén egy percre sem hagyta lankadni a figyelmünket, zenekaros produkcióvá fejlődve hatalmas menetbe kezdett és megállás nélkül dobálta ki a dalokat, június elején pedig befutott a KORD EP. Az ehhez szorosan kapcsolódó, nagyobb lélegzetvételű anyagra már nem kell sokat várni, a korábbi hírnökök után pedig most újabb előfutárral kopogtat… vagy sokkal inkább rúgja be az ajtót! Tovább

2024. október 30.

Titokban repülni tanulunk – Kemény Zsófi és Dragomán György digitális szabadsága

Közismert alkotók mutatják meg, mit jelent számukra a korlátlanság. Ahogy a művészet során mindig, az alkotóknak folyamatosan szükségük van ihletforrásra. Már egészen az őskorban fontos szerepet töltött be a látvány, a vizualitás, valamint a szó az alkotás során. Nem beszélve azokról a jól ismert alkotókról, mint például Radnóti Miklós költő vagy Csontváry Kosztka Tivadar festő, akiket a természet gyakran inspirált. Ezúttal az irodalom, a slam poetry, a képzőművészet és a divat területéről mutatták meg kortárs alkotók, hogy miként tudják áthidalni az idő és a távolság kereteit, és hogyan teszik alkotássá inspirációjuk forrását a digitális szabadság segítségével. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky