3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. október 11. | burlesque

Novemberben elérkezhet a kínai demokrácia

Copyright:

Axl Rose nagyjából másfél évtizede kotlik a ’Chinese Democracy’-n, és már senki sem hiszi el, hogy a lemez valaha is a boltokba kerül. Lehet, hogy idén tényleg megjelenik a régóta várt Guns N’ Roses-mű?

Rose és bandája 1993 óta nem jelentkezett új stúdióalbummal, ráadásul a tizenöt évvel ezelőtti ’The Spaghetti Incindent?’ egyértelműen a zenekar leggyengébb munkájának számít. A kilencvenes évek második felében csak néha-néha hallatott magáról a csapat, az 1999-es év viszont különösen mozgalmasra sikeredett: a zseniális ’Live Era ’89-’93’ megjelenése mellett egy vadonatúj dal, az ’Oh My God’ is felcsendült ebben az esztendőben.

Időközben a tagság szinte teljesen kicserélődött: Slash, Duff McKagan és Matt Sorum is lelépett, egyedül a billentyűs, Dizzy Reed tartott ki a kiszámíthatatlan Axl mellett. Slashék helyét profi háttérzenészek vették át, és bár játéktudásukkal sosem volt probléma (Buckethead, Robin Finck és Ron Thal is kiváló muzsikus – hogy csak a gitárosokat említsük), a Guns ízére azonban nem tudtak úgy ráérezni, mint annak idején a cilinderes-cigarettázós Slash, valamint a punkos energiáit előszeretettel mozgósító Duff.

A ’Chinese Democracy’ pedig csak nem akar megjelenni. Pedig az album anyaga gyakorlatilag nyitott könyv mindenki számára, hiszen az évek során rengeteg friss szerzemény látott napvilágot, melyek közül jó néhány a 2006-os budapesti Guns N’ Roses-koncerten is elhangzott. Minden bizonnyal ezek a dalok képezik majd a ’Chinese Democracy’ gerincét – amennyiben végre tényleg kiadják a korongot.

A hírek szerint a felvételek idén áprilisban befejeződtek, november 25-én pedig világszerte boltokba kerül a ’Chinese Democracy’. Az elmúlt időszak ígérgetéseit figyelembe véve nehezen hihető mindez, de azért reménykedjünk.

burlesque

Forrás: music-news.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Tovább

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Tovább

2026. március 15.

Az Arctic Monkeys, a Pulp és Damon Albarn is szerepel a War Child jótékonysági lemezén

War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. Tovább

2026. március 12.

Márciusban jelenik meg Flea lemeze

A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. Tovább

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky