3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. szeptember 24. | Fodor Csaba

Lecsukták a megasztárt mert ostoba volt

Copyright:

Steve Tate-t, a Take That volt dobosát, bankrablásért lecsukták öt évre. A 46 éves zenész még júliusban tért be egy Folkestone-i bankba, s fegyvernek álcázott kottatartójával, valamint azzal a felhívással, hogy bomba van a lábára erősítve, szerzett a pénztárostól 1200 fontot. De nem sokkal később elfogták, mikor egy járókelő észrevette, ahogyan a pénzt a zsebeibe tuszkolja a strandon.

Tate, aki Steve Washington néven turnézott a 90-es évek elején öt évig a Take That-el – amikor talán a legnagyobb sikereit élte át az angol fiúcsapat – azért rabolt bankot, hogy ki tudja fizetni a 400 fontos drog adósságát és fedezni tudja a lakbérét. Pedig a bandával töltött idő alatt Porschéval járt és egy walesi villa boldog tulajdonosa volt. A Texas nevű együttes tagjaként pedig több százezer ember előtt zenélt a 2001-es európai turnéjuk során. Végül a jamaikai születésű dobos – aki már 12 évesen azért hagyta ott a sulit, hogy Jimmy Ruffin amerikai soul énekessel játsszon - elvesztette munkáját, és a drogokhoz fordult.

„Egyszer profizmusa miatt ő volt az egyik legjobb” -  mondta Andrew Espley, Tate védőügyvédje. „De a kétségbeesett rablás is mutatja fordult a kocka. A tény, hogy biciklivel menekült is rávilágít az ostobaságára” – tette hozzá. A következő öt évben tehát Steve Tate-nek lesz ideje, hogy végiggondolja hibáit, s talán visszatér a profi zenészek közé, hisz nem véletlenül tanított a Sir Paul McCartney által létrehozott Liverpool Institute of Performing Art-ban és a Prince's Trust Rock School-ban.

Fodor Csaba

Forrás: timesonline.co.uk

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 26.

Steve Angello remixelte a Basement Jaxx gigaslágerét

A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. Tovább

2026. április 24.

Asztrofizikai üzenet rockba kódolva: itt a Muse nagybejelentése

A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. Tovább

2026. április 23.

Madonna visszatért a táncparkettre

Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. Tovább

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Tovább

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky