3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2008. szeptember 10. | Országh Kitti

25 éves mese a Pál Utcai Fiúkról

Copyright:

A PUF rendhagyó eseménysorozatot indít útjára szeptemberben annak érdekében, hogy méltóképpen ünnepelhesse fennállásának huszonötödik évfordulóját!

A Pál Utcai Fiúk (PUF) zenekar eddig sem arról volt híres, hogy különösebben hódolt volna különböző divatirányzatoknak, de most egy valódi ínyencséggel kedveskedik a rajongóknak. Az együttes ugyanis huszonötödik születésnapját ünnepli, eme jeles alkalomból pedig egy plakát- és dizájnkiállítással kívánja felhívni a figyelmet közelgő lemezbemutató és születésnapozó koncertjére.

Október 10-e lesz az örömteljes dátum, amikor a PUF a Petőfi Csarnokban megtartja 25 éves jubileumi fellépését, ezt azonban megelőzi a már fentebb említett kiállítás, ami szeptember 24-től látogatható. Egy unikumról van szó, amelynek lényege, hogy a zenekar a nyár folyamán plakáttervező pályázatot hirdetett, melynek győztese, Sántha András nem kisebb megtiszteltetésben részesült, mint hogy az ő művei hirdetik országszerte a PUF lemezbemutató koncertjét.

Természetesen a felhívásra rengeteg pályamű érkezett, melyek közül a legjobbak a Szimpla Kertben tekinthetők meg hamarosan. Az együttes viszont ezúton is kéri zenekedvelő barátait, hogy aki birtokában van bármilyen PUF-ereklyének, legyen az poszter, szórólap, képeslap vagy akár póló, és fájó szívvel, de nemes cél érdekében megválna tőle, az jelentkezzen az pufplakat@rockszerviz.hu e-mail címen, legkésőbb szeptember 16-ig.

A koncertől fontos még tudni, hogy két előzenekar, a Szabad Európa Rádió és az EFFETA lépnek majd színpadra a „nagyok” előtt. Ez nem egy „szimpla” lemezbemutató” lesz, ugyanis az este nem ér véget a Petőfi Csarnokban. A Gödör Klubba várják mindazokat, akiknek még kedvük támad a hajnalig tartó dorbézoláshoz. Nyilván lesznek egy páran...

A koncertre elővételben jegyek már kaphatók a www.rockszerviz.hu weboldalon.

Országh Kitti

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 18.

Ősszel újabb tematikus napokkal folytatódik a DEX Songwriting Expo

A DEX Songwriting Expót 2018-ban indította el az Artisjus azzal a céllal, hogy hiánypótló kezdeményezésként támogassa az információmegosztást és kapcsolatépítést a dalszerzői közösségen belül, valamint lehetőséget teremtsen a szakmai fejlődésre. A rendezvénysorozat most őszi kiadással várja a tanulni és inspirálódni vágyó zenei alkotókat. A meghívott szakemberek tematikus mesterkurzusain az érdeklődők novemberben és decemberben vehetnek részt az Artisjus székházban. Tovább

2024. szeptember 20.

Nagyszabású műsorral vár a slágergyáros Moriones

Legutóbbi, zsinórban harmadik teltház előtt bemutatott koncertjén Moriones bohóc karaktere meghalt, s ezzel egy új, titkokkal átszőtt epizód kezdődött el. Az őszi hosszúhétvégén, november 1-jén az Akvárium Klub nagytermében egy különleges este keretein belül végre megismerkedhetünk a TENEBRIS-történettel. A jegyértékesítés elindult és már most látszik: a TENEBRIS* című album megjelenését követően töretlen az óriási érdeklődés, rohamos tempóban fogynak a szabad férőhelyek. Tovább

2024. szeptember 1.

MAYHEM: 40 éves szülinap és Vágtázó Halottkémek a Barba Negrában

Jubileumi évet ír a Mayhem, éppen 40 éve (!) indult útjára az a black metal gépezet, mely most múltidézésre hívja rajongóit és az olykor kaotikus, vagy éppen véres történetéből hoz korábban soha nem látott képeket és felvételeket. Tovább

2024. augusztus 30.

A Faithless bejelentette 21 állomásos európai turnéját

A Glastonbury, a Wilderness és a Bestival fellépéseikről begyűjtött dicsérő kritikák, valamint az év elején lezajlott, pár fellépésből álló európai turnén debütált vadonatúj show fogadtatása után a dance műfaj úttörője, a Faithless bejelentette 21 állomásból álló egyesült királyságbeli és európai turnéját. Tovább

2024. augusztus 29.

Hamarosan nyit az INOTA Focus

A tavalyi első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli Inotai Hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az ERSTE támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot hirdetett, a nyertes installációkat a Turbinacsarnokban mutatják majd be. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky