3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2008. szeptember 9. | Baranyi Ágnes

Ma mennyei party az A38-on a Heaven Street Sevennel

Copyright: MyMusic.hu

Szeptember 18-án (azaz ma) immár harmadjára száll hajóra a mymusic partyszervíz, és mivel az előző bulik sikeréből mindenképp rendszert szeretnénk csinálni, most sem tettük lejjebb a lécet. Az A38 hajón ismét egy esetleges rezonanciakatasztrófára készülhetünk, ezúttal a Heaven Street Seven és a The Hated Tomorrow közreműködésével.

A portál felnőtté válását májusban a Zagarral, a Turboval és a Supersonic-kal ünnepeltük, a második felvonás pedig a hip-hop jegyében zajlott, ahol a tiszteletét tette a műfaj színe-java. Most ismét az indie és a pop-rock egy-egy neves képviselője kerül a nagyérdemű elé. Első körben a mymusic-on is már-már untig emlegetett Heaven Street Seven lép fel, akiket - felteszem - nem nagyon kell bemutatni a publikumnak. Utánuk a 2005-ben alakult brit-pop hatásokkal operáló The Hated Tomorrow-é a főszerep, akik  többek között a Pink Floyd  The Wall-ját és Dark Side of The Moon-ját is új dalaik ihletői között tartják számon. Az együttes egyébként idén júliusban abban a megtiszteltetésben részesült, hogy  a brit rock-banda, a Status Quo pesti és debreceni koncertjének előzenekaraként izzíthatta be a közönséget.

A MyMusic jóvoltából ezen az estén egy újabb együttes is bemutatkozhat a nagyközönségnek, akik első körben a portál látogatóinak szavazatai alapján juthattak tovább a rostán. Közülük választja ki a Heaven Street Seven azt a bandát, amelyik előzenekarukként adhatja a talpalávalót. A választás a Rejtély zenekarra eset. Gratulálunk nekik!

Baranyi Ágnes

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 18.

Ősszel újabb tematikus napokkal folytatódik a DEX Songwriting Expo

A DEX Songwriting Expót 2018-ban indította el az Artisjus azzal a céllal, hogy hiánypótló kezdeményezésként támogassa az információmegosztást és kapcsolatépítést a dalszerzői közösségen belül, valamint lehetőséget teremtsen a szakmai fejlődésre. A rendezvénysorozat most őszi kiadással várja a tanulni és inspirálódni vágyó zenei alkotókat. A meghívott szakemberek tematikus mesterkurzusain az érdeklődők novemberben és decemberben vehetnek részt az Artisjus székházban. Tovább

2024. szeptember 20.

Nagyszabású műsorral vár a slágergyáros Moriones

Legutóbbi, zsinórban harmadik teltház előtt bemutatott koncertjén Moriones bohóc karaktere meghalt, s ezzel egy új, titkokkal átszőtt epizód kezdődött el. Az őszi hosszúhétvégén, november 1-jén az Akvárium Klub nagytermében egy különleges este keretein belül végre megismerkedhetünk a TENEBRIS-történettel. A jegyértékesítés elindult és már most látszik: a TENEBRIS* című album megjelenését követően töretlen az óriási érdeklődés, rohamos tempóban fogynak a szabad férőhelyek. Tovább

2024. szeptember 1.

MAYHEM: 40 éves szülinap és Vágtázó Halottkémek a Barba Negrában

Jubileumi évet ír a Mayhem, éppen 40 éve (!) indult útjára az a black metal gépezet, mely most múltidézésre hívja rajongóit és az olykor kaotikus, vagy éppen véres történetéből hoz korábban soha nem látott képeket és felvételeket. Tovább

2024. augusztus 30.

A Faithless bejelentette 21 állomásos európai turnéját

A Glastonbury, a Wilderness és a Bestival fellépéseikről begyűjtött dicsérő kritikák, valamint az év elején lezajlott, pár fellépésből álló európai turnén debütált vadonatúj show fogadtatása után a dance műfaj úttörője, a Faithless bejelentette 21 állomásból álló egyesült királyságbeli és európai turnéját. Tovább

2024. augusztus 29.

Hamarosan nyit az INOTA Focus

A tavalyi első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli Inotai Hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az ERSTE támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot hirdetett, a nyertes installációkat a Turbinacsarnokban mutatják majd be. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky