3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. szeptember 9.

A nap rossz híre! Mégsem áll össze a Led Zeppelin!

Copyright:

Egy ideig örülhettek és izgulhattak az örök Led Zeppelin rajongók, hisz több olyan hír is terjengett az együttesről, miszerint újra összeállnak, és vadiúj albummal is nemsokára jelentkeznek. A híreszteléseket azonban most határozottan megcáfolta Jimmy Page, a legendás rockbanda egykori gitárosa.

Mint arról mi is beszámoltunk, nem más, mint a zenekar régen elhunyt dobosának fia, Jason Bonham maga számolt be róla, hogy egy ideje együtt próbál John Paul Jones-szal és Jimmy Page-dzsel, a nemzetközi sajtó szerint pedig a már készülő új albummal kapcsolatos egyetlen kérdés, hogy Robert Plant is benne lesz-e a buliban. Ám az örvendetes hír nem sokáig boldogíthatta a rajongókat, a minap ugyanis Jimmy Page egyenesen spekulációnak kiáltotta ki azokat a híreket, amelyek újraegyesülésükről számoltak be.

Sőt, Page azt is cáfolta, hogy bármilyen közös munkában benne lennének, és elmondása szerint még csak zenélgetni sem nagyon járnak össze, ezért az álhírek teljesen hiú reményeket tápláltak a szívekben. Jimmy Page az egész zenekar nevében kijelentette, hogy az ő újraegyesülésük már megtörtént tavaly, a nagyszabású londoni koncert keretében, és ezzel befejezettnek tekintik a sajtó és a rajongók által túlságosan felfújt kérdést. Annyit azért még megnyugtatóan hozzátett, hogy ha egy világ körüli turnéra mégiscsak elindulnának, akkor is várni kellene vele, amíg a frontember Plant végez privát munkáival. „Ha igazi újraegyesülést akartok, ahhoz négy tag kell!” – fűzte hozzá Page.

Sári Júlia

Forrás: starpulse.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 8.

Már ingyen nézhető a Queens of the Stone Age párizsi koncertfilmje

A Queens of the Stone Age egy régóta dédelgetett álmát váltotta valóra, amikor a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek nyáron volt a premierje. A Magyaroszágon visszatérő vendégnek számító amerikai zenekar különleges koncertfilmje december 16-tól már ingyen megtekinthető a YouTube-on, illetve a forgatási munkálatokat megörökítő dokumentumfilm is felkerült a platformra. Tovább

2025. november 29.

A szabad szerelmet ünnepli Romy

A The xx-ből is ismerős londoni dance-pop csillag, Romy új dallal jelentkezett: megjelent a "Love Who You Love". A track egyfajta szimbolikus zárófejezetként szolgál 2023-as "Mid Air" című merész debütáló szólóalbumához, amely a queer szerelem és az önfelfedezés intimitását tárta fel. Ez a felvétel egy igaz szerelemprojekt, melyet Romy 2020 óta formált, a produceri munkálatokat pedig BloodPop és Jamie xx oldalán végezte. A felszabadultság fontosságát hirdető szerzeményhez egy videóklip is készült, amelyet az énekes-dalszerző alkotó- és élettársa, Vic Lentaigne rendezett. Tovább

2025. október 31.

Oliver Sim fülbemászó elektropop újdonsága

Megjelent Oliver Sim, az újra aktív The xx bársonyos hangú énekes-basszerosának legújabb szólóanyaga, a "Telephone Games". A kecses elektropop vallomás az "Obsession" című tracket követi, és mindkét dal producere Bullion (Carly Rae Jepsen, Ben Howard, Nilüfer Yanya) volt. Továbbá mindkettő felvételhez a neves fotóművész és filmrendező, Sharna Osborne készített stílusos videóklipeket, melyek akárcsak a szerzemények, egyszerre játékosak, sikkesek és pimaszok. Tovább

2025. október 30.

Pszichedelikus klubforradalom: megjelent a Tame Impala új lemeze

Megjelent Kevin Parker koncerteken zenekarrá dúsuló zenei projektje, a Tame Impala ötödik nagylemeze, a "Deadbeat". A korongot a "Loser", az "End of Summer" és a Spotify Globális Top100-ban megjelenése óta szereplő "Dracula" című dalok vezették fel, melyek villámgyorsan betörtek a Billboard Hot 100 és alternatív zenei listáira, az eddigi legsikeresebb Tame Impala daldebütálásokat eredményezve. Tovább

2025. október 15.

IFPI: az Európai Unió a zeneipar növekedésének motorja

A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) - amelynek hazai képviselője a MAHASZ - megjelentette Music in the EU (Zene az EU-ban) című regionális jelentése második felvonását. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky