3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Külföldi

2008. szeptember 5. | Sári Júlia

Kiba...ik a szomszédaival Robbie Williams régi csapata

Copyright:

A Take That közrejátszott benne, hogy kilakoltassák a stúdiójuk szomszédságában élő, hangoskodó, csibészkedő amerikai pop bandát, az éppen feltörekvő Iglu + Hartley-t. Bár a srácok most új fedél után nézhetnek, az ingyenreklámnak biztosan csak örülhetnek, éppen az első nagylemezük megjelenése előtt.

A brit fiúcsapat, a Take That azért panaszolta be a konkurrens formációt az illetékes hivatalnál, mert elmondásuk szerint akkora zajt csapnak állandóan, hogy nem tudnak tőlük dolgozni. A Take That nyugat-londoni stúdiója ugyanis éppen az Iglu + Hartley tagjainak lakása alatt van. Az márpedig a londoni hivatalok szerint is tűrhetetlen, hogy egy brit pop banda holmi jenkik miatt ne tudjon elkészülni legújabb albumával.

Éppen ezért a főbérlővel összefogva kilakoltatják a betolakodókat, akiknek szeptember hetedikéig el kell hagyniuk hajlékukat. Igaz, a szomszédok elmondása szerint Iglu + Hartley-ék nem csak a stúdiómunkákat zavarták, több izben rúgták be például saját ajtajukat, amiért kizárták magukat, illetve súlyos hepajokat is rendszeresen csapnak, ami ugyebár Angliában kicsapja a biztositékot. A zenekar énekese, Sam Martin azonban értetlenségének adott hangot a döntéssel kapcsolatban: „A főbérlő majdnem szivrohamot kapott, amikor bejött a lakásba, pedig én csak néhány mosatlan edényt láttam, ami zavarhatta volna az összeképet. És különben is, ki az a Take akármicsoda? Olyanok, mint a New Kids On The Block? Na gratulálok!”

Sári Júlia

Forrás: music-news.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 29.

A szabad szerelmet ünnepli Romy

A The xx-ből is ismerős londoni dance-pop csillag, Romy új dallal jelentkezett: megjelent a "Love Who You Love". A track egyfajta szimbolikus zárófejezetként szolgál 2023-as "Mid Air" című merész debütáló szólóalbumához, amely a queer szerelem és az önfelfedezés intimitását tárta fel. Ez a felvétel egy igaz szerelemprojekt, melyet Romy 2020 óta formált, a produceri munkálatokat pedig BloodPop és Jamie xx oldalán végezte. A felszabadultság fontosságát hirdető szerzeményhez egy videóklip is készült, amelyet az énekes-dalszerző alkotó- és élettársa, Vic Lentaigne rendezett. Weiter

2025. október 31.

Oliver Sim fülbemászó elektropop újdonsága

Megjelent Oliver Sim, az újra aktív The xx bársonyos hangú énekes-basszerosának legújabb szólóanyaga, a "Telephone Games". A kecses elektropop vallomás az "Obsession" című tracket követi, és mindkét dal producere Bullion (Carly Rae Jepsen, Ben Howard, Nilüfer Yanya) volt. Továbbá mindkettő felvételhez a neves fotóművész és filmrendező, Sharna Osborne készített stílusos videóklipeket, melyek akárcsak a szerzemények, egyszerre játékosak, sikkesek és pimaszok. Weiter

2025. október 30.

Pszichedelikus klubforradalom: megjelent a Tame Impala új lemeze

Megjelent Kevin Parker koncerteken zenekarrá dúsuló zenei projektje, a Tame Impala ötödik nagylemeze, a "Deadbeat". A korongot a "Loser", az "End of Summer" és a Spotify Globális Top100-ban megjelenése óta szereplő "Dracula" című dalok vezették fel, melyek villámgyorsan betörtek a Billboard Hot 100 és alternatív zenei listáira, az eddigi legsikeresebb Tame Impala daldebütálásokat eredményezve. Weiter

2025. október 15.

IFPI: az Európai Unió a zeneipar növekedésének motorja

A hangfelvétel-kiadók nemzetközi szervezete, az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) - amelynek hazai képviselője a MAHASZ - megjelentette Music in the EU (Zene az EU-ban) című regionális jelentése második felvonását. Weiter

2025. október 14.

Egy tuareg esküvő forgatagába teleportál az Mdou Moctar újdonsága

Az afrikai gitárzene úttörő kvartettjének számító, és korábban a hazai Bánkitó fesztiválon is fellépő Mdou Moctar vadonatúj session videóval jelentkezett: a "Live at Smokey's Wedding, Agadez" című 14 perces kisfilm egy barátjuk tradicionális tuareg esküvői ünnepségébe enged betekintést, ahol ők voltak a díszvendégek. Az autentikus lagzis produkciót mindössze egy Zoom diktafon és egy iPhone segítségével örökítették meg utókornak. Ez az utolsó a 2023-ban, Nigerben rögzített anyagaik közül. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky