3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. szeptember 3. |

Pamela Anderson exét sem az eszéért szeretjük

Copyright:

Az amerikai rokker úgy tűnik, egyáltalán nem szorul rá az új évezred modern technológiai módszereire. Rock’n’Roll Jesus című új albuma, rajta az All Summer Long-gal (azaz az utóbbi idők egyetlen értelmes Sweet Home Alabama-feldolgozásával!) egyértelműen a nyár legnagyobb dobását jelentette Amerikában –  méghozzá úgy, hogy egyik sem volt elérhető az iTunes-on!

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Kid Rock igen kritikusan szemléli a mára óriási bevételkiesést eredményező Internetes letöltés kérdését, ahhoz képest, hogy nemrégiben egy igen okos és (elvileg) közszolgálati nyilatkozatában arra bíztatta az embereket, hogy annyit lopjanak, amennyit csak tudnak, majd hozzátette: az iTunes is pontot ér! „Amint valaki azzal jön nekem, hogy ’Figyelj, neked fenn kéne lenned az iTunes-on, mert az ezért és ezért lenne jó’… Nem, nekem nem kell fönn lennem!” – mondja Rock. „Mégpedig azért, mert emlékszem, amikor gyerek voltam, és valahol hallottam egy számot, ami megtetszett, akkor buszra ültem, leutaztam Detroitig a hip-hop lemezboltba 2 dollár 50-ért, és megvettem azt a lemezt. Úgysem akadályozhatjuk meg az embereket abban, hogy megkapják, amit akarnak, ha csak egyszerűen más formában tesszük elérhetővé vágyaik tárgyát.” 

Ez amellett, hogy igen gyenge érv, az Atlantic Records kiadó elnöke, Julie Greenwald szerint hamarosan digitálisan is elérhető lesz az államokban a Rock’n’Roll Jesus, úgyhogy valószínűleg a rakoncátlan, nagyszájú Kisgyerek csak feneket csinált a saját szájából. Sebaj, tőle legalább hitelesnek tűnt ez az „őszinte” (pénzéhes) lázongás…

Fedor Nóra

Forrás: billboard.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. június 10.

Orville Peck és Kylie Minogue meg Diplo

Az álarcos énekes, Orville Peck a magyarok két nagy kedvencével: Kylie Minogue-gal és Diploval kollaborált: itt a „Midnight Ride”. Tovább

2024. június 3.

Érkezik Charli XCX

2024. június 7-én érkezik Charli XCX 'BRAT' című, hatodik stúdióalbuma CD és LP formátumban, és egy izgalmas klublemeznek ígérkezik. Tovább

2024. május 6.

Új Dua Lipa lemez jelent meg

Végre megérkezett a pop koronázatlan királynőjének, Dua Lipának harmadik nagylemeze, a Radical Optimism, amely 11 dalból áll. Az énekesnő egyedüllétét kiemelő album első felvétele beszédesen az „End Of An Era” (azaz: egy éra vége) címet viseli és olyan slágerek gyűjteménye, mint a „Houdini”, a „Training Season” és az „Illusion”. Dua „pszichedelikus popként” írja le új lemezét, megjegyezve róla, hogy „olyan kiállások és különféle hangzások keveréke ez, amit ha csukott szemmel hallgatsz, akkor egy kész, vizuális világ tárul eléd”. Tovább

2024. február 7.

A Future Islands új klippel fejeli meg új lemeze megjelenését

Pár napja érkezett meg a Future Islands hetedik albuma, a "People Who Aren't There Anymore". A 12 dalos anyag az amerikai banda számára egy új fejezetet jelöl: habár közel két évtizede már, hogy megalakultak, továbbra is folyamatosan új zenei kihívásokkal szórakoztatják egymást és saját magukat. Tovább

2024. február 6.

The Black Keys - új lemez és turné

A The Black Keys új dallal rúgja be 2024 motorját: mától minden platformon elérhető a Beautiful People (Stay High). Az új track egy új bejelentést is hozott: április 5-én érkezik a Grammy-díjas, ohiói banda tizenkettedik stúdióalbuma, az Ohio Prayers. Érdemes nyitott szemmel járni, mert hamarosan egy nemzetközi turné részleteiről is értesülhetünk! Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky