3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2008. szeptember 1.

Merre tart a radiocafé 98.6? Megmutatjuk!

Copyright:

Megújult a radiocafé 98.6 szeptember elsejétől (azaz mától). A Budapesten és hatvan kilométeres körzetében fogható kereskedelmi rádió műsorstruktúrája, valamint hirdetési arculatában is jelentősen megváltozott, Hajós Andrást is felvették a fedélzetre, és még frissebb zenei kínálatot ígérnek.

A rádió eddig megszokott csepp alakú emblémáját egy minimáldizájnos felirat váltotta fel, amely a sajtóanyag szerint: „nem csak külső változás, de a jelentős tartalmi megújulást is tükrözni kívánja”. A programstruktúrában történt átalakításokkal még több szöveges tartalom került műsorra, mellyel tájékoztatásuk szerint még szélesebb hallgatóságot szeretnének szerezni: „a jó zene mellett az élőszó varázsa, az érdekes, szórakoztató és informatív tartalom miatt is érdemes rendszeresen hallgatni az adót”.

Hétköznap déltől egyig Popperóra címmel hallható a radiocafé 98.6 új, zenei információs sávja, majd ezután (du. 1-től 2-ig) Estkultúra címmel kérül az éterbe (és az internetre) a rádió és a Pesti Est közös programajánló műsora. Az eddigi Délutáni Kávéház néven futó műsor Kétszersült néven működik tovább Gaál Petrával és Bella Leventével. A délután 2-től 5-ig jelentkező műsort kettészelték, s első másfél órájában elsősorban női témákkal foglakoznak, míg a műsor második felében a férfiak érdeklődését igyekeznek kielégíteni.

Ezentúl Hajós András és Hegyi György társaságát is naponta élvezhetjük, hisz hétfőtől csütörtökig délután 5-től 7-ig adásba kerülő Bolhacirkusz című új, közéleti magazint ők vezetik, állítólag a napi pártpolitika kizárásával, ugyanakkor nem elmenekülve a mindenkit érintő közéleti kérdések elől, ami elég nehezen megvalósítható, majd meglátjuk, hogy sikerül. Ezeken kívül is sok műsor átalakult, szóval ne ijedjetek meg, ha a megszokott időben nem a megszokott hangokkal találkoztok.

Fodor Csaba

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 2.

A szerelem, amit mindenki keres: megérkezett a Blahalouisiana legújabb dala

Az a szerelem a címe a zenekar új, táncolható, nyári hangulatú megjelenésének, amelyben a retró fülbemászó groove-okkal, szintivel, játékos ritmusokkal és karizmatikus énekkel karöltve találkozik a modernnel. A continua

2025. június 28.

Fend Off The Dark: Roses Of Thieves dal- és klippremier

Vadonatúj dallal és a hozzá készített videoklippel jelentkezett a Roses Of Thieves. Az ultradallamos modern rock / metalt EDM, ír kocsmapunk és folk metal elemekkel ötvöző zenekarhoz idén csatlakozott Dudás Ivett (Thy Catafalque, Tales Of Evening) énekesnő, a Fend Off The Dark már vele készült el - a dal a még formálódó második nagylemez első előfutára. A continua

2025. június 1.

Minden eddiginél keményebben szól a The Trousers

Gőzerővel dolgozik hetedik nagylemezén a The Trousers. A budapesti garázs rock/hard rock zenekar a “Necessary Evil” címet adta a korongnak, amelyen az Artist Factoryban, az együttes korábbi dobosának és állandó stúdiósának, Cs. Szabó Zoltánnak a vezetésével munkálkodnak. A continua

2025. május 25.

Control: megjelent Gently da Spittah új klipje

A tavasz elején megjelenő Gently da Spittah EP Körvonal Control című dalában egy lázálom elevenedik meg. Az impresszióiról, elképzeléseiről és arról beszél a szerző, hogy szerinte mire vágyik minden ember! A continua

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky