3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. augusztus 26. | burlesque

Íme az év eddigi legjobb lemeze - The Verve - videó!

Copyright:

Azon sem csodálkoznánk, ha némelyek legfeljebb a ’Bitter Sweet Symphony’ dallamfoszlányaira emlékeznének a The Verve kapcsán. Ennek most vége! A banda tizenegy év után új koronggal jelentkezik!

A zenekart négy angol fiatalember – Richard Ashcroft énekes, Nick McCabe gitáros, Simon Jones basszer és Peter Salisbury dobos – alapította a nyolcvanas évek végén. A csapat már 1989-ben készen állt a világ meghódítására, ennek ellenére első nagylemezük csak négy évvel később jelent meg.

A The Verve nem maradt együtt túl sokáig, ugyanis két, kereskedelmileg közepesen sikeres albumot követően 1996-ban bemondták az unalmast. Ashcroft viszont nem volt képes tétlenül a fenekén ülni, így néhány hét elteltével munkához is látott. Igaza is volt, hiszen az egykori tagok összeterelése után egy anyagilag is gyümölcsöző korszak vette kezdetét a The Verve háza táján. Persze az újjáalakulás sem zajlott zökkenőmentesen, Nick McCabe ugyanis nem mondott rögtön a közös zenélésre. Az átmeneti gondokat Simon Tong oldotta meg, aki nemcsak gitárosként, hanem billentyűsként is derekasan helytállt.

Természetesen McCabe nem tudott sokáig ellenállni a csábításnak, és 1997-ben visszatért. Ugyanebben az esztendőben készült el a jelentős sikereket elérő harmadik album, az ’Urban Hymns’ is. Az elsősorban balladáival, hangulatos szerzeményeivel hódító, immáron öttagú csapat végre nagyot robbantott, és kitűnő dalokkal lepte meg a rajongókat – elég csak a ’Lucky Man’-re vagy a gigaslágerré váló ’Bitter Sweet Symphony’-ra gondolni. Úgy nézett ki, hogy a banda végre magára talál, ám 1999 tavaszán – megannyi hatalmas bulit követően – a The Verve muzsikusai újra szétszéledtek.

Mára azonban vége az ínséges időknek! Ashcroft már tavaly nyáron kibékült zenésztársaival: összeállt az eredeti kvartett, mely idén vadonatúj lemezzel rukkol elő. A XXI. századi The Verve-ből júniusban már kaphattunk némi ízelítőt egy lendületes nóta, a ’Love Is Noise’ formájában, a ’Forth’ címet viselő új albumot pedig a napokban vehetik kézbe a rajongók: Észak-Amerikában augusztus 26-án, a világ többi táján már egy nappal korábban kapható a ’Forth’.

Persze nem 2008-at írnánk, ha nem lehetne az összes dalt a netről is letölteni (természetesen nem ingyen), így még kedvenc lemezboltunkat sem kell felkeresnünk ahhoz, hogy szert tegyünk a The Verve legfrissebb nótáira.

Ha a srácok csupa olyan dalt hoztak össze, mint a ’Love Is Noise’, akkor kényelmesen hátradőlhetünk: ismét egy kiváló albummal leszünk gazdagabbak!

burlesque

Forrás: theverve.co.uk

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. Tovább

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. Tovább

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. Tovább

2026. május 25.

Egy energiákkal túlfűtött éjszaka emlékét adja át nekünk Dua Lipa

Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. Tovább

2026. május 22.

Folytatja a korábban megkezdett zúzását Charli XCX

A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky