3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2008. augusztus 8. | Fodor Csaba

Botrányos erotikus klip egy magyar bandától - +18-as videó!

Copyright:

Az MTV Swung című műsorában debütált a Mangod Inc nevű metál, hardcore banda új, Flood című számukhoz készült videóklipje, melynek nem korhatáros verziója is majdnem azzá lett. A klipben a dobos barátnője, a sztriptíztáncos Mészáros Dóri és barátnői Maria Bellucci, Pirner Alma és Rácz Linda rendeznek show-műsort a kamerák előtt. Erotikus tartalmak következtnek.

A klipből egy, a TV csatornáknak szánt nem korhatáros, és egy internetes terjesztésű korhatáros verzió is készült. A fiúk honlapjáról viszont kiderül, hogy a forgatás olyan jól sikerült, hogy nehéz volt TV kompatibilissé tenni a felvételeket. Egyelőre csak a cenzúrázott verzió található meg az interneten is, de az együttes által, a klip kapcsán kitalált játékkal - melynek részletei augusztus közepe felé várhatóak – kikerül a felnőtt változat is. Addig is be kell érnünk ezzel a verzióval, melyben szintén akad bőven fülledt erotika és Pirner Alma híres akrobatikus mutatványát is megtekinthetjük, mellyel még 2006-ban első helyezett lett a kanadai sztriptíz világbajnokságon. Az együttes ígéretei szerint a +18 karikás változatban még több meztelenkedésre és leszbikus jelenetekre csorgathatják majd nyálukat a nézők.

A 2005 óta létező zenekart egyébként augusztus 16-án a Sziget-fesztivál Hammerworld színpadán láthatjátok legközelebb, bár Almáék sajnos minden bizonnyal nem lesznek a színpadon.

Fodor Csaba

Forrás: mangod.hu

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky