3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Külföldi

2008. augusztus 1. | burlesque

Új Queen-album érkezik! Végre! Videó!

Copyright:

A Paul Rodgers énekessel kiegészült Királynő végre nemcsak a színpadon, hanem a stúdióban is odateszi magát, és összedob nekünk egy frankó kis korongot. Épp itt volt már az ideje!

  • share
  • kapcsolódó linkek

A legendás Queen-frontember, Freddie Mercury 1991-ben bekövetkezett tragikus halála óta mindössze egy albumot jelentetett meg a banda. Az 1995-ös ’Made In Heaven’ addig meg nem jelent dalokat tartalmazott, valamint olyan szerzeményeket, melyek a három életben maradt tag szólólemezeiről maradtak le.

A Queen ezután kilenc évig nem hallatott magáról, 2004. november 11-én Brian May gitáros és Roger Taylor dobos elvállalt egy fellépést az UK Music Hall Of Fame díjkiosztóján. A mikrofon előtt az a Paul Rodgers állt, aki korábban már a Free-ben, a Bad Company-ben és a The Firm-ben is bizonyított. A produkció olyan jól sikerült, hogy a következő évben turnézni indult a hármas – a zenétől teljesen visszavonult basszusgitáros, John Deacon nélkül.

A trió már a tavalyi évben is úgy nyilatkozott, hogy nemsokára elkezdik a lemezfelvételeket. Nos, a ’The Cosmos Rocks’ névre keresztelt munka idén végre célegyenesbe érkezett, a zenészek pedig néhány dalcímet is nyilvánosságra hoztak: ’Say It’s Not True’, ’C-lebrity’, ’We Believe’, ’Call Me’, ’Whole House Rocking’, ’The Cosmos Rock’. A saját nótákon kívül egy Del Shannon-kompozíció, a ’Runaway’ is felkerül a készülő albumra. A régóta várt anyagot az európai rajongók szeptember 15-én vehetik kezükbe, míg a tengerentúli fanatikusok egy hónappal később, október 14-én tehetik meg ugyanezt.

A csapat ősszel már a deszkákon fog serénykedni, hiszen a ’The Cosmos Rocks’ kiadásával nagyjából egy időben megkezdődik az európai turné, melynek keretében hazánkban is tiszteletüket teszik a rock korosodó mesterei. Aki nem akar lemaradni róluk, az 2008. október 28-án este jelenjen meg a Budapest Sportarénánál – természetesen jeggyel a kezében.

burlesque

Forrás: undercover.com.au

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Kommentar
queen13 2008. aug.. 1.  21:25 1
Fájóan hiányzik Freddie. :(((
   

2025. június 16.

Eddigi legfülbemászóbb albumát adta ki a Tune-Yards párosa

A Tune-Yards, vagyis Merrill Garbus és Nate Brenner dinamikus duója nemrég megjelentette legújabb albumát, melynek címe "Better Dreaming". A vokálközpontú, táncoltató ütemekkel aláfestett korong kiadójuk, a 4AD szerint az "apokalipszis életigenlő art-popját"tartalmazza, melyben egyenlő arányban érezhető a mostani őrült világ fájdalma és a boldogság ereje is. A lemezt a "How Big Is The Rainbow", a "Limelight"és a "Heartbreak"című dalokkal harangozták be. Weiter

2025. június 5.

A Maneskin frontembere, Damiano David új oldalát mutatja meg

Megérkezett a népszerű olasz énekes-dalszerző, Damiano David várva várt debütáló szólólemeze, a "FUNNY little FEARS", amely a Sony Music Italy/Arista gondozásában jelent meg. Az album digitális verzió mellett többféle fizikai formátumban is elérhető vinylen, CD-n és kazettán. Weiter

2025. június 3.

A Queens of the Stone Age zenéje a párizsi katakombákban kel új életre

Régóta dédelgetett álmát váltotta valóra a 2025. július 19-én Budapesten is fellépő Queens of the Stone Age: az amerikai zenekar a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek június 5-én lesz a premierje. Weiter

2025. május 30.

Újra best of lesz az első Pet Shop Boys best of

2025. május 30-án - azaz ma - újra kiadják a Pet Shop Boys első best of gyűjteményét, az eredetileg 1991-ben debütált ’Discography’-t, ezúttal a 2023-ban újramaszterelt hanganyaggal. Weiter

2025. május 29.

Visszatért a BADBADNOTGOOD

A BADBADNOTGOOD "Found A Light (Beale Street)" című vadonatúj dalában a háromszoros Grammy-jelölt énekes-dalszerző Veronica Camille Ratliff, vagyis V.C.R. működik közre. A trackben a Memphisben nevelkedett, de Los Angelesben élő énekesnő soulos vokálja és a trió lenyűgöző hangszerelése egyaránt kidomborodik. A szerzemény a Tim Bernardes oldalán készített "Poeira Cosmica" és a reggie vokáljával színezett "Take What's Given" című felvételeket, illetve a "Mid Spiral" című albumot követi. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky