3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. augusztus 1. | burlesque

Mese azokról az időkről, mikor még nem volt pop és rock

Copyright:

Ray Davies fogta magát, és összehozott egy musicalt a második világháború utáni londoni életről. A ’Come Dancing’ címet viselő alkotás igazi kuriózummá válhat.

A hatvannégy éves muzsikus mostanában igencsak lendületben van. 2006-ban és 2007-ben is új lemezzel jelentkezett, idén pedig egy komplett musical megírására adta a fejét. Ray Davies műve az 1945 utáni Londonról szól: a rock és a pop elterjedése előtti időszakot, az ötvenes éveket célozza meg. Daviesnél alighanem kevesen tudnának hitelesebben mesélni erről a korszakról – igen valószínű, hogy a szerzőnek nem esett túlságosan nehezére a szövegírás.

Davies terve korántsem új, hiszen az énekes már 2000-ben beszélt a musicalről, és hogy a darabhoz kiválasztott húsz dalt sem kizárólag idén alkotta meg, az is biztos. A The Kinks frontembere azonban kitalálta, hogy narrátorként ő is részt fog venni az előadásokon, ha törik, ha szakad.

Davies úgy nyilatkozott, hogy a legnagyobb inspirációt legidősebb nővérétől kapta, aki rendszeresen megfordult a híres londoni báltermek némelyikében. A kis Ray mindig szívesen nézte táncoló lánytestvérét – többek között ez az élmény késztette őt a későbbi The Kinks-sláger, a musical címét is viselő ’Come Dancing’ megírására.

A ’Come Dancing’ rendezője az a Kerry Michael, aki a Jimmy Cliff főszereplésével készült filmet, a ’The Harder They Come’-ot vitte színpadra. A bemutatóra szeptember 13-án kerül sor a londoni Theatre Royal Stratford East-ben.

Meglátjuk, hogy Ray Davies mire képes a ’You Really Got Me’-n kívül!

burlesque

Forrás: nme.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 9.

Linkin Park: Koncertalbum és mozifilm

Kettős megjelenéssel koronázza meg a visszatérő korszakát a kétszeres Grammy-díjas Linkin Park: a zenekar egyszerre jelentet meg egy nagyszabású koncertalbumot és egy mozifilmet. Az ’UNSHATTER (Live in São Paulo) című koncertlemezt mától elérhetik a hallgatók, míg a hozzá kapcsolódó „LINKIN PARK: UNSHATTER” című dokumentum- és koncertfilm szeptember 30 óta megy, limitált ideig elérhető a hazai mozikban. Tovább

2026. október 7.

Madonna és Charli xcx közös ügye

Az idei év legnagyobb popzenei crossoverét láthatjuk, hiszen a pop királynője, Madonna és a brit klubkultúrát uraló Charli xcx közös dallal jelentkezett. A „Danceteria Afterhours” a nyáron megjelent ’CONFESSIONS II’ album egyik legnépszerűbb darabjának teljesen újragondolt, kifejezetten az éjszakai klubokra írt változata. Tovább

2026. szeptember 18.

Miley Cyrus visszatér

Miley Cyrus új zenei korszak küszöbén áll: az énekesnő 2026. szeptember 18-án Bass Persuades című, tizedik stúdióalbumával tér vissza új kiadója, az Atlantic Records gondozásában. Tovább

2026. szeptember 11.

Érkezik James Blunt nyolcadik stúdióalbuma, márciusban pedig Budapesten is fellép

A több mint 20 millió eladott albummal és öt Grammy-jelöléssel büszkélkedő zenész a 2023-as, kritikusok által is elismert Who We Used To Be című lemeze után bejelentette nyolcadik stúdióalbumát, amely az Airplane Mode címet viseli. Azonban az elmúlt időszak sem maradt reflektorfény nélkül: 2024-ben ünnepelte a bemutatkozó kiadványa, a Back To Bedlam megjelenésének 20. évfordulóját, amely olyan világslágereket adott a popkultúrának, mint a High a You’re Beautiful és a Goodbye My Lover. A készülő korongot a bulisabb Tastes Like Summer után most a mélyen személyes Weight Of It All vezeti fel. Tovább

2026. augusztus 2.

Megjelent Charli xcx új albuma

A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky