3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Külföldi

2008. július 18. | Németh Gabi

Tömegbunyó Nelly Furtado moszkvai koncertjén! Durva videó!

Copyright:

Nelly Furtado moszkvai fellépése verekedésbe fulladt. A helyi rappert, Timati-t nem engedték fel a színpadra a koncert szervezői a bájos énekesnő mellé, így az kénytelen volt kiállni saját igaza mellett és a végén még a fogát is otthagyta emlékül.

A tervek szerint Timati Nelly-vel adott volna elő egy közös számot a szombati moszkvai (július 13.) buli keretein belül, ám a szervezők erről nem igazán tudtak, így a biztonsági őrök minden erőt bevetettek, hogy az oroszok híres rappere ne tudjon a színpadon vígan dalolászó Nelly Furtado közelébe jutni.

A balhé idő közben húszfősre duzzadt és már nem lehetett tudni, ki-kit püföl és miért. Timati lázadása végül mínusz egy foggal és néhány vérző sebbel ért véget, miközben a színpadon Nelly próbálta a többi érdeklődő figyelmét elterelni a verekedésről azzal, hogy egy percre sem állt le az énekléssel.

A rapper később csak ennyit szólt a történtekhez: „Tudom kik állnak e mögött, és meg fogják kapni, ami jár nekik.” – Hát a helyében mindenki mérges lenne, ha élete legnagyobb lehetőségét veszik el tőle pusztán a kommunikáció hiánya miatt.

Egy szervező pedig a következőket mondta: „Az utolsó pillanatban tudtuk meg, hogy Timati is fellép az este folyamán. Azt a parancsot adtam, hogy ne engedjék fel a színpadra.” – Nos, az már jó kérdés, hogy miért ezt a formáját választották a probléma megoldásának. Talán egyszerűbb lett volna, ha időben kihasználják a kommunikáció nyújtotta lehetőségeket, és adnak egy esélyt a feltörekvő fiatalnak.

Németh Gabi

Forrás: nme.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! More

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. More

2026. március 15.

Az Arctic Monkeys, a Pulp és Damon Albarn is szerepel a War Child jótékonysági lemezén

War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. More

2026. március 12.

Márciusban jelenik meg Flea lemeze

A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. More

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky