3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
EFOTT 2008

2008. július 16. | Savas Henrik

Nem szar egyetemista örökkévalóság

Copyright: MyMusic.hu

A felsőoktatásra alapozó turisztikai és zenei fesztiválsorozat vagyis az EFOTT egy olyan szer, amibe minden, fesztlátogatónak legalább egyszer bele kell kóstolnia. Ahogy Neményi kolléga is írta anno ez egy olyan rendezvény, ami mögött nem áll hatalmas médiakapcsolatokkal rendelkező háttér. Amit viszont ritkán hangoztatnak: minden évben más egyetem/ főiskola kapja meg a rendezés jogát, így nem mondhatjuk azt, hogy a szervezők évről évre a tavalyi tapasztalatok alapján csiszolják tökéletesre a rendezvényt, mivel jövőre már úgyis más kapja meg a rendezés jogát. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden EFOTT rossz, mondjuk inkább úgy, hogy ahány szervező, annyi elképzelés, amiben benne van az is, hogy jobb lesz mint a tavalyi.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Mindenesetre érdemes megelőlegezni az idei, dunaújvárosi találkozónak a bizalmat, legalábbis ami a zenei felhozatalt illeti.

Érdemes elvonatkoztatni az elmúlt hetek -néhol egészen parádés - külföldi felhozatalától, és belegondolni abba, hogy idehaza is van olyan zenei felhozatal, amivel össze lehet rakni egy jó fesztivált.

Az idei felhozatalt lehet fikázni, hogy a nagy neveket Soprontól Tokajig az összes feszten meg lehetett nézni, de ne tévesszük szem elől azt a tényt, hogy a fesztiválok célközönségének egyazon szezonban igencsak luxuskategóriát jelent több országos nyári hepaj tervszerű lerohanása.

Éppen ezért esik kézre a hajdani Dunapentelén a Szalki szigeten megrendezett tömörülés, ahol a hazi zenei felhozatal színe java ott lesz.

Animal Cannibals, Brains, Deák Bill Blues Band, Dévényi Tibor, DJ Palotai, Fish!, Ganxsta Zolee és a Kartel, Hard (H.A.R.D.), Heaven Street Seven (HS7), Hollywood Rose, Jamie Winchester és Hrutka Róbert, Kaukazus, Kingston Cruisers, Kispál és a Borz, Korai Öröm, Magna Cum Laude, Mizantrop, Moby Dick, Ossian, Pannónia Allstars Ska Orchestra (P.A.S.O., PASO), Riddim Colony, Skafunderz, és még sorolhatnánk. A feszt legnagyobb fellépője a Tankcsapda, akik idén saját fényeket, és izmos pirotechnikát is csatasorba állítanak. Az egyik fő pr arca a cuccnak Dévényi Tibibá, pöttyöslabdástól, de a sajtótájákoztatón feltűnt Dundika(akar mit?!) és Döglégy Zozinger is lesz.

Az EFOTT 2008 oldala jelenleg nem elérhető, de ami biztos: lesz Dumaszínház, ami az utóbbi években alapozza a hangulatot, a délutáni, esti és éjjeli tivornyákhoz, hajós helyszín, ahol a csendesülős jazzes dolgok kerülnek terítékre, és a metál színpad, ahol a raszta metáltól a nagymagyar rockerekig mindenki ott lesz. Belgäék idén - a VOLT-tól eltérően ahol a rockersátorba jutott hely - Lukácsék előtt lesznek láthatóak a Nagyszínpadon.

A mai nappal együtt még 4 nap az egyetemista örökkévalóság.

Savas Henrik

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2008. július 22.

Cirmimirmi és a többiek - azaz ilyen volt az EFOTT

Az EFOTT lecsengésével bennünk is motoszkál egy számvetési kényszer. Például mi lett volna, ha a koncertek kiválasztásánál nem (csak) az azokhoz legközelebb eső bárpult látogatottságát vesszük figyelembe, és ez alapján megyünk oda egy színpadhoz? A módszert egyébként csak szomjas versenyzőknek ajánljuk, de lássuk mi mire is mentünk vele. Tovább

2008. július 21.

Egy Bikini, amit imádnak az egyetemisták! +16-os videó!

Pörgős Neo-koncert, kirobbanó formában lévő Quimby, profi Tankcsapda, taroló Bikini, egész jó hangosítás, könnyen szétszakadó karszalagok. Ilyen volt a 2008-as, dunaújvárosi EFOTT. Tovább

2008. július 20.

Ott lenni és élvezni...EFOTT!

Az EFOTT harmadik napján, huszonhárom nulla-nulla órakor, hatalmas tömeg verődött össze a Pepsi Nagyszínpad előtt. Kíváncsiak voltunk a nagymúlttal rendelkező Quimby zenekar alakítására, hiába nyomta a Neo, kordagyuriklárikám és Junkies zenekar is velük egy időben. Tovább

2008. július 15.

Mégis lett Chuck Norris híd!

Mégis lett Chuck Norris híd! Az EFOTT idei szervezőgárdája ugyanis a székrekedéses arcú akcióhősről nevezte el az idilli Szalki-szigetre vezető most összeállított hidat, amelyet több tízezer láb tapos majd, hogy odaát magyar koncerteken ugrálhasson. A helyszín egyébként a rémhírekkel ellentétben időben kész lesz, és a helyiekkel sem lesz gáz. EFOTT-uptade. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky