3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Külföldi

2008. július 9. | Németh Gabi

Amy Winehouse a veszett kutya

Copyright:

Amy Winehouse-on nem segít semmi. A botrányok királynője megint leverte egyik rajongóját, előtte meg egy pohár borral a kezében lépett fel. Legújabb akciójában pedig véres kézzel távozott az egyik londoni kocsmából. Érdekes módja ez a gyógyulásnak.

Kezdjük az elején a történetet. Tehát pénteken (július 4.) egy pohár borral a kezében vígan dalolászott Amy a spanyol rajongóknak. Szerencsére itt nem akart leütni senkit nem úgy, mint egy nappal később Londonban vagy még jóval korábban Glastonbury-ben.

Glastonbury-ben nem talált be az a jobb egyenes, amit Amy azért mért az egyik nézőre, mert az meg merte érinteni a soul dívát. (Akkor minek megy olyan közel hozzájuk?) Londonban szombaton (július 5.) azonban már egymás után háromszor is betalált ismét egy férfinek. Az áldozat elmondta, hogy nem mondott és nem is tett semmi olyat, ami okot adhatott volna Winehouse viselkedésére. Bár Amy egyik barátja szerint itt is hozzáért a megvert férfi a dívához. Ki kéne akasztani Amy nyakába egy táblát „Vigyázat! Harapós kutya!” felirattal, az talán segítene távol tartani a rajongókat.

Tegnap egy újabb londoni pubot látogatott meg az énekesnő, ahol a fotósok megint lerohanták. Most ugyan bunyót bizonyító képek nem készültek, de valamiért mégis véres volt a botrányhős keze. Az viszont biztos, hogy most sem volt józan, mivel testőrének úgy kellett a kocsihoz támogatni a borkedvelő „Borház” kisasszonyt.

Németh Gabi

Forrás: gigwise.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Weiter

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Weiter

2026. március 15.

Az Arctic Monkeys, a Pulp és Damon Albarn is szerepel a War Child jótékonysági lemezén

War Child Records gondozásában jelent meg a zenei legendákat és friss tehetségeket egyesítő "HELP(2)" című jótékonysági válogatásalbum, melyet az ikonikus 1995-ös "HELP" lemez ihletett. A kezdeményezés célja, hogy a zene szerelmesei világszerte támogatni tudják a háborús övezetekben élő gyerekeket segítő War Child szervezet létfontosságú munkáját. Weiter

2026. március 12.

Márciusban jelenik meg Flea lemeze

A Red Hot Chili Peppers legendás basszusgitárosa, Flea eddigi közel ötvenéves pályafutása után 2026. március 27-én egy teljesen önálló, jazz-központú lemezzel debütál. Az ’Honora’ című újdonság CD-n és különböző 2LP-ken kerül a boltok polcaira. Weiter

2026. február 19.

Flea bemutatja

A Red Hot Chili Peppers basszusgitárosaként ismert, Flea megjelent Frank Ocean Channel Orange klasszikusának újragondolt változatával, a Thinkin Bout You-val. A hangszeres, zenekari balladában Flea elektromos basszuson és trombitán játszik, kiegészítve Anna Butterss nagybőgőjével, valamint Nate Walcott (Bright Eyes) hangszerelésével és vonós elrendezésével. Ez a dal a harmadik előzetes Flea debütáló szólóalbumáról, a Honora-ról, amely 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records kiadásában. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky