3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. július 7. | burlesque

B.B. King visszautazik az ötvenes évekbe!

Copyright:

A blues örökifjú énekes-gitárosa, B.B. King továbbra is gőzerővel dolgozik. Legújabb albumán fiatalkori, klasszikus felvételeinek hangulatát célozza meg!

Az ötlet tulajdonképpen a producer, T-Bone Burnett agyából pattant ki. A szakember ötletét B.B. King némi kétkedéssel fogadta, mondván: nem biztos, hogy sikerül maradéktalanul reprodukálni az ötvenes évek utánozhatatlan atmoszféráját.

Az 1925-ös születésű bluesman kilencéves korában kezdett el gitározni, emellett pedig egy kórusban is énekelt. Eleinte lemezlovasként próbált megélni, s egy időre félretette hangszerét. Huszonévesen azonban ismét a húrok közé csapott, innentől kezdve pedig nem volt megállás: turné a Rolling Stones-szal, közös munkák a legnagyobb blues-zenészekkel, és a megállíthatatlan szólókarrier, mely immáron majdnem hat évtizednyi, komoly elismerésekkel tarkított muzsikálást takar.

B.B. King nyolcvankét évesen ereje teljében van, s ezt legújabb lemezén, a One Kind Favor-ön is szeretné bizonyítani. A partnerek mindenesetre adottak: a felvételek során az Eric Clapton mellett is gyakran szereplő Nathan East basszusgitáron, a tapasztalt Jim Keltner pedig dobon kíséri a nagy öreget. Profi stúdiózenészek, tapasztalt producer, és egy legendás előadó, B.B. King.

Gyanús, hogy az idei év egyik nagy dobása a One Kind Favor lesz – a blueslemezek között mindenképpen!

burlesque

Forrás: rollingstone.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 2.

Megjelent Charli xcx új albuma

A 2024-es évben popkulturális ikonná vált Charli xcx hivatalosan is lezárja a zenetörténelmet író BRAT-erát, hogy valami egészen új és formabontó irányba kalauzolja el a hallgatóit. Ez a ’Music, Fashion, Film’, amely a háromszoros Grammy-díjas angol énekesnő-dalszerző hetedik stúdióalbuma. Tovább

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. Tovább

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. Tovább

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. Tovább

2026. május 25.

Egy energiákkal túlfűtött éjszaka emlékét adja át nekünk Dua Lipa

Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky