3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Külföldi

2008. június 28. | mango

Oakenfold nem áll le!

Copyright:

Paul Oakenfold elért mindent, amit egy DJ csak kívánhat magának. Ibiza a lábai előtt hever, a U2 előtt játszott zsúfolásig megtöltött stadionokban, hollywoodi szuperprodukcióknak írt betétdalokat , nem kisebb sikerrel, gondoljunk csak a „Kardhalra” vagy a „Requiem egy álomért” c. filmre. Összességében az elmúlt húsz esztendő elektronikus zenéjének egyik legmeghatározóbb alakja.

Pályafutását, mint minden valamire való sztárét azért igencsak göröngyös utakon kellett megtennie. Az angol származású fenegyerek a 70-es évek vége felé vágott neki a karrierjének. Eleinte a soul volt a meghatározó műfaj, majd a 80-as évek hip-hopján át jutott el a house-ig. A 90-es években robbant be totálisan, ekkor már producerként is elismerésben részesült, olyannyira, hogy az 1991-es Brit Awards-on a legjobb producernek járó díjat is bezsebelte. Rengeteg remixet készített, a goa partyktól kezdve a fesztiválokon át a U2-val való közös turnéig bezárólag mindenbe belefogott és amihez hozzáért, abból arany lett. Részt vett a GU (Global Uderground) sorozatban is, melynek 4. albumát az osloi Cosmopolite Club-ban rögzített. Ekkora már felfedezhető volt zenéjében a progresszív hatás, melyet a mai napig megőrzött. 1998-ban egy újabb GU lemezzel állt elő, melyet már a tengerentúlon, New Yorkban készített.

2002-ben készítette el első stúdió albumát, a „Bunkka”-t a rajta Ready Steady Go-val és a Southern Sun-nal, melyet Peter Gabriel stúdiójában vett fel. Felfigyeltek rá a filmesek is, rengeteg felkérést kapott, olyan filmekhez adott zenét, mint a „Requiem egy álomért”, a „Bourne rejtély” az „Aranyszem” vagy a „Collateral”. Mégis, ami a legjelentősebb munkája az a „Kardhal” volt.

A folyamatos siker és teltházas koncertek mellett négy évvel később jelent meg a „Lively Mind”c. albuma. Na ezen sem ódzkodott attól, hogy netán nem fog nagyot szólni, csak egy példa, hogy mit művelt: „Faster Kill Pussycat”.

Tavaly jelent meg dupla válogatáslemeze, mely egy stúdió és remix kollekció, kötelező darab! Idén ismét a turnézásé a főszerep, de javában zajlik egy újabb dupla remix lemez előkészülete is, melyen a trance-é és a house-é a főszerep. Azzal a  One Republic-os Ryan Tedder-rel dolgozna együtt, aki a „Not Over” című slágeren énekelt valamint az azt remixelő Robert Vadney-vel.

Tehát a történet nem ért véget, várjuk a fejleményeket!

mango

Forrás: music-news.com

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 26.

Steve Angello remixelte a Basement Jaxx gigaslágerét

A 100 gecs bomba remixe után nem más, mint Steve Angello, a Swedish House Mafia tagja is újragondolta a Basement Jaxx "Where's Your Head At" című ikonikus slágerét. A rajongók által máris extrán keresett track végre hivatalosan is napvilágot látott az XL Recordings "house bag" sorozatának részeként. A görög-svéd DJ-producer grandiózus bassline energiákkal turbózta fel a dance zene alaphimnuszának számító felvételt. Seguir

2026. április 24.

Asztrofizikai üzenet rockba kódolva: itt a Muse nagybejelentése

A minden idők egyik legnagyobb hatású rockzenekaraként számontartott Muse bejelentette tizedik stúdióalbumának érkezését. A „The Wow! Signal” címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a zenekar életében, és várhatóan 2026 nyarán jelenik meg. Seguir

2026. április 23.

Madonna visszatért a táncparkettre

Huszonegy évvel azután, hogy a „Hung Up" a világot a táncparkettre vitte, Madonna visszahív mindenkit. Minden idők egyik legmeghatározóbb popsztárja ugyanis bejelentette, hogy a nagy várakozás övezte új albuma, a ’Confessions ll’ július 3-án jelenik meg a Warner Records gondozásában, mely az ikonikus 2005-ös ’Confessions on a Dance Floor’ című lemez folytatása. Itt is az első ízelítő: az „I Feel So Free” című felvétel, melyet Madonna egy transzszerű, vizuálisan is izgalmas videóval leplezett le. Seguir

2026. március 19.

Szabályosan berúgta 2026 ajtaját a Twenty One Pilots

Egy tíz éve, a ’Blurryface’ című albumon mesélni kezdett, és azóta is zajló történet kapott méltó lezárást a banda tavaly megjelent nyolcadik stúdióalbumával. Annak idején kreatív ötleteik és fülbemászó soraik soha nem látott magasságokba repítették a zenekart. Azóta sorra jelentek meg a slágerlistás zenék, most pedig itt az új trónörökös „Drag Path” címmel, ami minden bizonnyal a 2026-os várva várt Sziget Fesztiválon is megszólalhat majd! Seguir

2026. március 17.

Morrissey új lemeze is megjelent

2026. március 6-án jelent meg Morrissey legújabb, ’Make Up Is a Lie’ című vadonatúj albuma CD és kétféle LP formátumokban. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky