3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Külföldi

2008. június 26. | Baranyi Ágnes

Tudatmódosítási titkok

Copyright:

A 2005-ös Don’t Belive The Truth óta az Oasis háza táján először lesz új a Nap alatt, méghozzá egy kellemes őszi Nap alatt, ugyanis a várva-várt korong remélhetőleg október elején gurul ki a stúdióból. Türelmünket Noel Gallagher azzal az ígérettel honorálja, hogy az új albummal egy tudatalatti offenzíva keretében az egész elménket beveszi.

  • share
  • kapcsolódó linkek

A banda utolsó dalai közül leginkább talán az Importance of Being Idle című remekmű köszön vissza, és az ajnározás nem csak a nótának jár ki, hanem a videónak is érdeme, ami kissé groteszk megvilágításban tárja elénk egy temetkezési vállalkozó (Rhys Ifans zseniális alakításában) mindennapjait.  Az pedig csak reméljük, hogy az új album első szerzeménye képes lesz még ezt is überelni.

Annyit már tudunk, hogy a lemez a Dig Out Your Soul címet kapta, és október 6-án dobják a már jócskán kiéheztetett tömeg koncára, és még azt is, hogy első dalát, a The Shock Of The Lightning-et már szeptember 29-étől fogyaszthatjuk a rádiók és a zenecsatornák műsorain.

A Dig Out Your Soul-t Dave Sardy producerrel vették fel a londoni Abbey Road stúdióban. A banda énekese, Noel Gallagher hipnotikus mámorban úszó élvezkedést ígér nekünk.

Várjuk!

Baranyi Ágnes

Forrás: news.bbc.co.uk

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 22.

Megjelent A$AP Rocky új albuma, melynek első klipjében Winona Ryder is szerepel

Megérkezett a népszerű New York-i rapper, entrepreneur, színész és divatikon, A$AP Rocky régóta várt negyedik stúdióalbuma: a "DON'T BE DUMB" a művész első teljes hosszúságú lemeze nyolc év után, mely máris példátlan globális keresletet generált. Az albumborító az ikonikus filmrendező és illusztrátor, Tim Burton keze munkája, aki az előadóval együttműködve Rocky személyiségének hatféle oldalát alkotta meg jellegzetes stílusában: minden egyes karakter egy-egy új ablakot nyit A$AP Rocky illusztris karrierjének felejthetetlen pillanataira. Continuer

2026. január 21.

Flea és az ő debütáló albuma, például Thom Yorke közreműködésével

A Red Hot Chili Peppers alapító basszusgitárosa és meghatározó alakja, Flea bejelentette első LP hosszúságú szólóalbumát. A Honora című lemez 2026. március 27-én jelenik meg a Nonesuch Records gondozásában, és egyben visszatérést jelent Flea legkorábbi zenei gyökereihez: a jazzhez és a trombitához. Itt pedig máris egy új felvezetőt (Traffic Lights) hallhatunk a legendás Radiohead énekesének, Thom Yorke közreműködésével. Continuer

2026. január 20.

Phil Collins válogatás a láthatáron

2026. január 30-án érkezik Phil Collins ’The Singles’ című átfogó válogatásalbuma, amely ezúttal a legendás előadó 75. születésnapja alkalmából lát napvilágot limitált, türkízkék és magenta színű duplabakeliten. Continuer

2026. január 8.

Már ingyen nézhető a Queens of the Stone Age párizsi koncertfilmje

A Queens of the Stone Age egy régóta dédelgetett álmát váltotta valóra, amikor a párizsi katakombák alagútjainak mélyén rögzítette "Alive in the Catacombs" című kisfilmjét, melynek nyáron volt a premierje. A Magyaroszágon visszatérő vendégnek számító amerikai zenekar különleges koncertfilmje december 16-tól már ingyen megtekinthető a YouTube-on, illetve a forgatási munkálatokat megörökítő dokumentumfilm is felkerült a platformra. Continuer

2025. november 29.

A szabad szerelmet ünnepli Romy

A The xx-ből is ismerős londoni dance-pop csillag, Romy új dallal jelentkezett: megjelent a "Love Who You Love". A track egyfajta szimbolikus zárófejezetként szolgál 2023-as "Mid Air" című merész debütáló szólóalbumához, amely a queer szerelem és az önfelfedezés intimitását tárta fel. Ez a felvétel egy igaz szerelemprojekt, melyet Romy 2020 óta formált, a produceri munkálatokat pedig BloodPop és Jamie xx oldalán végezte. A felszabadultság fontosságát hirdető szerzeményhez egy videóklip is készült, amelyet az énekes-dalszerző alkotó- és élettársa, Vic Lentaigne rendezett. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky