3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Külföldi

2008. június 19. | Fodor Csaba

Kik töltenek le zenét? Durva számok!

Copyright:

Fiatalok körében végzett közvélemény-kutatást a British Music Rights, hogy megtudják, vajon a „Myspace-generáció” hány százaléka használ illegális letöltő programokat, illetve hányan másolnak közülük törvénytelenül zenei produktumokat. Talán a várhatónál is megdöbbentőbbek az eredmények.

A felmérésben 1158-an vettek részt 14 és 24 év közti fiatalok – nagyjából vegyesen lányok és fiúk – és ebből 773 űrlap felelt meg a kritériumoknak, így ezeket elemezték. Mint kiderült, a megkérdezettek 96 százaléka másolt már illegálisan zenéket, valamint bevallották, hogy mp3 gyűjteményük közel feléért nem fizettek. Arra a kérdésre, hogy miért töltenek le zenéket, az esetek hetven százalékában az ingyenesség volt a mérvadó ok, de a kiadóknak sem kell megásniuk saját sírjukat, hisz nagy arányban voltak olyanok is, akik csak azért szereznek így be egyes lemezeket, hogy meghallgassák vétel előtt. Arra is fény derült, hogy a CD még egyáltalán nem halott, mert a válaszadók több mint hatvan százaléka még akkor is vásárolna CD-n zenéket, ha lenne egy jól működő, legális fájlmegosztó rendszer, aminek létrejöttét egyébként 74 százalékuk várja.

Feargal Sharkey, a British Music Rights vezérigazgatója az eredményekhez hozzátette: „A technológia fejlődése nagyban befolyásolta ezeknek a tevékenységeknek az erősödését, de ezek anyagi vonzatai sajnos nem jutnak el a zenészekhez, dalszerzőkhöz. A fő kihívás még mindig az, hogy a zeneipar miként tud létrehozni egy kölcsönösen jövedelmező kereskedelmi modellt a technológiai szolgáltatókkal.”

David Bahanovich, a Hertfordshire-i Egyetem Zene- és Szórakoztatóipari Menedzsment Programjának elnöke hozzátette: „Most, hogy tanúi vagyunk a zeneipar földrengésszerű átalakulásának, az ilyen kutatásokat nem csak szívesen fogadjuk, de mérhetetlenül fontosak számunkra.”

Fodor Csaba

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

Hozzászólások
Sándor Noémi 2010. jan.. 27.  20:26 2
A szerkesztem szó nem tudom, miért került oda.
Előzmény:   Sándor Noémi    2010. jan.. 27.  20:25  
Sándor Noémi 2010. jan.. 27.  20:25 1
Van, aki zenét tölt le, van olyan netes oldal - MyMusic -, akik fotókat lopnak. Teszik mindezt a jogszerűségre hivatkozva!
Bravó!
   

2026. június 8.

Júniusban jelenik meg az új Muse

A Muse utoljára 2022-ben adott ki albumot: akkor a ’Will Of The People’ azonnal a rock-slágerlisták élén nyitott, és hosszú ideig nem is lehetett letaszítani onnan. A 2026. június 26-án érkező ’The Wow! Signal’ címre keresztelt lemez egy új korszak nyitányát jelenti a banda életében. Tovább

2026. június 5.

Cara Delevingne zenei karriert indított

Hivatalosan is elindította a zenei karrierjét a korábban divatmodellként és színésznőként is ismert szupersztár. Cara Delevingne két, egymáshoz szorosan kötődő dallal mutatkozik be. Az „I Forgot” és az „Out of my Head” kettősét egy hétperces kisfilm illusztrálja, amit tényleg csak tátott szájjal lehet végignézni. Tovább

2026. június 3.

A gyerekeket támogatja Shakira és Burna Boy a foci-vb hivatalos himnuszával

Megjelent a Grammy- és Latin-Grammy díjas Shakira és Burna Boy "Dai Dai" című felvétele, mely nemcsak a júniusban kezdődő 2026-os FIFA labdarúgó-világbajnokság himnusza, hanem egy üzenet is, ami arra bátorítja a gyermekeket, hogy merjenek nagyot álmodni. A futballindulókban jártas énekesnő a foci VB döntőjének valaha volt első félidei showjában is fellép majd július 19-én Madonna és a BTS mellett. Tovább

2026. május 25.

Egy energiákkal túlfűtött éjszaka emlékét adja át nekünk Dua Lipa

Dua Lipa nemrégiben hivatalosan is bejelentette a ’Live From Mexico’ című projektjét, ami az élőben rögzített albumon felül egy koncertfilmet is magában foglal. A koncertsorozat öt kontinensen keresztül zajlott és közel kétmillió jegyet adtak el rá világszerte, ezzel pedig az énekesnő örökre beleírta magát a zenei történelemkönyvekbe. Tovább

2026. május 22.

Folytatja a korábban megkezdett zúzását Charli XCX

A korábban kiadott „rock music” utódjaként látott napvilágot Charli XCX legújabb, a divatvilág sötét világa által inspirált dala, ami az „SS26” címet kapta. Az előző, megosztóra sikeredett „rockos” szerzemény és annak B-oldala, az „i keep on thinking bout you every single day and night” komoly vitákat váltott ki a kritikusok és a rajongók körében. Pedig Charli XCX elárulta, hogy a művészetében kizárólag a saját belső hangjára hallgat. Ennek alapján nem is lehetne önazonosabb a háromszoros Grammy-díjas angol dalszerző mostani korszaka. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky